Mindeközben Sesshoumaru idegbeteg fejjel cibálta milliónyi fonata egyikét, ami csakazértsem akart kibomlani. (A "csakazértsem" mellett persze fontos szerepet játszott az a többtonna hajlakk is, amit San elővigyázatosságból testőre fejére, egészen pontosan hajára ésss szemébe fújt.) Bár későre járt, és tulajdonképpen csak ő volt már ébren az egész házban, zombi módjára járkált fel-alá, a fonatok kibontásának megoldásán töprengve.

A másnap reggel tökéletesen átlagosan tellett, azt az egy tényt leszámítva, hogy Mido megjegyzést mert tenni Sessh szemei alatt feltűnő hatalmas táskákra és karikákra, mire a fiú lekiabálta a fejét. Bűntetésül San kizárta a reggeli idejére, hogy majd csak maradékot fog kapni. A testőr félórányi reménytelen dörömbölés után feladta a próbálkozást, s lemondott a reggeliről; ugyanis jól tudta: maradék sosincs.
Miután Vanny beállított Jensei-jel és Mizutoval, s az is kiderült, hogy gyalog mennek, a népes társaság elindult az iskolába. Már az ajtóban rossz dolog várta őket: a démontanár, ugyanis ma ő volt az ügyeletes.
- Jó reggelt. Megint késtek.
Mido morgott valamit, mire a tanárnő felvonta egyik borzas szemöldökét, és a lány megárzta a fejét. A többiek kínosan mosolyogtak, és átnyújtották az ellenőrzőjüket... kivéve Vanny, akinek sikerült otthon hagynia.
Bő félóra múlva - és szigorúan csak a csengetés után - a démontanárnő befejezte a fejmosásukat s bemehettek az első órára - ahonnan így persze tényleg elkéstek. Mindegy, a magyartanárnő megértőbbnek bizonyult...
A délutáni próbák után végre mindenkinek sikerült hazaesnie.
- Ez egyre rosszabb lesz - panaszkodott Avy és egy párnába temette fejét az Urameshi-Jaganshi rezidencia Nappali I.-jében. - Még egy délutánt már nem bírok ki...
- És az a behemót is vagy szászor rálépett a lábamra... - füstölgött San.
- Jahm...
Páran várakozóan Midora néztek, hiszen ő mindig megragadta az alkalmat, ha panaszkodni lehetett; ám most csak kínosan elmosolyodott.
- Ööö... Housekinek egész jól megy...
- Hm?
- Semmi-semmi; nem szóltam.
Vázacsörömpölés.
- Üdv mindenkinek, megjöttem, itt vagyok! - szólt egy vidor, de cseppett sem ismerős hang.
A Nappali I.-ben punnyadó társaság valamennyi tagja felkaparta magát az eddigi tespedő helyzetéből, és az érzkező valaki (kisbetűvel!) felé fordult.
Az előtérben egy szőke, kócos fiú állt, aki mellett egy alacsony, morcos "törpe" ácsorgott. Az utóbbi személyben a többiek felismerni vélték Neli réges-rég szekrénybe zárt testőrét, Michiru-t... noh de a másik?
- Aham... és ki is vagy? - kérdezte tétován San.
- Hogy ki vagyok?
- Igen, ezt kérdezzük.
A kócos srác láthatóan meglepődött.
- Hát nem tudjátok?
- Nem igazán...
- Ikebana nem mondta?
- Jajj neee... - nyögött fel Mido és lefejelte az előtte ülő Houseki hátát, aki erre fájdalmasan felsóhajtott.
- Kinyögnéd végre, ki vagy?
- Tivadar. Igazából nem ez a nevem, de Ikebana szerint kell egy magyar név, hogy könnyebben be tudjak olvadni a környezetembe. Amúgy azért küldött, hogy vigyázzak rátok.
- Még egy testőőőr?! - visított fel Vanny idegesen.
- Öööö... nem. De nem mondhatom meg, miért kell rátok most még jobban vigyázni.
Jensei fontoskodva megigazgatta süvegét.
- Még... nekem sem?
- Mééég... neked sem - vigyorgott Tivadar, aki láthatóan élvezte a helyzetet.
Jensei sértődötten felhúzta az orrát, majd kijelentette, hogy neki fontos dolga van, mennie kell. Ehhez képest meg sem mozdult, csak várakozóan a jövevényre függesztette tekintetét.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.