- Nah, jó... - kezdte türelmesen Sango. - Akkor mondom, mit csinálsz! 1. Arra van a fűrdő, bemész, megmosakszol, kitakarítod a kádat és az egész helységet. 2. Ott a kanapé melletti szőnyeg, egyenlőre ott fogsz aludni. 3. Én most előveszem a kémia tankönyveimet, átmegyek Midoékhoz, és tanulok. 4. Szia!
Azzal a lány sarkon fordult és kiment a házból. Természetesen, ez kellett neki is... egy semmirekellő, arrogáns testőr! Pedig belül annyira örült, hogy nem kell mindig rekedtre üvöltenie a torkát egy idióta miatt! Hát, igen... azok a boldog szép napok nélküled... - gondolta.
Becsöngetett a szomszédba. Mido nyitott ajtót - a vázát időközben pótolták, így egy újabb csörömpölés jelezte, hogy a bejárat nyitva van az Urameshi-házban.
- Szia! Gondoltam, tanulok egy kis kémiát veled, itt. - Sango az itt szóra különösen nagy hangsúlyt helyezett.
- Szia! - köszönt fáradtan Midoriko. Egy kissé idegesnek tűnt. - Gyere be!
Sango bement. A nappaliban lévő kanapén szerte szét szórva teleírt jegyzetek voltak - Mido irományai nem fértek el az íróasztalán. Houseki látszólag ki lett telepítve ideiglenes alvóhelyéről, ugyanis a sarokban gubbasztott Sou szigorú, őrző társaságával.
- Látom, elkezdtél tanulni... - kezdte óvatosan Sango.
- Igen.
- Mi a baj?
- Semmi... csak azon gondolkoztam, mi lenne ha elköltöznénk...
- Hát... Ikebana egy hétig rossz címre küldené a vázákat... De! Az nagyon jó lenne, persze ha szép nagy kertes házba költöznénk!
Mido arca felvirult.
- Rendben, akkor ezt megbeszéltük! Valószínüleg Yusukének sem jelent gondot, hogy éppen hol alszik.
- Talán Hieinek sem! - mosolygott Sango.
Ekkor Sou ugatva kirohant az előszobába, az ajtó elé. Csengettek.
Sango gyorsan kinyitotta az ajtót. Amögött egy nehéz anyagból varrt köpenyes alakot eltakaró doboz-felhőkarcolót látott.
- Üdv! - nyögte Jensei. - Rena az előbb kipaterolt a házukból egy időre, és mivel Runa látta, hogy semmi dolgom, elküldött pár tonna kaját nektek, hogy nehogy kiéhezzetek...
- Szia! - köszöntek a lányok. Yusuke, Hiei és Sou nekilátott segíteni - az utobbi inkább elejtetni - Jenseinek. A kicsiny konyha zsúfolásig teli volt az íncsiklandozó étkekkel.
- Na és Vanny? ő most nem jött? - kérdezte Mido két harapás között.
- Renával beszél... vagy t... Ezért küldtek el...
- Ideiglenes kilakoltatás, Jensei? - Mido szeme felcsillant. - Nem is rossz ötlet!... Houseki, kimennél addig, amíg mi beszélgetünk? Köszi!
Mido pár mozdulattal kirakta testőre szűrét a házból, és rázárta az ajtót.
- Ezzel meg is volnánk! - mikor beért a konyhába, folytatta étvágya csillapítását. a percek vánszorogtak, mint ahogy szokás.
- Jensei, te nem eszel? - tette fel a kérdést Sango többször is, csakhogy a csendet megtörje.
- Nem szoktam enni... - válaszolta már monotonon a fiú.
Egyszer aztán Yusuke felsóhajtott.
- Megfulladok, olyan sokan vagyunk idebent... ebben a (nagyon) pici konyhában...
- Elmehetek! - szólt gyorsan Jensei, aki már csak erre várt. Kisit izgatta, mi történhetett ott, ahonnan jóformán elűzték, csak ezt ő a lehető legszebben említette a csapat előtt.
- Nem kell, Jensei! Akkor is sokan leszünk! - sóhajtott Mido is. - Már csak egy jó házat kéne találni, de ez nem megy ilyen könnyen. Yusuke még nincs 18, én mint húga lévén még úgy se. Ezért ez így nagyon nehezen megy, hisz kiskorúak nem rendelkezhetnek önálló házzal...
- Talán Renáék tudnak segíteni - ragadta meg az alakalmat Vanny testőre. - Kérdezzük meg tőle, jó?
- Jensei? - vonta fel a szemöldökét Sango. A testőr valahogy mindig úgy érezte, hogy a lány átlát rajta. 
- Menjünk! - állt fel Yusuke. -  De vihetjük a kaját is, ugye?
- Ha nagyon akarod - vonta meg vállát Jensei, majd sarkon fordult, és már a kis csapattal nyomában a ház lépcsőit rótta - Housekinek sikerült az ajtóra kenődnie^^"...
Egy idő után sikeresen megérkeztek. A buzgó Jensei becsöngetett. Rena nyitott ajtót - egy cseppett zaklatott volt.
- Öh, sziasztok! Gyertek be! - beterelte a kis csapatot. - Jensei, Mizuto hol van?
- Nem t'om...
- Jó fiú! - mosolyodott el Rena, és megpaskolta Jensei vállát.
Yusuke és Hiei megrohamozta a tágas konyhát, amiben kedvükre elterpeszkedhettek - és kaphattak levegőt.
- Vanny-t hol találjuk? - kérdezte Sango Renától, de Mido megbökte a vállát.
- Most jön le a lépcsőről.Szia, Vanny!
- Hm? - a lány kissé elpirosodott. - Vanny, azt hiszem téged keresnek!
- Ő nem a lányom - mosolygott Rena. - Hanem Casey... kicsit hasonlítanak, de a szemük teljesen más.
- Üdv!
Ekkor Vanny is letotyogott végre. Annyira nem volt vidám, mint szokott vagy kellett volna lennie.
- Sziasztok! Hello, Jensei!
- Szia! Gondoltuk átjövünk hozzátok - kezdte Mido.
- Aham, jó... Jól telt a nyári szünet első napja?
- Nyári szünet?? - Sango megbotránkozva nézett unokahúgára. - Hányadika van?
- Ááá! június 17.!! Nem is lesz holnap kémia-dogánk! Ma volt az évzáró!
- Akkor megbuktam kémiából?
- Nem is álltál bukásra! Én ... meg nem tudom... mikor mentünk utoljára iskolába?!
- Kész rémálom!!
- Hé, nyugi! - próbálta nyugtatni őket Vanny, bár ő sem volt éppen kimondottan jól ebből a szempontól. - Kértek enni?
- Jensei vitt nekünk egy csomó kaját... de azért kérünk, igen... - már Midoéknak is feltűnt, hogy nincs minden rendben. Rena különleges módon este 8-kor itthon van, és mindenki egy cseppet zaklatott.Kár... pedig azzal a céllal jöttek, hogy megkérik Renát, segítsen nekik házat találni... talán majd máskor.
Vanny töltött mindenkinek a narancsléből - Hieinek kétszer is, aki egyhúzásra kiürítette poharát - és az asztalra rakott pár csomag felismerhetetlen rágcsálnivalót.
- Bocsi, de nekem most sajnos össze kell pakolnom, mert holnap elmegyünk. - azzal kiment a konyhából, és Jensei, valamint az eddig hallgató Casey társaságában felment pakolni a szobájába.
- Hova tetszenek menni? - kérdezte gyanakodva Sango.
- Elköltözünk... - felelte Rena.
- Hogyhogy? - kapta fel a fejét Mido is. - Miért?
- Lényegtelen - legyintett a nő. - Kértek még narancslevet?
- Hova? - Mido már nem hagyta magát.
Rena sóhajtott, aztán válaszolt:
- Sajnos már nem kapok munkát itt, ezért a lehető legközelebb képzeltem. Volt egy kis városban egy eladó ház, ami nagyon tágas. Oda fogunk költözni, napokon belül.
Sango izgalomba jött. Itt az alkalom, hogy megkérdezzék a nőt, segítene-e nekik.
- Öhm, tulajdonképpen mi azzal a céllal jöttünk ide - Jensei indítványozta - , hogy hátha ön tudna nekünk segíteni ... elköltözni. Túl kicsinek találjuk a mostani apró lakásunkat, és valahonnan szerezni kéne egyet... de sajnos túl fiatalok vagyunk hozzá, hogy egyedül vegyünk egy házat.
- Értem - Vanny anyja kétkezével rátámaszkodott az asztal szélére, s gondolataiból elővadászta az egyik házat, amit nemrég látott a lakhelykeresési akciójában.
- Azt mondtátok, nagy lakásra vágytok? - vonta fel a szemöldökét.
- Igen, elég nagyra...
- Nos, én tegnap láttam egy óriási villát... elég borsós ára van, de legalább nagy... ez is ott van a kis városkában, amit említettem.
- De jó! - örvendezett a két lány.
- Holnap indulunk Vannyval is megnézetni a házat, amit megveszünk. Ha gondoljátok, gyertek velünk, elviszlek titeket.
- Tényleg? Megtenné?
- Természetesen.De most ha megengeditek, váltanék pár szót Jenseijel... - azzal kiment a konyhából, egyenesen a nappaliba.
- Jensei, gyere ide egy percre, légyszíves...
- Hm? Rendben. - a fiú felállt, kikapcsolta a Tv-t, és odament az ajtóban álló Renához. - Mit szeretnél?
- A köpenyedet! - Rena szúros szemekkel meredt Jesei köntösére. Ezt már vagy 80-adszorra játszották el.
- Már mondtam, hogy nem adhatom oda!
Ekkor csengettek. Rena gyorsan odaszaladt, bepaterolta Housekit, és visszament veszekedni Vanny testőrével.
- De tudod jól, hogy csak kimosnám!
- De én meg abból nem kérek!
- De én meg igen, a köpenyedet!
- Már mondtam, hogy nem adhatom oda!
Ekkor Vanny lecsörtetett a lépcsőn. Már megelégelte ezt a mindnnapos veszekedést.
- Jensei! Veszed le azonnal azt a retkes függönyt magadról, vagy én ráncigálom le!
Vanny fogta magát, ráugrott (már) kapálózó testőre hátára, és...eltelt egy perc kalimpálással...oké, most már két perc. Jah, nem, bocs, ez már a 4-edik. 5....6...7...Lent van! A köpeny végre lent van!...
- Ez az! - nyögte görnyedten Vanny. A olyan nehéz vol, hogy a lányt teljesen lehúzta a földre, aki elterült a padlón. - Mit tartasz ebben, Jensei?
- Csak ezt-azt! - vetette oda dühösen a fú.
Rena ekkor már a köpeny zsebeit - réseit, minden kis zúgát - fosztotta a temérdeknyi késtől, kardtól, pengétől, mindenféle vágóeszköztől. A szamurájkardok is tömegszámra púposodtak a nő háta mögött - mire végzett, a nappali fele megtellett ezekkel a kacatokkal. Így Rena könnyen fel tudta emelni a köpenyt, ami már alig nyomott pár dkg-t. Bevitte a lépcső alatt bejutható fűrdőbe, hogy a mosógépbe tegye.
Vanny még mindig ott fetrengett a padlón... Nah, de ne rizsázzunk. Végül Vanny megbékélt azzal a ténnyel, hogy valószínüleg sérvet kapott; Hiei és Yusuke a nappaliban, Sango és Mido a vendégszobában kapott éjszakára szállást - a szótlan Caseyt Vanny szobájában nyomta el az álom. Jensei nem volt hajlandó kimenni az éjszakába, és ott aludni, így hát a mosogatóba kuporodott be.

Reggel korán keltek. Rena azzal keltette őket, hogy most egy kis ideig éhezniük kell, mert már amúgy is késésben vannak, ezért muszáj gyorsan vezetnie.
Sango, Mido, Hiei és Vanny valahogy bekuporodott a hátsó ülésre, Yusuke pedig elől foglalt helyet.
Rena köztudottan nagyon esetlen és béna volt. Ezt annak köszönhette, hogy kiskora óta gésának nevelték a szülei. Viszont vezetni azt kitűnően tudott - remek reflexekkel rendelkezett, és persze gyomorral is. A többiek nem igazán...
Tényleg sec-perc alatt odaértek. Mindenki ájuldozva támolygott ki a kocsiból, és csak percek elteltével tudatosult bennük, hogy végre valahára sikerült megérkezniük.
A villa egyszerűen lenyűgöző volt, már messziről is hatalmasnak látszott.
- Menjünk be! - indítványozta Rena. 
A társaságot beengedte a ház tulajdonosa, hogy a kis csapat körülnézhessen. 7 nappali volt, a szobák nagyon tágasak - még a lakásuknál is nagyobbak voltak.
Midonak és Sangonak nagyon megtetszett ez a villa, így míg ők ott maradtak gyönyörködni egy kicsit, Vanny és Rena elment az általuk kiszemelt példányhoz. Ebben az igen tágas házban csak egyetlen öregasszony élt, aki nemrég majdnem öngyilkos lett (mindenkije meghalt, a lányai, a fiai, az unokái, mindenki). Renáékban azonban a családot látta, ezért lemondott efféle elfoglaltságairól. Sőt, azért, hogy ideköltözzenek, ingyen felajánlotta nekik a házat, ha persze ő is ittmaradhat. Szóval renáék választása erre a házra esett.
Estére értek haza, mindenki hulla fáradt volt már. Rena megengedett a házában még egy éjszakát a lakáskereső brigádnak, így Midoék is itt aludtak. Jensei köpenyével nem indult el a mosógép, ezért holnap is nehéz napjuk lesz Vannyéknak: el kell vinni a mosodába a meglehetősen furcsa ruhadarabot. Akkor még nem gondolták, hogy milyen zűrös is lesz...