- Wáááhhh!!!
Az elképedt kiáltás természetesen Mido száját hagyta el, hisz ki más lenne képes visítozni egy nagy bevásárlóközpont közepén? (Öhm. Ezt inkább hagyjuk.... biztos találnék még valakit...^^')
- Houseki, ezt vedd meg - kiáltotta, majd megragadta a három méterre álldogáló testőre pulcsiját, és közelebb rángatta.
- Mihh... mihhh...
- Ezt, te idióta!
A testőr megszemlélte a kirakatban pihenő hosszú, kicsit görge, fényes tárgyat... aztán körülbelül két perc után leesett neki, tulajdonképpen mi is ez.
- Ez egy kard - nyögte.
- Gratulálok - vágta rá epésen Mido. - Most, hogy eljutottál eme nagyszerű felfedezésig, nem szeretnéd megnézni, mennyibe kerül?
- Biztos ilyent szoktatok adni egymásnak Mikulásra...? - bizonytalankodott a fiú.
- Oh, hát persze!
A fiú kérdőn Sanra nézett, aki zavartan vigyorogva megcsóválta a fejét.
- Inkább majd... Kárásóra - hadarta a fiú, remélvén, hogy senkinek nem tűnik fel, hogy elfejetette a következő ünnep nevét.
- Hogy mire?
- Öh... Kárásóra, nem? Amikor a... kis... ööö... a... - pirult el Houseki. Tisztéa kiment a fejéből az, amit tegnap védence mesélt neki ezekeről az ünnepekről...
- Kárásóra! - vigyorodott el Mido, amdj kicsit később hozzátette: - Karácsonyra. Amikor a kis Jézus megajándékozza az embereket. De az egész csak hablagy, igazából te meg a szüleid vesznek ajándékot; s ezzel a mézes-mázos maszlaggal csak a kisgyerekeket álltatják. Nem is értem, miért.
Houseki pillantásában a lány csöppnyi hálát is észre vett, talán azért, mert kihúzta őt ebből a picit kellemetlen helyzetből. Úgy döntött, talán a jó öreg Miki bá' tényleg nem egy kardot hozna neki, úgyhogy a fiú csuklóját megragadva rögtön tovább is húzta a következő kirakathoz, hogy homlokát (noh meg Housekiét) az üvegnek nyomva megint belekezdhessen a nyálcsorgatásba.
San már épp követni készült őket, mikor a szeme sarkából valami érdekesre figyelt fel.
- Sesshoumaru, kérlek - szólt picit vontatottan, ugyanis figyelmét teljesen lekötötte az a... nah de ne fussunk előre ennyire. :) - Elmennél Midoékkal? Van egy kis... dolgom.
- Milyen dolgod van, ahol én nem lehetek ott? - vonta fel a szemöldökét testőre.
- Nemmindegyazneked?! Azt mondtam, menj el velük, majd jövök! - vágta rá dühösen, és eltrappolt, faképnél hagyva a ledöbbent Sesshoumarut, aki végülis egy vállrándítás kíséretében csatlakozott a többiekhez.
San megállt az egyik kirakat előtt, majd pár másodperces nézelődés után belépett az üzletbe, s megcélozta azt az állványt, amiért jött.
Miután Midonak is sikerült leráznia Housekit pár percre (s már ez sem bizonyult olyan egyszerűenek, mint máskor, ugyanis a fiú eltökélte, hogy mindenhol a lány nyomában fog lihegni, hátha ezek előtt a furcsa, téli ünnepek előtt megnőne a "merényletek" száma), egy kis ideig céltalanul bámulta a kirakatokat, míg végül megakadt a szeme valamin...
Belépett az üzletbe, s a polcokat megcélozva végigtrappolt mindenen.
- Ezt kérem - csapta le a pultra a kiválasztott ajándékot.
Az eladó emberke csöppnyit megijedt a heves mozdulattól, de azért nyugodt s túlságosan is kedves hangon, egy művigyor kíséretében megkérdezte:
- Esetleg egy karácsonyi zacskót? Nagyon szép ajándékos zacskóink vannak, tessék csak, válasszon ott belőlük!
Mido gyorsan lekapott egy macisat, és sűrű pillantásokat vetve háta mögé, toporogva várta, hogy az eladó összeszámoljon mindent.
- Neh - nyomta a kezébe a végösszeget, s igencsak idegesen nézett, míg nem kapta meg a visszajárót.
- Netán siet valahova, vagy vár valakit? - kérdezte a hapsi, valószínűleg kedves szándékát azonban Mido tolakodónak érezte.
- Perszepersze - hadarta. - Az az idióta testőröm akármikor rámronthat...
S faképnél hagyta a meglepődött emberkét.
- Naaaa... mondd el mi aaaaz... - kérlelte Houseki hazafelé menet.
- Ajándék. És azér' ajándék, mert meglepetés. És most már csönd - morogta Mido, majd elhúzta Houseki orra elől a macis zacskót.
San elmosolyodott, mert már előre is élvezte azt a képet, ami elé fog tárulni, amint Sesshoumaru megkapja az ajándékát a Télapótól.
- Houseki, és én, mit kapok? - szegezte kérdését a védtelen testőrnek Mido.
- Öh... ajándékot - ismételte védencét.
- Idióta.

***

A másnap délelőtti tanítás igazán semmiségnek bizonyult ahhoz képest, ami a délután háromkor kezdődő próbán vrt rájuk. San ígéretéhez híven jó alaposan megtaposta a kövér srác lábát (bár kárt nem igazán tehetett benne, hisz táskával is csak max. 20 kg^.^ <- ez egy közmondás), aki nem értette, vajon táncpartnere mért vág ilyen ádáz fejet bénázás (amúgy taposás, de mindegy) közben.
Mido legnagyobb meglepetésére Housekinek nagyon jól ment a tánc - a várthoz képest legalábbis kész bajnok volt.
- Egy, két, há', egy, két, há'... Egy, két, há', egy, két há'...
- Óóóó, jó napot mindenkinek! - vágódott ki a bejárati ajtó, s ki lépett be rajta...? Természetesen a...
- Tanárnő - nyögta félénken Miszter Rodrigez.
- Hogy megy a próba? - érdeklődött a nő, és szemén látszott: tudja, hogy borzalmasan.
- Ööö... haladunk - vigyorgott zavartan a tánctanár. - A Hiroko-Urameshi páros egész... türhető...
Mido teljesen elképedt, talán még a száját is eltátotta. Ő és Houseki.... tűrhetőek? Ezt most vegye bóknak?
Valószínűleg, mivel a démontanár szúrós pillantást vetett rájuk, s somolyogva hozzáfűzte:
- Rendben, akkor a Hiroko-Urameshi páros fogja megnyitni a táncot - s még belevigyorgott a teljesen összetört Mido képébe, majd távozott.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.