Hazafelé úton Mido egész végig mérgelődött. Egyszer jó valamiben és ilyen büntetést kap érte? Hova fajul már a világ? Ki kéne nyírni ezt a szemetet.
Mikor hazaértek örömmel vették tudomásul, hogy Ikebana lelépett… sajnos nem vissza az Alvilágba, csak épp valahova, és nem tartozódott a házban. Sango gyors vacsorája után mindenki aludni ment… mindenki, kivéve Sant. Ő leült a nappali 1 kanapéjára és olvasott (nem ismerős helyzet? Na vajon mi jön most?), s mikor hirtelen megszólalt a csengő, ő ijedtében leesett az ülőalkalmatosságról. Feltápászkodott és odament az ajtóhoz. Magában fohászok ezreit mondogatta, kérte a nem létező Istent, hogy csak ne Ikebana jöjjön vissza. Kinyitotta az ajtót (vázacsörömpölés), majd szembe találta magát egy ismeretlen fiúval… miután már 1 perce bámulta rájött, hogy annyira nem is ismeretlen… csak kicsit megváltozott… magas lett… nagyon magas.
- Szia – köszönt, miután már megelégelte, hogy bámulják. – Hol van Senki?
Na ki volt az? Hát persze, hogy a…. a… hogy is hívják? Jah… Dávid. Nah, szóval ő volt.
- Senki… hát… szerintem, gyere be, és majd itt megmondom… - San nem volt képes elhinni, hogy a fiú még nem tudja. Beterelte hát a házba. – A szőnyegre ne lépj, most takarítottam. –ez persze hazugság volt.
- Na hol van? – kérdezte a gyerek türelmetlenül.
- Meghalt!
- Mi?
- Meghalt.
- Hazudsz… tudom, hogy hazudsz!!!
- Nem hazudok. Soha nem hazudtam még…
A hatás megdöbbentő volt. Dávid földhöz vágta magát és elkezdettet hangosan üvölteni, meg sírni, meg vergődni.
- Neeeeee! Neeeeee! – kiabálta. – Senki… ne… szerelmem… drágám…
- Mi? – San ledöbbent. Rosszul hallott? Elkezdte a fülét piszkálni… hátha eldugult, de továbbra is hallotta ezeket a szavakat: „szerelmem”, „drágám”
A ricsajra a ház többi tagja is felébredt, s már mind a vergődő, üvöltő Dávid körül álltak.
- Most miért csinálja ezt? – Mido próbálta túl kiabálni a hangzavart
- Hát, tudod... Elmondtam neki, hogy Senki... hogy Senki meghalt. Erre ő könnyekben tört ki, és azt kiabálja: "szerelmem".
- Szerelmem? De Ő is fiú nem?
„Hát… én már nem vagyok benne biztos” – gondolta San.
- Ööö... igen. Csakhogy... nah – San elpirult - ő más. Ő... "különleges".
- Különleges? Egy fiú kinézetű lány?
- Nem… csak…hát…  VALAKI HALLGATTASSA MÁR EL!
Sesshoumaru önként vállalkozott a feladatra… és leütötte a fiút.
- Végre csönd van.
- De San… én még mindig nem értem – pislogott Mido. – akkor mi is Ő pontosan?
- Egy fiú… csak a legtöbb fiúval ellentétben nem a lányokhoz, hanem a fiúkhoz vonzódik jobban.
- Hiei meg Yusuke is mindig együtt lógnak – vágta rá Mido – szóval, akkor ti is „különleges”-ek vagytok? - fordult  fiúkhoz
- MI NEM! – kiáltotta egyszerre a két sértett.
- Figyelj Mido – San más oldalról próbálta megközelíteni a dolgot. – A fiúk  legnagyobb részben lányokba szerelmesek, a lányok pedig a fiúkba. De vannak olyan fiúk, akik más fiúkba szeretnek bele, és vannak olyan lányok, akik lányokba.
- Áhám! – Mido feje felett kigyulladt a kis villany – Most már értem. Szóval akkor ő bu…
Sajnos nem tudta tovább mondani, mert a „különleges” személy magához tért… és mint h mi sem történt volna, ott folytatta az üvöltözést, ahol abbahagyta.
- Azt hiszem, hívom az elmegyógyintézetet. – szólt San, és már rohant is a telefonért.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.