Ez a nyár is véget ért. Ha jobban belegondoltok, ti is tudjátok, milyen érzés a nyár végén visszatekinteni a szabadság boldog (és némelyek részéről kevésbé boldog) pillanataira. Fájó vágyakozással mereng fel előttetek az a sok-sok nap, mikor éppen elég volt, ha délben kikászálódtok az ágyból. De ez után mi vár minden gyerekre?!
Egy hely, ahova önszántából Senki...vagyis senki sem menne. Egy hely, amit iskolának hívnak...
Tehát itt a vége a későn felkelésnek, a lebzselésnek és a meleg időjárásnak... Itt is beköszöntött az ősz.
- Hagyj békén... hagyjál már... - morogta álmosan Mido egyik reggel. - Nem halod?! Hagyj aludni...
- Sango szólt, hogy keltselek fel, mert ma van az..az izé... aaa... - nyögdécselte Houseki, majd meglepett kiáltással a földre huppant.
Mido ugyanis úgy pattant ki ágyából, mintha az tüzes vassá változott volna.
- Te jó ég!! Ma van az vnyitó! Ma iskola van! - sápítozott, majd felkaparta a meglepett testőrét, és "kipaterolta" a szobájából.
Houseki még magához sem tért, mikor Mido -immáron nem pizsamában, hanem farmerben - kiviharzott mellette, és lecsörtetett a földszintre.
- Szia! - köszönt Sango, aki szokása szerint a konyhában forgolódott.
- Nyiamm... - morogta még mindig kissé kómásan a Mido. (Magyarázat: Nyiamm magyar fordításban a "sziának" tehető be.)
- De mágis mi az, ami miatt ennyire idegesek vagytok? - faggatózott Senki.
Ám ekkor Sango megelégelte, hogy már hajnalok hajnala óta a hülye kérdéseit kell hallgatni, ezért felkapta a nagykést, és kecses ívben testőre felé hajította.
A konyhakés Senki arca mellett pá miniméterrel fúródott a falba.
- Brávó, szép dobás volt! - dicsérte Sangot az éppen betoppanó Yusuke.
Ő már fel volt ölvtözve ünneplő ruhába, és indulásra készen várt.
- Bezzeg Hiei... - morogta rosszkedvűen Midoriko. - Neki nem kell iskolába járnia...
- Igen, milyen jó is nekem - válaszolt vigyorogva a Yusuke mellett álldogáló Hiei.
- Még egy ilyen kijelentés és én is... - kezdte Mido, de Sango félbeszakította:
- Reggeli!

Ezen a reggelen Vanny is rosszkedvűen hagyta el a meleg ágyikóját.
- Vanny, ideje lenne felkeni, mert el fogsz késni az évnyitóról! - mondta Rena már vagy ezredszerre, és a hatás kedvéért most el is húzta a függönyt az ablak elől.
- Jól van, majd felkelek mindjárt... - ásított vissza Vanny.
- De még Mizutot is ki kell könyörögni a kanapéról!!
- Ühm? Mizutot? - pislogott vissza Vanny. - Jah, tényleg... ő is jár iskolába...
- Egyébként, már kész a reggelid - adta meg a kegyelemdöfést Rena.
Lánya sóhajtott egyet, majd magára kanyarította köntösét, és leslattyogott a konyhába. Útközben odakiáltott Mizutonak:
- Indulás, Mizuto! Nem késhetünk el...

Egyedül talán Avynek nem volt olyan húzós a reggele... bár szerintem, ha megkérdeznénk, biztos nem ezt válaszolná.
- Avy, ma sietned kell! - sürgetette őt egyik bátya.
- Jó, megyek máris... Szia!
Iskolába menet Avy azon gondolkodott, vajon milyen is lesz. Mert valószinűleg egy osztályba fog járni a többiekkel. Vagyis, a többiek vele. Vagy ő és Vanny a többiekkel... Vagy... Na, de ez igazán mindegy. A lényeg az, hogy mindannyian (feltehetően) egy osztályba kerülnek.

Reggel nyolckor már az összes gyerek az iskola tágas -bár jelen esetben inkább szűkös - udvarán tolongott. Vanny, Sango, Yusuke, Mido és Mizuto együtt mentek, és tekintetükkel egyfolytában Avenzist keresték. Mikor végre megtalálták - vagy Avy tlaálta meg őket (?) -  egy tucat emberen átverekedve végre üdvözölhették a lányt.
- Nem akarok iskolába menni... - nyöszörögte Mido.
- Már itt vagy...
- Tudom...
Vanny hirtelen felnyögött.
- Neee...neeee... - suttogta halkan.
- Mi történt? - kérdezték a többiek.
Válaszul csak a kerítés felé bökött. Ott állt...
Houseki és Jensei.
Mido kiejtette kezéből az esernyőjét (nem is tudom, kinek a mániája miatt kell mindig magánal hordania egy esernyőt...), és legszívesebben odarohant volna testőréhez. Egy jó pofonnal üdvözölve "kedvesnek" nem mondható megjelenését.
Vannyn látszott, hogy ő sem túl boldog Jensei jelenléte miatt. A fiú túl feltűnő volt fekete köpenyében és süvegében.
"Biztos megint azért jött, hogy >>megvédjen<<" - gondolta kétségbeesetten.
- Ebből még baj lesz...
- Ha nem is magától, de majd én elintézem, hogy az legyen... - suttogta fogcsikorgatva Mido.
Ám ekkor megszóltalt a Himnusz, és sietve visszarohantak a (valószinűleg) megfelelő oszátlyhoz.