VI. rész
by Mido 2006.11.30. 14:50
Houseki, te semmirekellő!
Bár Vanny, Mizuto és a kék-zöld foltos Jensei már békésen húzták a lóbőrt, az Urameshi-lakásban még folyt... vagyis talán feszült az élet... - Houseki!!! - kiabált vörös arccal Mido. - Igen? - Ne pislogj nekem ilyen ártatatlanul!! Mit csináltál a vacsorámmal, te idióta?! - Nem tudom, miről beszélsz... - Méghogy nem tudod! Te szerencsétlen! Te hasznavehetetlen! Te elmebeteg! Elégetted a kajámat!!! - Jah, az... - Igen, az!! Kotródj és vegyél valamit vacsorára! - De mégis hol? Midoriko lehuppant egy fotelre, majd kimérten folytatta: - Csak nem azt akarod mondani, hogy fogalmad sincs, honnan szerzünk ennivalót? - De. - Hasznavehetlen vagy. - sóhajtott elgyötörten Midoriko, majd körbepillantott a lakásban. Hiei és Yusuke gyorsan szólt, hogy nekik még dolguk van, és bevonultak a hálószobába. Sango sok leckéjére hivatkozva menekült el Mido vizslató tekintete elől. - Indulunk. Houseki kérdőn nézett a lányra. Mido megint sóhajtott. - Kikészülök tőled... Mondom megyünk a boltba, és veszünk valami ehető dolgot. Öt perccel később már indulásra készen álltak. Az öt perc azért volt, mert Mido megpróbált valami elviselhető külsőt kölcsönözni jövőbeli testőrének. Houseki igyekezett lépést tartani a lánnyal, aki kissé idegesen-kissé boldogan, de meglehetősen álmosan trappolt végig az utcán. A bolt előtt megálltak, majd bementek. Alig akadt valaki, persze, hiszen éjfél után minden normális, és minden ember alszik. Nem pedig egy olyan idiótával jár a boltba, mint Houseki. Midoriko gyorsan bedobált néhány cuccot a kosárba, majd sietett a pulthoz. Minél kevesebbben látják "elvetemült" társával, annál jobb. Sietve előkotorta pénztárcáját, amiből az lett, hogy kiejtette kézéből, lesett, és szétgurultak az érmék. Houseki rögtön ugrott, hogy összeszedje őket. Raizen a lelkére kötötte, hogy jól bánjon a lányával, vagy meghal. - Milyen lovagias. - mosolygott elégedten gyönyörködve az eladónő. Mido elmormogott párszalonképtelen kifejezést, majd kitépte Houseki kezéből a pénzt, és odanyomta az eladónő elé. Az lassan megszámolta, majd idegesítően mosolyogva visszadta a felesleget. Midoriko mérgesen visszaslattyogott a lakásukhoz, nyomában, mint egy kölyökkutya, Houseki loholt. Mido a bejárati ajtót nem túl szívélyesen rávágta "testőrére", akit továbbra is csak egy semmirekellőnek tartott, és aki fájós arcát dörgölve még mindig mögötte ment. A következő dolog, amivel Houseki arca találkozott, az a lakás bejárati ajtaja volt. "Nem lehet igaz, hogy még ezek után se jön rá..."- füstölgött magában a lány, majd kimondta hangosan is: - Nem tartunk igényt a társaságodra, tehát menj innen, keress megadnak albérletet. - Maradnom kell. - Nem. Itt én... vagyis mi döntjük el. Houseki dacos-félős aráct megpillantva azonban még a kegyetlen Midonak is megesett a szíve, és végülis beengedte. (Ajtócsukás, csörömpölés, szidkolózás.) - Mido, már megint? - kérdezte álmosan Yusuke. - És Ikebana vázagyűjteményének így lőn vége! - nevetett a lány. - Szűk a lakásunk... Sango kiváncsian kilépett Midoriko szobájából, majd elvette unokahuga kezéből az ennivaló-alapanyagokat. Jobb, ha ő főz: ezt már miannyian megtapasztalhatták, Mido elszenesedet-elsózott ételeit kostólva... Ezalatt az említett személy megpróbálta kicsit ráncba szedni lakásukat, ami leginkább egy csatatérre emlékeztetett. Gyűlölvén a takarítást, senki sem fűzött túl sok reményt a rendrakó-akciójához. De túlteljesítette magát: összepakolta az előszobát, a nappalit, és kimosta a kádat. Ennyi egy napra elég is lesz! Végre elkészült a vacsora, így gyorsan befalhatták, majd ők is nyugodni tértek. Holnap nincsen iskola, de dolog van: a gyámügyisek megint jönnek. Ugyanis Mido még kiskorú, és Yusuke sem múlott el 18 éves. De ugyanez van Sango és Hiei esetében is...
|