-Hogy?- kérdezte meghökkenve Sango.
Ekkor a kövér pasas önkéntelenül becsukta a szemét, elernyedt a teste. A szájából valami furcsa, megfoghatatlan szürke dolog szállt ki. Eleinte alaktalan volt, később már egy undorító behemótra lehetett csak hasonlítani. Óriási, barna izmai közül a feje alig látszott ki; azt is csak azért lehetett észrevenni, mert a szájából az egyetlen foga nagy ívben kilógott.
- És most meghaltok! - undorító szájbűz terjedt el az egész lakásban.
Csengettek.
A behemót erre egy kissé hátratántorodott, ennek következtében egy másik Ikebana-féle váza tört ripityára.
- Ez ki lehet? - vonta fel a szemöldökét Hiei, majd sóhajtott álmosan egyet. Cseppet sem palástolta unalmát.
- Kinyitom - felelt Midoriko, reménykedve a szűk előszobába sietve, hogy talán ott már nincs olyan bűz - csalódnia kellett.
Az ajtó mögött Vanny integetett.
- Szia! Bocsi, hogy zavarlak, csak gondoltam, benézek hozzátok. Azt hiszem ti sem vagytok elzsúfolva laktató és finom ételekkel, így hoztam pár kaját, amit Runa csinált!
- Oh, igazán? - Mido gyomra koprdult egy nagyot. - Öhm, csak egy pillanat! Kicsit rendbehozom a házat...
Azzal Midoriko óvatosan becsukta az ajtót, hogy visszamenjen a nappaliba az izompacsirtához. Korgó gyomrára gondolva, s a finom ételek reményében halkan megszólalt.
- Bocs, most nem alkalmas, majd talán máskor... - tett egy szép hátraarcot, hogy mehessen ajtót nyitni végre.
- Mi van?! Hogy merészelsz...?!
Igen, az elsötétült szemek...a kaja utáni vágy...
- Végre van sok idő után egy csomó KAJÁNK!!!! HA nem hagysz enni...!
- Kaja? - Hiei és Yusuke egyszerre kiálltottak fel. - Úgy érted, étel? Amit meg lehet enni?
Mire Mido visszafordult, hogy egy a kezébe kerülő ismeretlen tárgyat hozzávágjon a behemóthoz, addigra már csak a helye füstölgött - és Hiei keze is. 
- Hol van?
- Majd én nyitom! - azzal Mido beengedte Vanny-t, aki tényleg egy csomó kész ennivalót hozott - mögötte egy lucskos-tucskos Houseki lépkedett be.
- Véletlenül kizártál - mondta nagy szomorúan. -, és esett az eső...
- Oh, tényleg? Észre sem vettem! - Mido hangjában nem kellett keresni a gúnyt.
Mire ez a párbeszéd befejeződött, a konyhában javában falták már az ételt a kiéhezettek...