|
LXVIII. rész
Vanny 2012.02.17. 09:39
- Hol voltatok? - nyitott ajtót Mido, s alig tudta palástolni megdöbbenését, hogy unokanővére pont a testőrével tűnt el karácsony napján. De amint meglátta Sango vörös szemeit, inkább csak csendesen arrébb húzódott, hogy helyet adjon a belépőknek.
Az ebédlőből kiszűrődő zajok arra utaltak, hogy a kis család - s néhány befogadott, vagy annak tekintett tagja, mint Houseki és Tivadar - épp jóízűen falatozik. Mint később kiderült, a karácsonyi étket egy közeli, ünnepnapokon is nyitva tartó étteremből rendelték, mikor észrevették, hogy Sango részéről befejezettnek tekintette az amúgy még el nem készült vacsorát, s csapot-papot otthagyva eltűnt. Miután Sesshoumarou-t sem találták, arra a következtetésre jutottak, hogy a lány valószínűleg vele van valahol, így türelmetlenül és kissé aggódva, de leültek enni.
- Gyertek enni! - üdvözölte őket Kashim, ügyet sem vetve Sango ábrázatára, átölelte és bevonszolta lányát az asztalhoz.
Sango immár nyugodtabb volt. Az, hogy testőrének ezt az oldalát is megismerte, melegséggel töltötte el, s mikor az ajándékoztásra került a sor, szorosan megölelte a fiúnak szánt kis csomag átadásakor. Sesshoumarou-ra ezentúl nem egy elviselhetetlen, hasznavehetetlen ingyenélőként gondolt, hanem egy olyan emberre/ démonra, akire tényleg szüksége van, s tudta, hogy mindig - legyen szó bármiről - ott lesz, s rendbe rakja.
Lassan és békességben teltek a következő napok. Az elmúlt hetek megeröltetéseit a kis csapat mindegyik tagja sikeresen kiheverte, kivételesen a testőrök is kipihenhették fáradalmaikat - nem voltak se takarításra, se egyéb ház körüli munkára kárhoztatva. Még Mido sem ébresztette fel az álomba szenderült Housekit, ő maga ment le a forró teáért, amivel torka fájdalmát szándékozott csillapítani - a hóban fürdést követő betegség eddig lappangott, de az ünnepekre úgy gondolta, ideje megmutatkoznia, így a lánynak elment a hangja és komoly fejfájással is küszködött, az orrfujásokról nem is beszélve...
Vanny továbbra sem tudott a Jensei-en uralkodó byroni spleennel mit kezdeni, hiába is törte magát. A fiú nem volt hajlandó részt venni a társasjátékozásban, s egyéb közös programokban, amelyeket Rena és Runa közösen megtervezett a délutánokra. Jelentősen rontott a védenc kedvén az az érezhető, szinte tapintható feszültség, amely a Mayonaka fivérek között kialakult. Amióta testőre visszatért a Túlvilágról, a szokásosnál is durvábban reagált öccse megnyilvánulásaira, s bár szótlanul tűrte az őt ért szitkokat, szemei szikrát szórtak, s mélységes sértődöttséggel dobált minden keze ügyébe akadó tárgyat Mizutó felé - nem fogta vissza magát, mindegyik célba talált. Az ilyen alkalmakat pedig Rena kifakadása követte, aki bizony nem nézte jó szemmel, hogy a ház lassan romokban áll. Így, utólag visszagondolva, talán a békesség erre a házra mégsem volt olyan jellemző.
Elérkezett a nap, amikor Tivadar-nak tett igéretet a kis csapat beváltani kényszerült. Végül Jensei beleegyezett abba, hogy védence is velük tartson, így Vanny, Avy, Neli, az Urameshi és a Jaganshi család a testőrökkel együtt belépett az Alvilágba vezető átjáróba. A palotában elbúcsúztak a szülőktől, majd egy homokbuckára vezetett az útjuk, ahol végre megtervezhették, hogyan állnak neki a keresésnek.
- Tehát a nőt Xerophine-nek hívják... - kezdett bele Mido. - Ez mond valakinek valamit?
- Úgy tudom, hogy az X-xel kezdődő nevek a démon-maffia tagokra jellemzőek - osztotta meg tudományát Houseki. - Ez pedig nem túl bíztató, mert amellett, hogy a környező fajokra is veszélyt jelentenek, maguk közt is végeznek tisztogatást...
Tivadar torka elszorult.
- Ez persze nem jelenti azt ... - tette hozzá gyorsan a testőr. -, hogy nincs arra esély, hogy megtaláljuk... Viszont, az egyetlen út, hogy jobban kiismerjük magunkat ebben a csoportban az, hogy beépülünk.
Itt összehúzta a szemöldökét, látszólag saját szavai némi kételyt ébresztettek benne.
- A palota könyvtárában van néhány könyv róluk... Talán kezdetnek nem ártana beleolvasni néhányba...
Így hát a kis csapat felkerekedett, s elindult a palotába. Hosszú, kanyargós lépcsőket másztak meg, mire felértek a hatalmas, gömbölyűnek tetsző terembe. Houseki azonnal a megfelelő polc felé vezette őket, valószínűleg nem előszőr fordult meg itt. Találomra lekapott néhány könyvet, felcsapta őket, hatalmas porfelhőt bocsájtva a magasba.
Három-négy órás keresgetés után végre sikerült hasznos információkra akadniuk.
- Akkor az már biztos, hogy be kell épülni a bandába - szólalt meg Jensei komoran. - De nem jöhet mindenki, maximum ketten vállalhatják, de már az is sok, de talán biztonságosabb is, mintha egyedül kellene odamennie valakinek...
- Én vállalom - jelentette ki Sesshoumarou. - Van egy ismerősöm, aki a démon-maffiába tartozik, talán vele be tudok jutni...
- Ezt mért nem említetted eddig? - torkolta le Mido. - Oké, de ki legyen a másik?
- Én nem lehetek - mondta Houseki. - Mindenkii tudja, hogy honnan származok. Elég nagy hírnevet szereztem magamnak amúgy is, de hogy Raizen lányára vigyázok, azt mindenki tudja... Öngyilkosság lenne, és azonnal lebuknánk, tehát biztosan nem lenne sikeres az akció.
- Én meg nem vagyok démon - fűzte hozzá Jensei. - Nem kispályások ezek a maffiatagok, ahogy olvastam, azonnal kiszúrják, hogy halott vagyok.
- De akkor ki legyen? Egyedül nem mehet Sesshoumarou... - a kelleténél kicsit nyomatékosabban ejtette ki a szavakat Sango.
- Majd megyek én! - vetett fel Mido.
- Normális vagy?! - hőkölt hátra Houseki. - Rólad is tudják, hogy ki vagy, nemmellesleg apád elevenen megnyúzna, ha bajod esne.
- Miért születtem halandónak? - fakadt ki elkeseredetten Tivadar.
- Na, jó! - Avy kihúzta magát. - Engem nem ismer senki sem itt. És azt olvastam, hogy az érintettek családját szívesen látják a tagok. Ha eljátszanánk, hogy Sesshoumarou rokona vagyok, nem is kellene olyan erőt mutatnom magamból, amit értékelnek. Hiszen én csak egy hozzátartozó lennék...
- Túl veszélyes - szólt közbe Vanny. - Ha nem tudod magad megvédeni, akkor véged...
- Nem-nem! - rázta a fejét a lány. - Amíg Sessh-t nem bántják, addig engem sem.
- De hiszen pont az a lényeg, hogy meg tudjátok védeni egymást. Ennyi erővel elküldhetnénk egyedül is - vetette közbe Jensei.
- Azt már nem! - jelentette ki Sango ellentmondást nem tűrő hangon.
- Hidd el, Jensei, van néhány olyan dolog a tarsolyomban, amivel nem tudnak mit kezdeni. Csak félig vagyok démon! - erősködött Avy. - Én is kapcsolatban állok a Túlvilággal...
Az infromáció hallatára a fiú megdöbbent, majd elvörösödött szégyenében. Hogy nem vette eddig észre?
- Az első bátyám megtanított néhány dologra, ami elég egérutat ad, ha esetleg meg kellene szöknünk. Xellos neve pedig X-szel kezdődik...
- Ám legyen - egyezett bele Houseki. - Viszont még néhány dolgot át kell vennünk. Fel kell készülnötök a beépülésre is, és azt is meg kell beszélnünk, hogy hogyan tudjátok nekünk elmondani, amire rájöttetek. Észrevétlenül. Ha rájönnek, hogy csak kémkedtek, nem lesz itt jó világ...
Azzal a kis csapat alaposan megvizsgálta a portól immár megszabadult könyvekben található képeket és leírásokat. Nem sokkal később Mido a palota egyik, múzeumnként funkcionáló részéből beszerezte a szükséges öltözéket (piros kendő, türkizkék fodros-buggyos blúz és nadrág, hatalmas lencséjű lila szemüveg).
- Elképesztő, hogy milyen maskarákat tudnak viselni egyesek - fintorgott Avy, majd miután hajából kibontotta a két lófarkat és kontyként összetűzte azt, fejére kötötte a kendőt. A lány viszonylag csinosan festett a merész színkombináció ellenére is, Sesshoumarou-ról azonban ez nem volt elmondható. A fiú inkább hasonlított egy nemi identításával komolyan küszködő egyénre, mintsem egy magabiztos és erőteljes démonra. Bizonyára kétségei is voltak affelől, hogy épeszűnek tartják-e majd, ha meglátják. Kelletlenül felhúzta a szemüveget, ez némiképp javított a megjelenésén, hiszen innentől kezdve már csak magasságából lehetett arra következtetni, hogy nem nőről van szó.
- Itt van ez a kő - nyújtotta át Jensei a kommunikáció-létesítő eszközt. - Ha erősen megszorítod, rá tudok hangolni az elmédre. Lehetőleg alkalmazz valamilyen önkontrollt, mert ha esetleg megéhezel, már bezavarodik az adás. És egyébként sem vagyok kiváncsi a mocskos gondolataidra...
Sesshoumarou zsebre rakta a kavicsot. Sugárzott róla, hogy mélyen megsértették Jensei feltételezései, s habár nem volt híve annak, hogy önként publikussá tegye elméje legkisebb zugait is, belátta, hogy nincs más megoldás, a kütyü meglehetősen hasznos lehet az elkövetkezőkben.
- Vegyük át mégegyszer - Houseki összekulcsolta a kezeit. - Sesshoumarou, te elmész és felkeresed a maffia haverodat. Ezután elmentek arra helyre, közben felszeded a kőhegynél Avy-t. Ha bejutottatok, a kővel jeleztek, hogy hol vagytok. Jensei és én pedig nekiállunk kiképezni a közelben Midoékat, hogy ha baj van, a segítségetekre lehessünk gyorsan. Ez egy kisebb elterelő hadművelet. Neli te itt maradsz Sangoval és ha bármire szükségük van, nekiálltok megkeresni azt, legyen szó egy darab almáról, vagy akármiről. Avy és Sesshoumarou: a legfontosabb, hogy pókerarccal csináljatok mindent. Valószínűleg megpróbálnak majd behúzni titeket a csőbe, a lényeg, hogy az óvatosság mindig nagyobb erény náluk, mint a beleegyezés. Dióhéjban ennyi...
Az érintettek bólintottak, fehérhajú barátunk pedig villámgyorsan elhagyta a könyvtárat. Vanny izgatottan figyelte Jenseit, ahogy az a köpenyéből különböző méretű és alakú tőröket sorakoztat fel az asztalon. Lándzsáját megszbadította néhány szálkától, majd elővett egy kis flaskát és komoran meghúzta. Houseki eközben védencének halkan magyarázott valamit kardja markolatáról. Avy karbafont kézzel hátradölt az egyik széken, sóhajtott egy nagyot és idegesen kapkodta szemeit a jelenlévökön. Mellette Tivadar ringatta kisfiát, s halkan altatódalt dúdolt. Sango az asztal sarkára támasztotta könyökét, tekintete homályos volt - gondolataiba mélyedt.
Ekkor felizzott Neli kezében a kő mása.
- Avy, indulhatsz a kőhegyre! - szólalt meg a lány.
Néhány óra múlva ismét jelzett Sesshoumarou: megvolt a hely. Így hát a két testőr védenceikkel elindult egy barlang felé, amiről kiderült, hogy a maffia találkozóhelye, majd annak közelében kettéváltak és kerestek egy alkalmas részt, ahol edzeni tudtak.
Jensei egy viszonylag szilárd földű helyet választott. Levette köpenyét, s adott egy tőrt Vannynak. A lány kérdőn nézett a fiúra, aki csak annyit mondott, hogy:
- Próbálj eltalálni!
A védenc nem habozott, fellendítette karját a célból, hogy az előtte álló testőrt leszúrja, ez azonban nem sikerült, hiszen az kitért a támadás elől - meg kell jegyeznem, eléggé megalázóan tette mindezt - gyorsan arrébb lépett egyet.
- Ajj, nekem ez nem megy... - szontyolodott el Vanny. - Úgy csinálom, mint egy halandó, vagy még annál is rosszabbul...
- Ide figyelj! - kezdett bele monológjába Jensei. - Ne hasonlítgasd magad holmi halandókhoz, ugyanis nem akárki lánya vagy. Nem létezik, hogy az ördög leszármazottja ne tudna egy kést beledöfni egy másodrangú vezírbe. Ezt jobb lesz ha tudatosítod magadban, ugyanis ez a lényeg. Először is, meg kell tanulnod kezelni a lelkedet, egyensúlyba kell hoznod. A pokollakosok hatékonysága csupán ezen és a csapatmunkánk múlik. Mivel a mi lelkünk már megszabadult a test korlátaitól, illetve védelmétől, sokkal sebezhetőbbek vagyunk - a pokolba pedig csak olyanok kerülnek, akik némiképp ellen tudnak állni az ilyen támadásoknak: ha az életben felül tudtál kerekedni a problémáidon, nem emésztettek meg, erős maradtál, halálod után oda kerülsz. Sokan - akárcsak itt az alvilágban - a lelkük motiválásával tudnak nagyobb erőt kipaszírozni magukból: a düh és a szeretet elég sok dolgot ki tud váltani belőlük, ami átalakul energiává. Azonban nekünk a lelki szilárdságra kell törekednünk, mert akkor nagyjából nem tudnak ártani nekünk - minél nehezebb kilengetni a lelkünket ebből a szilárd állapotból, annál tovább bírjuk a támadásokat kivédeni. Mivel nekünk, pokollakosoknak az erőnk a lekünk komolyabb megismerésén alapszik, nyilvánvaló, hogy az ellentámadásaink nagyon hatásosak.Ez pedig hatalmas előny, hiszen más helyekről származó lények nem sajátították el olyan alaposan ezt a tudományt, mint ahogy mi. Ha rájössz ellenséged gyengepontjára, és van benned elég kreativítás és erő, akkor már csak azt kell mérlegelned, hogy tényleg végezni akarsz-e vele. Ugyanis ha megteszed, az illető nem fog se a Túlvilágra, se a Felvilágba kerülni. Nincs átmenet, meg fog szünni létezni a lelke. Onnantól pedig nincs tovább.
Itt a fiú hangja megremegett, s mitha már nem is Vannyt, hanem saját magát próbálná meggyőzni arról, amit mond.
- Ha viszont elhanyagolod a lelked - folytatta. - nem lesz elég erőd kivédeni a támadásokat, s mivel nincs test, ami pajzsként működik előtted, akkor a te lelked pusztulhat el. Úgyhogy nagyon vigyázni kell. Most az a feladatod, hogy mindezt megértsd és hogy a lelki biztonságodat megtaláld magadban. Egyensúlyba kell hoznod a lelkedet. Ezt fogjuk gyakorolni. Ha a lelked egyensúlyban van, nem fog ellened védkezni azonmód, hogy pl. korlátozza a koncentrációs képességedet. A fejedben elhatározod, hogy mit kell csinálnod - jelen esetben el kell találnod ezzel a tőrrel - ha meg tudsz szabadulni a körülötted és benned lévő zajtól, semmi sem akadályoz meg abban, hogy eltalálj. Kivéve engem, de ez már más téma: mivel nem csak a lélek gyengepontját látom, hanem ismerem is, következtetéseket tudok levonni. Érzem, látom és tudom, hogy mi a szándékod. Így a következő lépés az lesz, hogyan tudod palástolni a szándékodat. De most álljunk neki a lelki egyensúlynak...
A lány nyelt egy nagyot és várakozóan meredt Jensei-re, aki egy újabb tőrt vett elő.
- Csukd be a szemed és koncentrálj. - adta ki az utasítást a testőr. - Egyelőre figyelj azokra a gondolatokra, amelyek hátráltatnak, és próbálj megszabadulni tőlük. Lehet, hogy makacsul újra vissza-visszatérnek, akkor nem voltál elég alapos. Ki kell fejlesztened magadban különböző technikákat, csoportosítanod kell a gondolataidat, mert úgy tudni fogod, mikor melyik eszközt kell bevetned.
Vanny becsukta a szemét. Megszorította a tőrt, érezte a hideg penge élét az ujjával, markában pedig a fából faragott nyelet. Koncentrálni próbált a célpontra, azaz az előtte álló Jenseire, azonban már nem is volt biztos benne, hogy a fiú ott van, abban pedig végképp nem, hogy jobban fogja csinálni, mint az előző alkalommal. Eszébe jutott halandó anyja, s kétely, hogy talán csak az ő génjeit örökölte. Aztán eszébe jutott Tivadar, akinek fia füstöset böfögött, s hogy igazából csak elterelő hadművelet ez az edzsés. Kinyitotta a szemét.
- Kételkedsz valamiben? - kérdezte Jensei, de csak illedelmességből, ugyanis rögtön tudta, hogy védencének valószínűleg ilyen gondolatok kavarognak a fejében. - Mondd el, hogy miben és segítek megoldást találni rá... Mi jutott eszedbe?
- Anya, TIvadar, a démon-maffia... a tőr.... Nem is tudom. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy el tudlak e találni....
- Nos igen... - sóhajtott Jensei. - Sok a felesleges gondolat. Ez ugyanolyan, mint a Sesshoumarou-nál lévő kövem: zavaros lesz az üzenet, ha más is eszébe jut. De közben más is. A tőr, amíg tapintod és érzed, hogy a kezedben van, jó. Azonban amint elkezdesz azon gondolkodni, hogy ki faragta, már nem koncentrálsz eléggé a feladatra. Kell hogy a célpont, az eszköz és a környezet megjelenjen előtted - ezért is jobb, ha csukott szemmel gyakorolsz, így könnyebb elvonatkoztatni az olyan részletektől, amelyek nem fontosak - pl. hogy van ott egy fűszál, vagy sem. Amíg kétségek vannak benned, nem fog sikerülni. Biztosan és határozottan kell nekilátni a feladatnak. Anyukád... próbáld meggyőzni magad arról, hogy apád lánya vagy, adok érveket: általában az apai vér dominál, így teljességgel lehetetlen, hogy nem örököltél egy csepp erőt sem. Ha egy csepp erőt is örököltél, el tudsz találni a tőrrel. Tivadart és az egész ügyét pedig zárd ki! Itt egy cél van: hogy eltalálj engem. Semmi más nem számít az elkövetkező egy percben...
- Ugh, és ha eltalállak? Nem lesz bajod?
- Ha ettől félsz, felveszem a köpenyem, arról majd visszapattan. - azzal a fiú felöltötte magára legkedvesebb ruhadarabját, egy kicsit be is roggyant a térde a nagy súlytól, de szerencsére védence ezt nem vette észre, mert akkor már olyan gondolatok is kavarognának a fejében, minthogy eddig miért tudta könnyedén viselni testőre a hacukát, és most miért érzi nehéznek azt.
- Bár nem hiszem, hogy eltalállak...
- El kell találnod!
A lány becsukta a szemét - mintha csak meditált volna - kizárt minden gondolatot az elméjéből, a homályban megjelent Jensei alakja, aki fél méterre sem állt előtte, majd lassan kiélesedett a kép, az a néhány kavics, amire emlékezett, a fűszál és a fa is kirajzolódott. Kikeresett testőre köpenyén egy pontot, vett egy mély lélegzetet és belevágta a tőrt. Érezte, ahogy a fiú megragadja kezét és nem engedi, hogy az elmozduljon onnan. Vanny bizonytalanul kinyitotta a szemét egy résnyire, s meglepődötten tapasztalta, hogy az általa szorongatott tőr hegye - ugyan egy másik ponton, de - testőre köpenyébe fúródott.
- Na látod! - Jensei halvány mosolyra húzta száját! - Mégiscsak apád lánya vagy! Nekem 7-szerre sikerült eltalálnom a mesteremet még anno. Büszke lehetsz magadra!
Mindeközben a Mido&Houseki páros is keményen edzett, talán 500 méterre a barlangtól, ahova Avy és Sesshoumarou az imént lépett be nevetséges ruhájukban...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Oké, majd.. improvizálok :D