A délután többi része természetesen alvással telt. Másnap reggel azonban, az egész Urameshi-Jaganshi pereputty, no meg Houseki és senki… vagyis Senki átvonult Vannyékhoz, és Mido unszolására a testőre is esedezve bocsánatot kért. A lány kissé mérgesen még közölte, hogy egyelten ilyen eset, és Houseki meghal, de végül megbocsátott neki.
De nem csak Vanny és a rokonsága volt otthon, hanem valaki más is.
– Jah, igen; bemutatom nektek Avenzis Metallium-ot! Nemrég találkoztam vele, és anya javasolta, hogy híjvam fel. Elvégre, itt nem ismerünk még senkit. Nem, nem rád gondoltam, Senki…
- Szia! Én Midoriko Urameshi vagyok – mutatkozott be Mido.
– Én az unkanővére, Sango, ő pedig itt a bátyám, Hiei, a testőröm, Senki, az unkabátyjám, Yusuke, Mido testőre pedig Houseki. – sorolta Sango.
– Te, mi lenne, ha minket is szóhoz hagynál jutni? – kérdezte kicsit morcosan Hiei.
– Csoda – kotyogott közbe Yusuke mosolyogva.
– Hééé!
– Sango, nyugi… csak vicc volt…
- Sziasztok! - köszönt Avy, és “kicsit” furcsán nézett a “kicsit” furcsa “családra”.
– Avy itt lakik a városban már régóta. És ha minden jól megy, akkor valószínűleg egy osztályba fogunk járni vele – mondta Vanny.
– Avy… mond csak… te… ugye, egy… Shinigami vagy? – kérdezte bátortalanul Sango.
– Igen – bólintott a kérdezett.
– Milyen furcsa – mosolyodott el Mido. – Ez a város, úgy látszik, extra-ultra-hiper-szuper adagot kap a különös lényekből!
Hirtelen nyávogást hallottak a hátuk mögül, de nem Jensei volt macska alakban, mégcsak nem is Mizuto, hanem egy gyönyörű, éjfekete színü cica.
– Ő az én macskám – vette fel az ölébe az állatot Avy. – Mindig elszökik, és utánam jön.
– Aranyos – mondta Mido, majd megsimogatta a macskát, mire Shou féltékeny csaholásba kezdett. – Nyugi, téged sem felejtettelek el!
A délelőtt tehát azzal tellett, hogy még jobban megismerkedtek Avyvel. Ebédidő-tájban azonban kordult egyet Vanny gyomra, elezve, hogy itt az idő kajolni egyet.
– Jó, de ki fog főzni? – kérdezte nyálcsorgatva Yusuke.
Mido és Vanny kecsesen hátrébbléptek.
– Sangooooo… - néztek a lányra könyörögve.
– Esküszöm, megtanítalak bennetek főzni! – nézett az égre Sango, mintha csak onnan várná a megváltást.
– Emlékszel, mi történt, mikor még otthon próbáltad? – szegezte neki a kérdést unokahúga.
– Igen… leégett a konyha.
– Jaja.
Szóval, most mindenki visszavonult az Urameshi-Jaganshi házba, hogy ott Sango nekiállhasson főzni. Rena, és a többiek ugyanis közben közölték, hogy nekik el kell menniük. Vagyis, csak Renának és Runának, de úgy dönöttek, inkább elviszik a gyerekeket is. Az új munkahelyükre kellett menniük, körülnézni. Runa könyvtáros, Rena pedig – na, de most nem ez a lényeg. Azt is, hogy a kis csapat hogyan kajált, csak azért említem meg, mert valami hagyománnyá vált náluk. A nap legfontosabb része az evés és az alvás – szerintük. “Azért élsz, hogy egyél”. Vagy mi. Nem emlékszem pontosan.
De végülis ez is teljesen mindegy. Tehát szépen, lassan, mindent befaltak, amit Sango nagy nehézségekkel árán béna segítőivel elővarázsolt. Mido, csak úgy próbaként, megengedte Housekinek, hogy az asztálnál “étkezzen”. Akarom mondani- faljon.
A finom ebéd után jöhetett az elmosogatás. Szegény Jensei is be lett fogva, habár pont ő volt az, aki egyetlen falatot sem evett egész élete után (mert már az van, nem?). Szépen elmosogattak Housekivel, és hozzáteszem: csak két tányért törtek össze; az meg semmi. ^^”