VIII. rész
by Mido 2007.01.23. 12:52
- Eddig jó is lesz - zihálta Houseki, majd felállt térdelő helyzetéből. - Akkor továbbléphetünk a következő szintre. - A következőre? - lihegett Mido is. Egyre jobban ment neki Houseki letámadása. A fiúnak már igencsak nehezére esett kitérni minden egyes kardcsapás elől. Mido rájött, hogyha minden erejét és dühét beleáramoltatja kardjába, sokkal intenzívebb támadást kap, mint hogyha csak lesújtana. - Igen. Nem harcolhatsz egyedül a nyers, fizikai erődre támaszkodva. A tökéletes harcosnak szellemi és démoni technikákat is használnia kel. Ez teszi őt tökéletes harcossá. A te erőd pedig, mint már sokszor mondtam, nagyon különleges, és ezt tovább kell fejlesztenünk. Manapság már nem foglalkoznak a lélekkel. A magyarázat igen egyszerű: azok száma, akik képesek befogadni a lelkek bonyolult és megterhelő erejét, nagyon elhanyagolható. - De te akkor honnan tanultad? - kérdezte kíváncsian Mido. - A nagyanyámtól. A családunk már évezredek óta a Lelkek Családjába tartozik. Minden 10. női leszármazott örökli az erőt. - Ha női, akkor te...? - Anyámnak nagy csalódás volt, hogy 4 nővérem helyett én lettem a "Kiválasztott" - mondta elpirulva Houseki. - De most nem ez a lényeg. Állj fel, és sétálj messzebb. Ott jó lesz. Most pedig figyelj! Houseki felemelte bal kezét (tényleg, eddig még nem is említettem, de ő is balkezes, mint Mido^^), és furcsa szavakat mormolt: - Kaze, Hi, Mizu, Tsuchi, Yami, Hikari, Tamashi... Hirtelen spirális alakban kék nyalábok jelentek meg körülötte. Először csak a fiú körül köröztek egy szabályos alakban, majd egyre feljebb és feljebb kúsztak Houseki testén. Mido megbűvölten állt, s csak nézte, ahogyan teljese körbefonják a különös erőnyalábok testőrét. Mikor már tényleg csak egy kéken világító oszlop jelezte Houseki jelenlétét, hirtelen abbamaradt a jelenség. A nagy fényerősség változás miatt Mido önkéntelenül is becsukta szemét. Mikor végre úgy érezte, ideje látni mi történt, pislogott egyet. Houseki ott állt előtte, s körülötte keskeny, alig 5-6 centis árkok jelezték az előbbi nyalábok haladási útvonalát. - Ez egy olyan technika, ahol a hét elem részlegesen, vagy akár teljesen egyesül. Az egyesülés nagysága az elemek birtoklóinak erejétől függ. Mivel itt csak egyedül voltam, így érthető, hogy ez a technika nem fejheti ki teljes erejét. Sokkal gyengébb, ha külön-külön használják. Mido bólintott. - Rajtad a sor. Mutasd meg, mit tudsz! - Hogy?! De most láttam ilyent először! Hogy kérheted... - Ne nyavalyogj már annyit! A varázsszavak: Kaze, Hi, Mizu, Tsuchi, Yami, Hikari, Tamashi! Mint már biztosan rájöttél, a hét elem nevei - magarázta Houseki. - Persze, mi sem természetesebb. Még jó, hogy tudtam! - bólogatott buzgón Mido. - "Fogalmam sem volt róla..." - tette hozzá gondolatban. A lány hátrált egy lépést, s elkezdte a technikát: - Ööö... Kaze, Hi, Mizu, Tsu..Tsuch.. a fene... - Mi van már? - Abba a cucccsi-ba vagy mibe beletörik a nyelvem! - fakadt ki mérgesen Mido. - Tsuchi. - Cuc..csucci... áááh, nem megy! Ennél hülyébb varázsige nincsen?! - Van nehezebb, ha erre gondolsz, de előbb ezt sajátítsd el! Ami euztán történt, azt nem részletezném. Mido egy teljes órán kereszült a "tsuchi" kimondását gyakorolta. - Milyen idióta egy név ez a földnek... - füstölgött csendesen. - Készen vagy már? Nem akarom az egész napot erre pazarolni! - Ne sürgess! Noh, akkor: Kaze, Hi, Mizu, Tsu..chi, Yami, Hikari, Tamashi... A lány hirtelen elhalgatott. Alig ejtette ki a varázsige utolsó szavát, valami rejtélyes erő egyméteres árkot vájt köré. Mido eléggé megrémült ezen, és borzongva vette tudomásul, hogy az a bizonyos valami még mindig jelen van. És elindul felfelé, és felkúszik a testén és... Ez nem olyan erő, mint amit Housekinél látott. Már csak ha a színére pillantott, ez feltűnt mindkettőjük számára. A fiút körülverő szellemi erő élénk kéken ragyogott, ám ez... Nehéz lenne megmondani, pontosan milyen színű is. Ám ha mégis szeretnék meghatározni, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy valahol elveszett a lila, a kék és a szürke között. Az erő egyre csak Mido köré tekerte meghatározhatatlan színű nyalábait, míg a riadt lány már ki sem látott mögülük. "Most mi fog történni?!" - gondolta kétségbeesetten. Nagy villanás... ...aztán semmi. Mido ott állt, ahol annakelőtte, s körülötte a méteres árok keskeny csíkja húzódott. Houseki meglepetten pislogott "tanítványára". - Ez... bámulatos volt! Úgy látszik mégsem vagy olyan szerencsétlen és tehetségtelen, mint gondoltam! - Kösz... - vetette közbe epésen Mido. - A színe egészen fantasztikus volt. Ilyent még soha nem láttam. A nagyanyámé is kék volt, sőt, a nagynénémé is. Egyedül az egyik nemtudom hányadik unokatestvéremé volt kékeslila, de nem ennyire. Ő volt a legerősebb a családban - darálta ámulattal a fiú. - Folytassuk! Houseki sajnos "kicsit" elragadtatta magát. Bár Mido nem bírta győzködni, hogy ez csak a kezdők szerencséje volt, és hogy esze ágában sincsen újra átélni, a testőr hajthatatlan maradt. - A következő lépés az, hogy próbáld meg megtartani az összegyűlt erőt. Megmutatom. És megmutatta. Minden ugyanúgy zajlott, mint először, kivéve, hogy most a nagy villanás után Houseki a kezében tartott egy élénk kék gömböt. - Így kell csinálni. További definícióval nem szolgált, úgy gondolta ennyi éppen elég lesz Midonak. A lány azonban csak szerencsétlenül állt, s végül kilépett a körből, melyet nem önszántából készített. Öt perc... tíz perc... tizenöt perc... - Nah, csinálod? - türelmetlenkedett Houseki. - Igazán segíthetnél! Csak állsz ott és nem csinálsz semmit. Az, hogy egyszer bemutattad közel sem bizonyul elégnek számomra! Lehet, hogy nem tűnt fel, de kezdő vagyok! - pattogott Midoriko. A harmadik, de még a negyedik bemutatással sem került közelebb a célhoz. Az erő, melyet a technika felszabadított, minduntalan szertefoszlott. Mido már épp feladni készült, mikor Houseki közölte vele, hogy neki kellett az elsajátításához. Pont ezt nem kellett volna… A lány égtelen haragra gerjedt. – És azt akarod, hogy én egyetlen éjszaka alatt megtanuljam?! – dobbantott dühösen, s testőrére nézett. – Szorít az idő… - védekezett az.
- Béna vagy, próbált jobban! Összpontosíts már végre! Neli mérgesen felnézett és megrázta fejét. – Békén hagynál?! Épp azt csinálom! - Ha így haladunk, semmi esélyed nem lesz! – hergelte tovább a lányt a “kis sárga alak”, akiről később kiderült, hogy Michirunak hívják, és amolyan testőr-féleség. – El sem hiszem, hogy te az Ő lánya vagy! Neli most már végképp megelégelte. Előkapta fegyverét, a rózsaindát, s testőre felé indult. “Kit érdekel, hogy ez csak felkészítés?! Most feldarabolom azt a vakarcsot!” – gondolta nem túl kedvesen. Ám alighogy felemelte az ostorszerű indát Michiru eltűnt a szeme elől. Összezavarodva leengedte jobb kezét, s erősen törte a fejét, vajon mikor volt ideje eltűnni a “vakarcs”-nak. – Lassú vagy! – szólalt meg gunyorosan Michiru Neli háta mögül. A lány nem teketóriázott, s hátra csapott az indájával. Ez azonban még arra sem volt elég, hogy megkarcolja újonnan “beszerezett” testőrét. “Még sokat kell fejlődnie. Látszik rajta, hogy eddig nem nagyon törődtek a kiképzésével. Persze, ezt most bepótoljuk” – vigyorodott el Michiru. (Hozzáteszem: gonoszan…) L
Mivel mindenki ilyen jól kijön testőrével, nem elemezgetném tovább kapcsolatukat. Jensei Vannyval rótta a kietlen rózsaszín pamacsfelhőket, Houseki Midoval gyakorolt, Michiru pedig Nelia-val. Jah, és nem hagyhatom ki, hogy Senki (mindenki nagy örömére) elhalálozott. Avy az egyetlen, akinek eddig (és itt az eddig-en a hangsúly) nem gyűlt meg a baja a “neveletlen” testőrökkel.
De hát mindent el kell kezdeni egyszer, s mint tudjátok: ami késik, nem múlik…
|