Mizuto meglehetősen rosszul nézett ki, mikor hosszú csengetés után Rena végre hajlandó volt kinyitni neki a gondosan bereteszelt bejárati ajtót.
- Az éjszaka közepén! - méltatlankodott a nő hunyorogva. - Hol csatangoltál már megint?! Vagy négy évet kellene még várnod ahhoz, hogy elnézzem a tivornyázásaidat! Most nézzenek oda... hogy nézel ki?
Mizuto felnyögött, majd remegő térdekkel átlépte a küszöböt. Rettenetesen szédült és továbbra is kínozta a hányinger. Hirtelen tört rá, miközben a kannibál démon monológját hallgatta, azonban már most belátta, hogy ez utobbinak semmi köze a rosszullétéhez.
Első útja a földszinti mellékhelyiség felé vezetett, s bár gyomortartalma rég kiürült, a wc-kagylót ölelgetve öklendezett tovább.
A házban, Avyéknél és Neliéknél, még az Urameshi rezidencián is mindenki az igazak álmát aludta - a Mayonaka fivéreket leszámítva. Jensei ugyanis észrevétlenül kimászott Vanny szobájának ablakán, s sietős léptekkel távozott.
Bő hat órával később, a lány anyja álmosságtól rekedtes hangjára ébredt.
- Mizuto! Szükségem lenne a WC-re, mert véletlenül benthagytam a dezodoromat... Mégis meddig akarsz szenvedni odabent?
- Beteg vagyok - hangzott az erőtlen válasz. - Hánynom kell!
- Ajj, hát ezt nem hiszem el...!
Vanny felkapta magára köntösét, s elindult lefelé a lépcsőn.
- Anya! Nem láttad Jensei-t?
- Jensei-t? - kapta fel fejét a nő, majd kivilágosodott az arca. - Ez az! Jensei! Ő majd kiráncigálja a WC-ből Mizutót. Hol van?
- Én is ezt kérdeztem... - felelte két ásítás között a lány, majd vállat vont. - Majom.
Azzal befordult a nappaliba, bekapcsolta a TV-t - amin valami főzőműsor ment -, hátradőlt a kanapén és várt.
Lassan dél is elmúlt, de testőre még mindig nem ért haza. Ez a tény egyre jobban idegesítette Vanny-t, ugyanis volt egy olyan megérzése, hogy a fiú a Túlvilágon tartózkodik, s azért lépett le szó nélkül, hogy a lányt ne kelljen magával vinnie.
Fél négy körül megcsörrent a csengő, s Runa beengedte a kis csapat többi tagját. Neli valamilyen úton-módon tudomást szerzett Mizuto hihetetlen mértékű rosszullétéről, s azonnal csatlakozott sápadt barátjához. Semmi érdemlegeset nem tudott vele kezdeni, csak a hátát simogatta aggódó pillantásokkal kísérve a fiú erölködéseit.
Mindeközben a nasppaliban a tegnap esti eseményekre terelődött a szó.
- Annyira elegem van! - fakadt ki Sango. - Azt hittem, végre sikerült megszabadulni Senkiéktől, erre kiderül, hogy vannak fattyai is...
- Meg az osztályfőnök, aki Naraku kispajtása - fűzte tovább Mido. Ez egy vicc!
- Én azon mosolyodtam el - szólalt meg Avy. - , hogy milyen bátor volt.
- Hát igen... - helyeselt Vanny. - Nyílvánvaló, hogy Houseki fél kézzel is el tudta volna őket intézni... öhm, csak épp...
- Jó, nem voltam formában - védekezett a testőr. - Mido gondol egyet, és egy hónapig a kádban alszok. Nem mertem...
- Valami problémád van? - förmedt rá védence. - Hozz egy bögre teát a konyhából...!
Azzal határozottan a fiú kezébe nyomta poharát, s összehúzott szemöldökkel nézett a következő megszólalóra, Vannyra.
- Jensei sem csinált semmit, ő pedig csak akkor mozdul, ha veszélyes a dolog, szóval biztosan nem volt az!
- Persze, de már elegem van ezekből a mitugrászokból! - sóhajtott San.
Ekkor az ajtóban hirtelen megjelent Jensei. Zihált, arca kissé nyúzott volt.
- Hol van Mizuto? - kérdezte.
- Te hol voltál? - tette csípőre kezét védence. A Túlvilágon, igaz?!
A fiú csak legyintett.
- Az most nem fontos. Hol van Mizuto? Még mindig rosszl van.
- Ti utáljátok egymást, nem? - képedt el Avy. - Hogyhogy aggódsz érte? Egyébként a wc-ben van Nelivel...
A testőr sarkon fordult, Vanny pedig követte.
- Hol voltál? És tényleg miért kell neked Mizuto?
- El kell vinnem egy lélekdoktorhoz. Azt hiszen rájöttem valamire...
- A túlvilágba?
- Igen...
- Hadd menjek én is, Jensei! - könyörgött a lány. - Különben is, csak úgy lelépté...
- Jönnötök kell, mindannyiotoknak - válaszolt a fiú, s Vanny abbahagyta a kalimpálást, arcára pedig elégedett mosoly került. - Mindeggyőtökre vonatkozik az, ha az a valami, amire rájöttem, tényleg igaz...
- Ne beszélj ilyen rébuszokbanban! - förmedt rá Mido. A többiek időközben utolérték a párost. - Miről van szó?
- Majd később... Mizuto, gyere ki onnan! - dörömbölt az ajtón Jensei.
- Nem tud, nagyon rosszul van! - válaszolt erőtlen öccse helyett Neli.
- Orvoshoz akarom vinni! - a testőr már kezdett türelmetlenné válni.
Erre kicsapódott a WC ajtaja, s Neli hálásan, könnyeivel küszködve meredt Jenseire.
- Azonnal indulnunk kell! - folytatta a testőr. - Így is alig tudtam rávenni a dokit, hogy fogadjon egy élő embert...
Azzal megragadta - cseppet sem óvatos mozdulattal - öccse karját, a vállára vetette, s Neli segítségével kivonszolta az előszobába.
- Jöjjetek a hídhoz, amilyen gyorsan csak tudtok. Houseki: a te feladatod lesz arról gondoskodni, hogy minél hamarabb megérkezzetek! Ott találkozunk.
Azzal a testőr, hátán öccsével, hirtelen köddé vált.
- Nem tudok egyszerre ennyi embert elcipelni odáig. - esett kétségbe Houseki. - Azért nekem is vannak határaim...
- Ugyan már! - legyintett Vanny. - Anya elvisz minket kocsival.
Három perc múlva megérkeztek a hídhoz - ez többnyire Rena vezetői képességének köszönhető. A nő kissé elszontyolodott, ahogy a gyerekek beugrottak a rózsaszín felhők közé. Sajnos, amióta elhagyta a túlvilágot, nem tehette be oda a lábát. Ha mégis megpróbálta, valamilyen úton-módon Gouiyang meghíúsította tervét - és a nő tisztában volt vele, hogy mindez az ő érdekében történt.

A kis csapat sokkal diszkrétebben landolt, mint az előző alkalmakkal. Houseki ennek hálát is adott: rettegett belegondoldolni, milyen büntetést is vonna maga után, ha esetleg védencére pottyan.
Jensei kotorászott a zsebében, majd elővett egy kis fehér dobozt. Kinyitotta, s mindenkinek adott belőle egy-egy ostyaféleséget.
- Ne nyeljétek le! Ne szopogassátok. Egyszerűen rakjátok a nyelvetek alá! - utasította a többieket. - Ha a szátokban tudjátok tartani, akkor sikeresen eljutunk a jurtákhoz. Ha nem, akkor nagyon mérges leszek, ti pedig napokat várhattok a sivatagban, mert nem egykönnyen foglak benneteket megtalálni.
Érdekes módon, a kis csapat az összes szabályt be tudta tartani - még Mizuto is különösen ügyelt rá, hogy ne köpje ki a varangyízű utazóeszközt. Így hát megérkerkeztek Jensei fehér függyönyökkel borított jurtájához, amely elől még mindig hiányzott a fű a halottak neveinek formájában.
- Jensei! - szólította meg bátortalanul Sango a fiút. - Mondd csak, mire is jöttél rá?
- Igen! - kapott az alkalmon Vanny. - Elmondhatnád végre! Kezd idegesíteni, hogy semminek sem tudom az értelmét, amit éppen csinálok.
A testőr sóhajtott egyet.
- Csak dióhéjban! Nem biztos még, de erősen feltételezem, hogy Mizuto nem más, mint a víz elemének uralója. Azért kell minél gyorsabban elvinni a dokihoz, mert ő meg tudja mondani, mivé tud átalakulni a lelke.
A kezdeti sokkban hirtelen senki nem tudott értelmes mondatot kipréselni a szájából, kivéve Nelit, aki felháborodva vonta kérdőre a testőrt.
- Micsoda? Akkor nem is fogja meggyógyítani a doki?! Mizut csak azért hoztad ide, hogy kiderüljön ez a hülyeség?! Miattad akár meg is halhat!!
- Ne csináld, Neli! Eszem ágában sincs elviselni itt a hülye fejét! Jobb lesz, ha máris indulok a dokiért! Ti maradjatok itt, ne csatangoljatok el semerre, nemsokára visszajövök.
Azzal eltűnt a jurtaerdőben.
- Menjünk be! - indítványozta Avy. - Keresek  valami vödröt Mizutónak, mielőtt elhurcolják őt is a gyepgyalázás miatt.
A kis csapat leült az előtérben elhelyezett ülőalkalmatosságokra: a fehér selyempárnákra.
- Már el is felejtettem, hogy vannak ezek az elem-dolgok - szontyolodott el Vanny. - Már most belefáradtam...
- Ti gondoltátok volna? - bökött Mido a haldokló Mizutora. - Hogy ő lesz a víz?
- Nem. - San a kezébe temette arcát. - Hihetetlen...
- De hogyha ilyen rosszulléttel jár az, hogy kiderül - kapcsolódott be Avy is a beszégetésbe, miután lerakta a fiú elé a kis ládikát, amit vödör híján alkalmasnak gondolt a feladatra. -, akkor én nem akarok elemet birtokolni. Undorító!
- Én ilyesmitől nem félek...- töprengett el Vanny. - Igazából bennem semmilyen erőt nem lehet felfedezni. Mi van, ha anyám halandó vére van csak bennem?
- Ez hülyeség! - vágott közbe Mido. - Az én szüleim mindketten démonok, de attól még nem mutatkozott bennem sem annyi erő, mint amennyinek kellene. Szerintem fejlődni kell, s majd akkor észreveszed magadban. Yusuke sem volt mindig ilyen erős...
- És Hiei sem. - tette hozzá Sango. - Mizuto is egy meglepetés volt...
- De még nem biztos - szólalt meg az eddig hallgató Neli. - Mi van, ha csak elrontotta a gyomrát, és igazából kórházba kellene vinni? Nem hiszem el, hogy Jensei ennyire szívtelen...
Ekkor megérkezett az említett, mögötte egy öszhajú, bottal járó, sötétlila köntösbe öltözött bácsival.
- Ott van a sarokban - vezette öccséhez a doktort. - Tegnap délután kezdődött a hányinger...
- Nos igen...  - szólalt meg az öreg. Hangja mélyen, tekintélyt parancsolóan csengett. - általában ha lélek akar dominálni, a test megkezd minden felesleges anyagtól megszabadulni...
Neli szemei a rémülettől elkerekedtek.
- Add csak ide a kezed fiacskám! Lássuk csak... erényei... ha meghal, a felvilágba kerül majd... a rajta urolkodó elem kétségtelenül ellentétes a minénkkel, ami azt hiszem, ezek szerint a víz lehet... pulzál a keze: egyre erősödik... ktéségtelen: ez a lélek átalakulni készül.
- Van esély rá, hogy ő a víz uralója? - kérdezte Jensei.
- Ami azt illeti - hangzott a válasz. -, nagyon nagy esély van rá. Ezért is most vidd el Sowa-sama-hoz.
Vanny erre felkapta a fejét.
- Ki kell találni neki valamilyen karantént, mert ha itt változik át, súlyos következményei lehetnek a lakosságra nézve...
Ekkor egy furcsa hang ütötte meg a fülüket. Mint a háborús időkben a halandók világában.
- Ez micsoda? - Jensei összehúzta a szemöldökét, majd hirtelen mozdulattal a jurta bejárata előtt termett - széthúzta a függönyöket. - Baj van! Történt valami!
Az öreg is kinézett. Szeme elé tárult egy egészen bizarr látvány a pokolban. A kanyargó, macskaköves út pirosan fénylett a vörös alkonyatban. S a vészsziréna szólt.
- Indulás! Sowa kisasszonyról majd én gondoskodom! - mondta, majd megragadta a lány kezét, s se perc alatt eltűnt a jurtából.
- Sietek vissza! Ne mozduljatok innen! - Jensei hátára vetette Mizutót és ő is kámforrá vált.,
Neli lehuppant az egyik párnára, s csendben elsírta magát.
- Nem tetszik ez nekem. - szólalt meg Houseki. - Mi történhetett?
- Szerintem segíteni kéne - vetette fel Mido. - Ha baj van, tényleg elkél a segítség!
- Rendben, de hova menjünk? - kérdezte San. - Azt sem tudjuk, mi van...
- Kövessük az embereket, útközben megkérdezzük, hogy mi van - válaszolt a testőr.
- Én itt maradok Nelivel, nem akarom egyedül itt hagyni. - Avy átölelte barátnőjét.
- Oké, mi meg induljunk! - indítványozta Mido, s elhagyták ők is a jurtát.
 

Mindeközben Vanny és az öregúr megérkezett a barlang falai elé. A kovácsoltvaskapu hirtelen kitárult, s a lány egyik nagy álma végre valóra vált: beléphetett apja birodalmába. Végigmentek néhány hosszú, sötét folyóson, majd befordultak balra, ahol egy kisebb nappali féleség tárult a szemük elé - azonban a szoba közepén egy hatalmas lyuk tátongott, amelyből most Jensei mászott ki.
- Mizuto be van karanténozva - tájékoztatta az öregurat. - Köszönöm szépen, hogy idehozta a lányt.
- Igazán, semmiség...
- Vanny, nekünk most mennünk kell - fordult védence felé a testőr. - Vigyázz Mizutóra, s meg ne próbálj kijönni innen, mert nagyon veszélyes! Az a feladatom, hogy a te épségedről gondoskodjam, de most mégis kint van szükség rám. Ezért nyomatékosan kérlek, semmi esetre se hagyd el a barlangot, bármi is történjék!
A lány nem mert ellenkezni. Soha nem látta még ilyen komolynak és szigorúnak Jensei-t. Másfelől pedig nagyon rég óta be akart ide jutni, s most, hogy sikerült, esze ágában sem volt lemondani arról, hogy itt maradjon. Így hát 'lehuppant' az egyik kőből faragott kanapéra, s bólintott - testőre és az öregúr pedig intett egyet, majd mindketten eltűntek az sötét folyóson.


A két lány és Houseki követte sötét köntösű halottakat a jurták közt kanyargó utakon - a túlvilági népség meglepően fegyelmezetten és higgadtan futott előre, azonban egyre nagyobb csoportok váltak ki a tömegből és fordultak el balra, vagy jobbra, így lassan alig volt ki után menni. Időközben sikerült megtudniuk, hogy egy idegen lény garázdálkodik a túlvilágon, s hogy ennek a lénynek bizony hatalmas ereje van, de hogy milyen fajta, azt egyelőre még nem lehet meghatározni.
Ahogy haladtak, egyre ritkábban láttak jurtákat, sőt, kiértek egy kietlen tájra, vagyis inkább mezőre - mert fű még volt ott, csak más nem. Ekkora már egy halott sem volt a láthatáron, kivéve...
- Sziasztok! - kiáltott Jensei, aki utolérte őket. - Ti mit kerestek itt?
- Jöttünk segíteni! - zihálta Mido.
- Nem állhattunk ott ölbe tett kézzel - vont vállat San.
- Nem vagytok normálisak... - kezdte a fiú, azonban hirtelen elakadt a szava. Egy vörös hajú szerzet állt előttük. Az egészet az tette igazán furcsává, hogy a nőnek folyékony jellege volt, s mintha folyamatosan hullámzott volna - nemcsak vérvörös haja és ruhája, de még a kezei, lábai, sőt, a szeme is.
- Szóval ez lenne az idegen betolakodó - tátogta Houseki, s ösztönösen megfogta kardja markolatát.
- Vedd csak le róla a kezed - suttogta a nő. Hangja széthasította a csendet. - Felesleges. De te ott - s Jenseire mutatott. - tudod miért jöttem. Hol van?
A fiúnak elkerekedtek a szemei. Megszorította lándzsáját, s az elkezdte kilövelni magáról a korhadt fadarabokat - mondhatjuk azt is, hogy meghámozta magát, bár ez nem egy helytálló kifejezés jelen kontextusban.
- Houseki... itt tényleg baj van...
- Hmm... - a nő meglepődötten Sanra pillantott. A lány szeme öntudatlanul is szikrákat szórt. - Háhá! A régi mester személyesen!
A vöröslő lény elfintorodott, arca megvetést sugárzott.
- Csak pislákol benned az erő. Milyen érzés kegyvesztettnek lenni?
- Jobb lesz, ha befogod - válaszolt hidegen Sango.
- Változnak az idők... Nem hinném, hogy észszerű lenne fenyegetned. Jelen állapotodban annyit sem érsz, mint ez a mitugrász a lándzsájával...
- Hajaj - sóhajtott Houseki, s védencét a háta mögé terelve előrántotta kardját.
- Nem volt egyértelmű, hogy nem vagyok rátok kiváncsi? Az idő drága, nekem pedig a Víz kell!
Azzal megsuhintotta a kezét, s egy hatalmas, vörös vízsugárt irányított a kis csapat felé. Jensei azonnal kapcsolt, s immár levedlett lándzsájával - ami inkább hasonlított ezek után egy két oldalt lángoló mazsorettpálcára - hárította a támadást: a tűz hatásárára elpárolgott a különös anyag, sűrű, pirosas felhő formájában. Midoékból erőteljes köhögést váltott ki - valószínűleg veszélyes gázzá alakult a vízsugár.
- Csak így... egyedül...? - nyögte egy halvány, de ismerős hang. Mizutó volt az, arca sápadtan csillogott a derengő, piros fényben, s alig lehetett róla elhinni, hogy a saját lábain áll. Ennek ellenére különösen magabiztosan szólalt meg - látszólag azzal is tisztában volt, hogy ki ez a nő.
- Hát megérkeztél... hiába, az ellentétek vonzzák egymást! - mosolyodott el gúnyosan a lény. - Rossz rádnézni!
- Nem vall rád, hogy egyedül megjelensz valahol... - folytatta Mizuto. - Hova lett a díszkiséreted?
- Csak kiváncsi voltam, hányadán állunk... De úgy látom, nem kell tartanom tőled... Fel fog emészteni az elem, ha átalakulsz, még végignézem, de semmi dolgom nem lesz ezekután veled.
A fiú összeszorította a fogát, s fájdalmában nyögött egyet, a teste önkéntelenül is begörnyedt, s hatalmas puffanással a földre zuhant. A többiek hátráltak egy lépést, ugyanis Mizuto helyén egy hatalmas gőzfelhő alakult ki. Mély csend állt be, az amúgy parázslóan meleg levegőben a ködből kicsapódó vízcseppek mintha szikráztak volna. A mindent elborító homályt csak a fűszálakon csillogó harmat törte meg, a pázsit lassan úgy nézett ki, mintha kapott volna egy kiadós nyári záport. A fiú ekkorra már teljesen eltűnt egy forgószélszerű vízsugárban, amely végül hatalmas erővel kilövellt, s tsunamiként száguldott a jurták felé.
A többiek hunyorogva követték az eseményeket. Egy férfi alakja formálódott ki a hullámokból, s míg pár perce csak holmi árnyként volt jelen, a színe egyre erősödött és egyre jobban kirajzolódott. Haja olyan volt, mint az óceán: hullámmai fehér habot gerjesztettek, teste szokatlanul izmos volt és erőt sugárzott, ruhája pedig a nőéhez hasonlóan folyékonynak tetszett, csak színében tért el: ez kék volt.
- Nocsak... - húzta fel a szemöldökét a nő.
- Megint beleestél abba a hibába, amiből sohasem tudtál tanulni. - szólalt meg élesen a Víz. - Túlságosan lebecsülöd ellenfeleid képességeit.
- Tévedsz - válaszolt a vöröslő lény. - Most csak megnéztem, hogy lesz-e elfoglaltságom az elkövetkező időkben. Be kell látnom, van rá esély... Itt végeztem, azt hiszem, találkozunk még...
Azzal eltűnt, a derendő piros fénnyel együtt.
A férfi tett előre egy lépést, majd meggondolta magát, megfordult, s zsebre tett kézzel végigmérte a terepet.
Míg Mido egy pohárnyi vizet köhögött fel tüdejéből és Houseki kinyújtott karját segítségül hívva felkászálódott a sárból, San komoran meredt a távolba.
Jensei hiába burkolózott be gondosan köpönyegébe, arca egyik fele, mintha csupán smink lett volna rajta, lefolyt az őt ért víztől. Helyén mély, vöröslő hegek tátogntak. A testőr egész testében remegett, s láthatóan nagyon rosszul volt. Kétségbeesett tekintettel meredt a messzi jurták felé, amelyek ugyan még álltak, de szokatlanul nagy csend uralkodott felettük. A tsunami-szerű vízáradat a zöld pázsitot elmosta, kopárrá, halvánnyá és szürkévé tette a helyet: hatalmas pusztítást sejtetett.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva Houseki, s átkarolta, nehogy összeessen. - Gyertek, menjünk innen...
Azzal a kis csapat elindult - Mizuto, akinek mintha egy másik énje lenne ott, szórakozottan lépegetett utánuk. Nem nagyon volt képben, s lefoglalták a gondolatai, amelyek mintha egy hosszú eszméletvesztésből, emlékezetvesztésből hirtelen visszapattantak volna az agyába,
Nagyon lassan tudtak csak haladni, Houseki nem mert nagyobb sebességet bevállalni Jensei-re való tekintettel. A fiú mintha minden lépés után rosszabbul lett volna...
Fél óra múlva a jurták száma jelentős mértékben nőtt körülöttük, azonban egy árva lélek nem tartózkodott a közelben. Az egyik elágazásnál hirtelen megtorpantak. Jensei nyúzott, heges arcára félelem ült ki.
- Vanny a barlangban van - nyögte zihálva. - Az őrök a kapu előtt segítenek majd, kihozzák onnan nektek. Menjetek vissza a Halandók világába, vigyétek Mizutót is, bármennyire is ellenkezik. Nekem még dolgom van...
Azzal összeszedte minden energiáját, majd összeszorított fogakkal egy különösen kihalt, csendes utcára fordult.
- Nagyon dúrva... - suttogta Mido komoran. Ahogy elnézte a sántikáló testőrt, rájött, miért is isznak olajat az itt élő halottak: ha víz éri őket, súlyosan megsérül a lelkük, s ez a 'nedű' némiképp megakadályozza azt. Most látta csak igazán, hogy milyen veszélyt jelenthetett Mizutó átváltozása a pokollakosokra nézve.
- Induljuk, nincs kedvem már itt maradni - mondta Sango, azzal megragadta a gondolataiba elmerült Mizutót, s pár perc múlva a barlang egyik bejárata előtt álltak. Amíg Vannyt kihozták az őrök, Houseki összeszedte Avy-t és Nelit is. Az utobbi lányból nem kis megdöbbenést váltott ki szerelme átalakult látványa, azonban könnyen megbarátkozott a gondolattal, hogy ezentúl ilyen elbűvölő férfi fogja őt oltalmazni - mégha Mizutónak nem is esett le hirtelen, hogy Neli kicsoda. Sőt, azt sem tudta mire vélni, hogy egy dúrcás, 13 éves, sötétvörös hajú egyén miért vágta pofon rengeteg szalonképtelen kifejezéssel kísérve tettét("M'ért nem tudtál a karanténban maradni, te barom?!"), azon pedig egyenesen meg sem lepődött, hogy Avy egy kendőt tekert a dereka köré, attól tartva, hogy a Halandók Világában többet kell látnia a fiú testéből, mint amennyit szeretne, hiszen nagy volt arra az esély, hogy az eddigi ruhája elkavaradott valamelyik hullámban vagy vízsugárban, lelkének öltözéke pedig nem feltétlenül látszódik más dimeniókban. Mikor végre visszatértek, a lány százszor is hálát adott ötletének.
A hídnál meglepő módon Rena várt rájuk, a nő valamilyen úton-módon értesült érkezésükről, s feltehetően távollétükben végig azon aggódott, hogy éhen hal a bagázs, így először is egy étterembe fuvarozta őket, ahol végre telitömhették a hasukat. A kalandokat végighallgatva Vanny anyja úgy határozott, hogy lányával kivesz egy kis szabadságot, s 'nyaralni' mennek egy jó időre - mikor felajánlotta a többieknek, hogy tartsanak velük, azok pironkodva visszautasították: a túlvilági utazás erős honvágyat ébresztett bennük, s a hátuk közepére sem kívántak még jónéhány órát a kocsiban tölteni, legfőbb vágyuk volt kinyújtózkodni kényelmes ágyaikban, s megölelni bátyjaikat - már akinek volt olyan.

^{_{átírt, befejezett verzió}  2012.02.13.,14:47}

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.