Másnap reggel óriási felforduls dúlt a nevezetes Urameshi-Jaganshi házban.
- Ma lesz Senki temetése!!! - kilátotta kétségbeesetten Sango. - Tudtam! Tudtam... mármint azt, hogy felírtam valahova, tegnap pedig elnéztem a dátumot... ma lesz!!!
- Pontosan hánykor is? - motyogta szemét dörzsölgetve Mido.
- Nyolc órakor kezdődik.
- Bocs, suli van...
- Suli vagy Senki temetése? - merengett Sango.
- Most ez kérdés volt? - méltatlankodott Mido. - Természetes, hogy Senkit választom...
A lehető leggyrosabban összekészüldőtek. Arra természetesen nem gonodltak, hogy feketébe öltözzenek: iskolai egyíenruhában indultak Vannyhoz.
Egy röpka fél óra, és a társaság Vannyval az oldalán caflatott Avyhez. Miután bővültek még egy ásítozó és pihe-puha ágyikóról álmodozó személlyel, az irányt a temető felé vették.
A fen írt hellyel szembeni utcában lakott Neli. Mondanom serm kell, hoy tökéletes kilátás nyílott számára a temetőre... Íhgy hát mind a heten (plusz Houseki, Jensei és a sárga kis fickó) beléptek a kapun.
Nem kellett sokat keresgéliük. Hamar megtalálták a sirítóhelyeket, vagy miket. Nem vagyok tisztában a dolgok nevével... A koporsókon egypár fonnyadt virágos csokor díszelgett, a gyertyák csonkig égtek, és a terítő is piszkos volt. Neli megesküdött volna rá, hogy azokat a nyamvadt csokrokat a két héttel ezelőtti temetésen látta már...
De tárjünk rá a gyászólo tömegre. Illetve nem tömegre, mert 10 (plusz hét) embert (démont, de ez most lényegtelen) nem lehet tömegnek titulálni, még a legnagyobb jóindulattal sem. A koporsókra valaki,azaz egy meghatározhatatlan személy felvakarta a neveket:
Senkí seMii sOha SzehoL  -> állt Senkién. Nos, levonhatjuk azt a tanulságot, hogy ama biznyos személy nem tanult írni.
Miután mindannyian odaálltak a végső nyugvóhelyek köré, a pap elkezdte imáját. Nem szeretném taglalni miket mondott, mert szerintem Senki sem szeretné az ilyen szentbeszédet. Jöhet a szentelt víz, satöbbi, satöbbi. Már a sírok fedelét akarták felrakni az elhantolt koporóskra, mikor Sango mozágasra lett figyelmes a szeme sarkából. Odapillantott, és hátrahökkölt.
- Mi van? - suttogta még mindig kótyagosan Mido.
- Mintha... nem, az nem lehet... - rázta meg feját unakonővére.
- Valami baj van? - kérdezte halkan Vanny is. Avy kérdőn pillantott a meglepett Sangora.
- Ő az! - sikoltott fel valaki (egy személy a "tömegből" nem pedig a halott családtag!!!). - Ő ölte meg őket!
A nő -mert nő volt - hangja hisztérikusan csengett a beálló csöndben. A pap abbahagyta mély tenor énekét, és vérakozóan a nőre pillantott.
- Lesz vagyok, Van nővére - mondta az magyarázatképpen. - Ez a lány volt, aki megötle a hugomat és a családját! Tudom! Tudom!
- Hölgyem, kérem nyugodjon meg... Honnan veszi? - próbálkozott megállítani a vadul csörtető Leszt egy papi segéd.
De Lesz nem állt meg. Termetes termetének köszönhetően egyszerűen átgázolt a segéden, és kétdimenzióssá tette azt. Közben tovább rikácsolt.
- Fogja már be! - kiáltotta mérgesen Mido. - Az iszonyatos hangjától mindjárt szétreped a fejem!
- Addig nem hagyom abba, amíg választ nem kapok! Ő ölte meg! Az én drága hugomat! - sipította Lesz. 
Sango lehajtotta fejét. Igaza van - gonodlta magában. De most... kisebb gondja is nagyobb egy gyászoló rokonnál. Figyelmét inkább az imént látottak felé irányította, és nem törődött töbett a vadul rikácsoló jövő idejű ige-nevezetű nővel.
- Ha nem fogja be, esküszöm megmutatom, mit tanultam az elmúlt napokban! - fenyegetőzött Mido. - "Az egyetlen baj, hogy Houseki elvette a kardomat..."
- Sango, mi a baj? - kérdezte ismét Vanny.
- Az előbb... Akárkit és apát láttam - bökte ki végül.
Mido abbahagyta élénk szócsatájá Lesszel.
- AKárkit?
- Ez az! Akárki majd megbosszulja őket! - helyeselt (továbbra is visítozva) Lesz. - Volt, gyere te is! - ordított rá az egyik férfire (a férjére). - Akárki! Kincsem! Gyere elő, és öld meg ezt a...
Mido oldalba rúgta.
- Ne merjen rondát mondani Sangoról, vagy kezeskedem róla, hogy követheti a drága hugát... - morogta neki foghegyről.
Megrezzent az egyik bokor, s egy közeli sír mögül kilépett Akárki. Kezében szorongotta a gúzsba kötött Kashimot. Sango felszisszent, mikor meglátta apja milye rémes állípotban van: már jópár napja nem ehetett, és ruhái szakadtan, véresen lógtak rajta cafatokban. Csapzott haja varkocsokban lógott sebes homlokára. Ha közelebbről is szemügyre vesszük, láthatjuk, hogy a férfi teste egészében tele van sérülésekkel.
Megkínozták - futott át egy röpke gondolat Sango agyán.
Égtelen haragra gerjedt.
A düh csak úgy pulzált testében, a talpa alatt pedig bizseregni érezte a földet. Talán még soha nem volt ennyire dühös.
- Rohadék!
Nem, ezt nem ő kiáltotta. A becsmérlő szó nem egy embertől, hanem rögtön öttől származott: Midotól, Avytől, Nelitől, Vannytől és nem utolsó sorban Hiei-től. Yusuke rondábbat mondott. Sango viszont vészjoslóan hallgatásba burkolózott.
Érezte, miként a düh, a harag és a kétségbeesés eluralkodik testén. Pont, mint legutóbb. Ám az első kettőként említett érzés elnyomta a harmadikat: Sango körül sötéten felmerengett egy árnyék.
- Gyere... gyere... - hallotta a kísérteties, földöntúli hangot.
Teljesen elvesztette önuralmát. Gyilkolni, gyilkolni - visszahangzott a fejében az előbb említett hang, követelő, panarcsoló hangon.
- Gyilkolni...
- Sango! - kiáltott fel Avy. - Mi baj?! Sango! Hallasz minket?!
De nem, Sango nem hallotta. Egyiküket sem, csak a Hangot, mely eredetéről semmit sem tudott. Ám tudta, hogy ott él benne, a lelke egy része, osztozik a testén, a gondolatain, az érzésein: a Hang olyan, mint ő maga, csak kicsit különbözik tőle...
Barátai idegesen pillantottak rá. Houseki és Jensei összenézett, majd hátrébb lökta védenceiket. Ők már látták ilyennek Sangot. Jensei azt is tudta, miért történik mindez.
Egy régi-régi legenda, melynek eredete a titokzatos múlt ködébe vész, említést tesz egy óriási harcról, még a világ teremtésének kezdetén.
A legenda szövege valahogy így hangzik...:

Évmilliókkal ezelőtt a Fény megalkotta a Sötétséget, hogy egyensúlyt teremtsen a Földön. Ez a két szent erő létrehozott bolygónkon három másik dimenziót, így jött létre a Négy Világ, benne emberek, szörnyek, állatok, démonok, istenek, növények és egyéb érdekes lények. Azonban a Sötétség hirtelen a Fény ellen fordult, igyekezett felborítani az oly nagy becsben őrzött egyensúlyt. Közel egyenlő erővel rendelkeztek, így hát küzdelmük eldöntetlen maradt. Ekkor a Fény istennője, Amiterasu, megalkotott őt elemet: a Földet, a Vizet, a Tüzet, a Levegőt, és a Lelket. Szolgálatába állította, és a Sötétség trónfosztására bíztatta őket. Azonban a Sötétség már a hadseregével várta a Fény harcosait: a gonosz másaikkal. Az utóbbi személyek az Aranyszínű földet, a Vörös vizet (vért), a Kék lángot, a Piros felhőt, és a Sötét lelket vonták irányításuk alá.
A Fény harcosai kénytelenek voltak reinkarnálódni; a túlerővel egyenlőre nem volt esélyük...

Vajon Sangoban éledt volna újá a Sötétség? Mi tegyenek? Ilyen, és hasonló kérdéseken rágódva Jensei előre rohant. Houseki a nyomában. Talán megállíthatják még a lányt, mielőtt valami órisái meggondolatlanságot csinál...
Sango minderről mit sem tudott. Ő csak a dühöt és a bosszúvágyat érezte. Minden más érzés megszűnt létezni számára...
- Bosszú! - kiáltotta, majd Akárki felé indult.
Rohant, mígnem elérte őt. Ekkor felemelte jobb karját, s két ujját összeszorítva, ostorszerű fegyverét, a Sötétséget használva Akárki köré csavarta azt a különös erőt. A frfi meglepetten elengedte Kashimot, így ő a földre esett.
- A fenébe! - szitkozódott Senki bátyja. - Nem számít, milyen erős vagy, vagy mennyit feljődtél: ellenem semmi esélyed! Megöllek, amiért végeztél a családommal! Addig nem nyugodhatnak békében, míg te élsz!
Sango éppen válaszolni készült, az előre kigonodlt csípős mondatával, ám hirtelen minden eltűnt körülötte.
Egy helyen volt. Nem állt, talán lebegett. Körülötte semmi. Vagy mégis...?
- Örvendek, hogy újra láthatlak - szólt egy ismerős hang.
- Üdv - felelt Sango. De talán nem is Sango, hanem az a Hang, ami benne él...
- Meggondolatlanság lenne a számodról, ha ezt tennéd - mondta nyomatékosan a vakító fényességből valaki.
Amiterasu, a Fény Istennője volt az.
- A lánynak szüksége van erre - vágta rá a Hang.
- Jobb lesz, ha nem engedsz neki. Mindkettőtök érdekében fontos lenne együttműködnötök, de nem ilyen áron. Nem hagyhatod, hogy kedvére utat engedjen a szélsőséges érzelmeinek. Ez nem vezet célra.
- Értem.
- Most pedig küld vissza, a Jelenbe! - a fény elkezdett távolodni, s az utolsó szók már csak kísértetként követték Sangot.
Akkor magához tért. Mintha megállt volna az idő a furcsa beszélgetés alatt. Még mingid Akárki felé rohant, s a fekete erő a férfi köré tekeredett.
Sango megtorpant. Nem volt biztos abban, mit is tegyen.
- Vigyázz! - kiáltott fel Mido.
Unokanővére ellenfel felé kapta fejét. Megdöbbenten tapasztalta, hogy egy hatalmas erőgömb közelít felé.
- Nem tud kitérni előle... - suttogta tégra nyílt szemekkel Avy.
Sango behunyta szemeit. Ő is belátta, semmi értelme menekülni előle... A gömb közeledett... már csak két méter... egy méter... fél méter... húsz centi...
Egy hatalmas villanás, aztán semmi.
Az ég világon semmi.
Mido hunyorogva kinyitotta szemét, és első bátortalan pislogásai után körbetekintett. Az a hatalmas méretű erőgömb óriási pusztítást vitt végbe a kisváros temetőjében...
- Sango... - suttogta. - Sango... Hol vagy, Sango...?

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.