Jensei még mindig rohant, és hát ugye nem fáradt... de az agya talán igen? Csak 30 perces kitartó futás után észlelte, hogy ő bizony most nem a póttestében van, mellesleg nem is a Halandók Világában, ebből pedig az következik, hogy még minimum 10-szer gyorsabban tudna futna. Az a tény, hogy milyen meghibásodást szenvedett az agya, nagyon fájt neki.
Azidő alatt, amíg Jensei futkosott - elvileg - a többiek felé, a kicsit nagy csapat újból megtapasztalhatta a Túlviklágon való földetérés meglehetősen kellemetlen érzését.
Puff! 1 Puff! 2 Puff! 3 Puff! És a többi - már tompa - Puff!
Mido, miután felmérte helyzetét, megpróbált felállni, hiszen a hátába belehasított a fájdalom, és nem igen kapott levegőt. Azonban ez a terve kudarcba fulladt, ugyanis sajnálatos módon Houseki okozta ezt az egyébként könnyen halálhoz vezető detonációt.
- Szállj már le rólam, te idegbeteg! - nyögte Mido, de hangját elnyelte a büdös, kemény, repedt, sárga föld. Azért Housekit nem hagyta cserben a női ágról öröklött erővel járó "női megérzése", ezért feltáposzkodott végre, leszállt szegény, összenyomodt lányról.
Mido hihetetlenül gyorsan erőre kapott, s ki gondolta volna, hogy a többiek arra a zajra húzzák majd ki kobakjukat a földből - illetve egyesek magukat - , hogy Houseki fejét éppen a földbe tapossák? És tapossák, és tapossák, és tapossák... míg az el nem tűnik - ugyancsak - ebben a kemény földben (ami azért nagy szó, hogyha arra tekintettel vagyunk, hogy ide egy 700 méterből zuhanó sereg tudott volna lyukat fúrni).
- Hol vagyunk? - kérdezte a változatos tájat kémlélve Vanny. - Biztos, hogy ide kellett volna jönnünk?
- Most, hogy mondod, kb ugyanott is lehetünk, ahol voltunk. - bólintott Avy. - Csak a fa tűnt el...
- Ebbe - ne - legyél - olyan - biztos! - zihálta Mido, még mindig szorgalmasan gyakorolva, hogy kell valaki fejét a kemény földbe temetni. Mondanom sem kell, a szenvedő alany még mindig Houseki volt. - Ott - van - Yusuke - mögött!
Hogy zsugorodhatott ilyen picire ez a fa? Jó kérdés, de én lévén e téren informálódott egyéniség, megmondom az olvasóknak, ugyanis Jensei nem mostanában fog ide érni, hogy magyarázatot adjon erre a különös jelenségre. És ha ideér, senki sem fogja kérdezni tőle... Ok, mondom már: ha egy fa elég megterhelő utat tett meg, bizony elfárad. Renden, karó! És ha az ilyen, és ehhez hasonló karók elfáradnak, legyengülnek, akkor azt azzal jelzik, hogy nagyon picivé zsugorodnak. És sajnos kell olyan 4-5 óra ahhoz, hogy sokkal jobban kimagasodjon a földből, azaz hogy azt a látszatot keltse, hogy nem egy bot van a fölbe dugva, hanem minimum... egy és egynegyed, nah!
Miután mindenki sikeresen feltápészkodott, tanácstalanul meresztették a szemüket a távoli sárgaságba, ebben a rettentő hőségben - ami csak Vannynak nem tűnt fel - hátha jön a megváltás. Az ételek-italok száma folyamatosan csökkent, s pár órta unott bámulás után már semmi sem maradt belőlük. Ezért most ne nagyon Jenseit hibáztassuk, ő mondta, hogy hozzanak magukkal elegendő élelmet - hanem Mizutot, aki lebeszélte a társaságot a hét hűtőnyi kaja cipeléséről. Ezért, ha lett volna valakinek is hozzá ereje, hogy megölje Mizutot, a fiú már nemhogy nem élne, hanem nem létezne...
- Talán ha elindulnánk...(valamerre, megtalálnánk azt a bizonyos helyet, ahová eredetileg tartottunk)? - kérdezte Vanny sokadszorra, de ételhiányban való szenvedése a zárójelbe tett részt, már nem engedte kimondani. A válasz persze mindig az volt, hogy biztos rossz irányba mennék és eltévednénk...itt...a síkságon, na mindegy.
Eközben Vanny testőre nagyon hamar megtette azt a pár ezer mérföldet, ami egy másik fátol választotta el - itt szépen kényelmesen felült rá, s másodpercek múlva már egy tágas barlang visszhangzott lépéseitől, amit a kezében tartott kis fácska társaságában tett meg. A testőr egy kissé ideges lett: eddig nem látta a többieket! Mégis hol lehetnek?
A barlang vonala kissé balra kanyarodott, s egyre világosabb lett.
Világosság! Hát persze! - csapott a fejére Jensei. Rádöbbent ugyanis, hogy a többieket a fa nem tudta elteleportálni az előre kitűzött helyre, mert ő nem volt ott, hogy teljes biztonsággal irányítsa. Ezt halandóként kb. így lehet elképzelni:
1. Képzelj el egy 9 személyes buszt.
2. Vetítsd le magad elé a szereplőket: Avy, Mido, Mizuto, Neli, Sango, Vanny, Hiei, Yusuke, Houseki és Jensei - utobbi a volánnál.
3. Most már csak egy egyenes, egy totálisan egyenes utat kell elképzelned - meg azt, hogy Jensei beindítja a járművet...
4. ...de az pöfög, és makacsul még nem indul, pedig jár a motorja, be van üzemelve, indulásra kész, már a kezdő löket is megvan adva - - - és Jensei kiugrik, a busz elindul(...)
5. De akármilyen jó állapotban lévő buszt képzeltél el magad elé, most muszáj átrajzolnod egy meglehetősen lerobbant külsővel-belsővel rendelkező, busznak kikiáltott járművet. A kerekei itt-ott elferdűlnek, "kisiklanak", s máris más irányba tart... aztán valamikor, valahol megáll - és pici lesz.
De az már egy más téma, hogy a testőr erre miért a világosságból jött rá.
Nem tartom szükségesnek részletezni, hogy Jensei milyen gyorsan tette meg azt a távolságot, amely ő közte és a (döglődő) többiek között volt. Ebben a falatlan labirintusban igen jól tudott tájékozódni: volt rá 220 éve!
Na, de térjünk a lényegre: mikor Vannyék meglátták a fiút, egycsapásra jobban érezték magukat, és elfelejtették, hogy az előbb szomjanhaltak, meg éhen, meg minden. Néhány szitkozódást megengedve magauknak, mindegyikük, ahol érte, ott vágta Jenseit.
Miután l a s s a n a kedélyek lecsillapodtak, a testőr közölte a kicsit nagy csapattal, hogy mi volt a probléma, meg még a védelmére is kelt, hogy egy fél éve nem volt itthon, elment az(Vannyban még volt annyi szusz, hogy elérekja a maradék szócskát) esze. Ezután rávette őket, hogy gyalogoljanak egy picit a Barlang felé, ami egyébként nem volt messze, csak...
- Mikor érünk oda? - 7 óra járkálás után.
Ehhez most mit fűzzek hozzá?

Szóval ez lenne az a barlang? - kérdezte Vanny. Lesandított egy mélyen vágott gödörbe - a saját szavaival érlve, pedig elment az ároknak is - , s szemügyre vette a barlang széles bejáratát. Ez a bizonyos barlang nem látszott nagynak. Sőt! Körbe lehetett kerülni 2 perc alatt.
- Ekkora? - kérdezte kissé csalódottan Sango.
- Nekem mindegy mekkora, csak kényelmes legyen, mert már a lábamat is lejártam a hülye cipő miatt! - füstölgött Neli.
- Hát, menjünk be, nem? - Jensei óvatosan a többiekre meredt, majd miután mindenki - nyugodtan - bólintott, beleugrott az árokba. A többiek követték példáját.
A fiú vezetésével átlépték a barlang bejáratát.
- Itt valamikor egy patak csörgedezett - kezdte az idegenvezetést Jensei. - Még a Világok közti háború előtt. Azóta elpárolgott, nem tudjuk hova lett. De nem is baj, jó ez így.
A kis csapat befordult balra, ahol is egyre világosabb lett. A vakító fény mindenkit hunyorgásra kényszerített. Mikor azonban kiléptek, eléjük egy csodálatos, s egyben az edik látottokhoz mérve szokatlan világ tárult.
A hatalmas sík területet most nem csupasz föld borította, hanem smaragd színű pázsit, itt-ott tarka virágokkal, kikövezett, keskeny uttatl, barátságos jurtaszerű házakkal, melyeknek sora a végtelen messzeségig elnyúlt, a végét már nem is lehetett látni. Ez a terült roppant hatalmas volt, széltében hosszában, de azért jól lehetett látni, hogy egy - amint Jensei később kijelentette, hogy az egész területet körbeölélő - barlangfalat is, amelyen lyukak jelezték a bejáratokat - a lyukak mögött pedig kovácsoltvas kapuk voltak, amögött pedig hatalmas ajtón a barlang bejárata felé, de erről még később, ugyanis nem mostanában jutnak be hőseink oda. Jensei vezetésével elindultak a keskeny, kikövezett uton, ami nagyon szemrevaló volt. Néhányan felhajtották jurtájuk kendőajtaját és kilestek rajta, de a szembejövők is megálltak egy kis időre nézelődni. Amikor szemügyre vették a kis csapatot, kissé megdöbbentek.
- Jó estét, Sensei! - hajolt meg egy fiatal lány Jensei előtt, aki elég furcsán viselkedett. Hirtelen még a szokottnál is komolyabbá vált, s egészen magasan hordta az orrát. Büszkén lépdelt a kikövezett úton.
- Este van? - kérdezte Avy, aki elég furcsának találta, hogy alkonyatkor már így köszönnek.
- Igen. Itt két napszak van: az alkonyat és az este. De ez csak a látszat. Mi is idővel mérjük a napokat, de nem mindig napszaknak megfelelően néz ki az ég.
Néhányan még meghajoltak Jensei előtt útjuk során, s csupán egy volt az, aki integett csak neki: egy ugyanolyan vaskos köpönyeges egyén.
Végül Jensei egy különösen szép jurtának felhajtotta a kendőjét és beinvitálta - mint később kiderült - a lakásába őket. A többiek már joggal levonhatták, hogy ez korántsem jurta. No, nemcsak azért, mert állatbőrök helyett kendőkkel borították, és kissé törökös beütése volt, hanem azért is, mert kis mérete ellenére belül rettentő tágas volt - és igen lakályos. A falak szerepét függönyök, vagy laza esésű kendők vállalták. Attól füg, hogy milyen helyiséget tároltak el - ha fürdőszobát, akkor természetesen vastag, átlátszhatatlan, erős függönyök trakarták, míg a konyhát csupán egy mintás átlátszó fehér kendő.
Az egész "ház teli volt kendőkkel  párnákkal, minden olyan pihe-puhának látszott.
- Érezzétek otthon magatokat! - kezdte Jensei. - Hiába vagyok magas beosztású halott, még nekem sincs 10 külön szobás házam, így kénytelenek lesztek osztoszkodni. Mizuto, neked már előre szólok, hogy mehetsz ki legelni füvet, mert velem egy szobában nem alszol!
Mizuto általában oly nagyon mutatkozó büszkesége elpárolgott, ahogyan belépett a kendőbirodalomba. Egyszer az életben elismerte magában a bátyját.
- Alhatok ebben a liláskék szobában, Jensei? - kukkantott ki Mido az egyik függöny mögül.
Igen, ki is hallgatta meg Jensei mondanivalóját?! Az első dolguk az volt, hol körülnézzenek és lestoppolják a számukra legszimpatikusabbnak tűnő helyiséget. Összesen 7 szoba volt, egy konyha, egy nappali - TV nélkül - és pár fürdőszoba. Felmerülhet bennünk - joggal - a kérdés, hogy mégis mi a francnak van itt konyha?!
- Te konyhát is tartasz? - kérdezte fellelkesülve Hiei, aki Yusuke társaságában természetesen nem engedett a szép színekben tündöklő szobáknak, és először oda tértek be.
- Persze! Nem mindig érek rá leugrani a kúthoz egy kis olajért.
Yusuke prüszkölve köpködte ki azt, amit az előbb lenyelni készült.

Végül mindenki elhelyezkedett a házban, jensei vendégszeretetét kihasználva: Mido és Sango úgy döntött - mivel mindketten nagyon szerették ezt a színpárosítást - , hogy megosztják a szobájukat. Avy egy szép lilát foglalt, Hiei és Yusuke egy fehéret foglalt el, mivel csak az maradt, Neli egy feketés-zöldeset, Vanny pedig lestoppolta a vöröset. Mizutonak végül megkegyelmeztek, és bejöhetett a kék szobájába. Mondanom sem kell, hogy reggel nem volt kaja... de ez már nem az én részembe tartozik:p

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.