Mindeközben...

Már lassan egy hete annak, hogy Avyt és Kashimot Akárki elrabolta.
Hogy a lányt és Sango apját visszaszerezzék, a kis csapat mindent elkövet. A testőröknek a védencek végre hasznát veszik, hol kiképzésben, hol a gyűlölet véres felszabadításában.
Míg Mido éppen Housekibe vágta bele a konyhából sebtében elkopzott nagykést, s Sango végre kiönthette lelkét bátyjának, valamint Neli egy kulcsra zárható szekrénybe begyömöszölte a kis sárga fickót, addig Vanny az ágyában töprengett az eddig történtekről.
"Mindenki elkezdett tenni annak érdekében valamit, hogy megmentsék a túszokat. De velem mi lesz? Jensei azt mondta, hogy még minimum egy évet várnom kell a Túlvilági utazáshoz..." Felült, és megmarkolta a nyakában lógó medailont. "Ezzel tudok átmenni..."
A lány hirtelen ötlettel felpattant, kivágta szekrénye ajtaját, s feldúlta az egész ruhatartományt.
- Ez jó lesz!
Azzal az elővett ruhadarabokat betette a táskájába, s óvatosan kisétált a szobájából.
Már késő este volt, s Jensei mégis lent nézte a televizíót Mizuto társaságában.
"Ilyenkor utálom a krimiket!" - gondolta dühösen a lány, majd minden erejét összeszedve megpróbált hangtalanul lejutni a nyikorgó, rozoga lépcsőn. Amikor azonban egy nagyot reccsent, ijedtében megfogta a korlátot, és átugrott rajta - érdekes módon nem történt semmi baja, és még az így keletkezett koppanás is hamar elhalt.
Óvatosan felállt, s lábujjhegyen besomnpolygott a konyhába.
"Gyorsan, valami éleset!"
Megragadta az első kést, ami a keze közé került, majd szinte hangtaklanul - de mindenképpen feltünéstelenül - kiviharzott a házból, átugrott az alacsony kapun és csak rohant, és rohant...
"Vajon hol juthatnék át?"
Lefékezett, s zihálva körülnézett. A sötétséget néhány, elszórt fényfolt törte meg - sehol, még egy kiinduló pont sem.
Leült a híd egyik patkájára, s ostromolta a hülye eszét, hogy csak úgy, minden nyom nélkül megszökött, nem tudja hogyan mehetne át a Túlvilágra, és hogy...
- Áhm!
Valaki megragadta, de befogta a száját.
"Ezt rühellem."
- Hogy gondoltad, hogy leléphetsz csak úgy? - kérdezte élesen Jensei, s hiába suttogott, hangjában a fenyegetés jól érezhető volt.
Vanny ki akart kecmeregni, de nem tudott.
"Mi a francnak nem enged el?"
- Hmm bhamhmbholymlyakm, hambmebhamphoghma a smám?!
- Mi van?
- Hogy válaszoljak, ha be van fogva a szám, te idióta!?
- CSSS!!!! A francba, most mehetünk le, gyere!
Jensei morcosan megragadta a lány kezét, és szimplán leugrott a folyóba... azaz a híd alá.
- Minek vagyunk itt?
- Csend!
Jensei megvizsgálta a falat, mindent végigtapogatott, majd így szólt:
- Semmi képpen se vedd le a nyakláncodat! Akármi történjék is, világos? Most pedig átmegyünk...
"Átmegyünk?"
A lány elmosolyodott, s boldogan átlépte a falból kinyiló hatalmas ajtó küszöbét - miközben görcsösen szorongatta a medálját.
Semmi olyan nem volt, amit elképzelhetett volna. Se sötét, se ronda, lucskos... csak puha, fehéresrózsaszín felhőkön lépkedett!
- Ez meg mi? - undorát egy cseppet sem palástolta. Körülnézett, de Jensei-t csak maga mögött találta meg - kiterülve. - Mi történt?
A testőr szégyenlősen összekaparta magát, és követte a lányt.(Megbotlott, és elesett a szerencsétlen... ami ragályos, tudniillik...:p)
- Milyen veszély leselkedik ránk? - tört ki a lányból hirtelen e kérdés. Nem volt biztos benne, hogy jó helyen járnak.
- Az - felelte Jensei nagy komolyan. - Hogy eltévedsz, és örökké itt rekedsz ebben a nyomoronc alagutban...
- Rémes - sóhajtott Vanny. - De mit értettél az "átmegyünk"ön, ha szabad kérdeznem? Nem igazán értem, hogy hová megyünk...ebben a... itt.
- Először megnézem, hogy igaz-e, amin gondolkodtam. Másodszor megpróbálunk keresni egy olyan dimenziót, ahol gyakorolhatunk. ...Nem, nem megyek a Túlvilágra!
- Menj a pokolba! - vicsorgott durcásan a lány, s összefont karral végigtrappogott a kietlen vattafelhőkön.

Még mindig este volt, nem telt el azóta egy perc sem, hogy a láy jensei társaságában elhagyta a halandók világát.
Az Urameshi-Jaganshi házban Sango békésen szuszogott pihepuha ágyán: aludt.
Furcsa álma volt...
- Szervusz! - köszönt egy fényesen csillogó alak. Sango csak hunyorogva tudta követni mozdulatait, mellyel a lány felé közelített - s ő hosszú, fekete haját a szeme elé húzta: valahogy nagyon elviselhetetlennek bizonyult számára ez a vakító világosság.
- Rég láttalak! - válaszolt gépiesen. Meglepődött a hangján: éles volt és rideg, talán nem is az ő hangja.
- Látom, sikerült megőrizned az erőt. Belátod-e már, hogy tévedtél? - a fényes alaknak kirajzolódtak a vonalai, ugyanis a Sangoból kiáradó sötétség árnyékot vetett rá.
- Igen - az újjabb rémisztően rideg hang. Mi történik itt?
- És mihez akarsz kezdeni? Meg szeretnéd őket állítani?
- Nem vagyok hozzá erős.
- A többiek segítségével megpróbálhatod.
- Minden tőlem telhetőt megteszek, bár nem szívesen.
- Minden rajtad múlik... - azzal a fény elfordult, s menni készült.
- Amiterasu...!
- Tessék?
- Miért látogattál meg?
- A tested még nincs hozzászokva a jelenlétemhez, nem tud semmit. Jobb ha felszaggatom a régi emlékek fedelét. Viszlát!

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.