A nap további része szinte mindenkinek alvással tellett - vagy kapálással Senki&Houseki páros részéről, noh, de ebbe ne menjünk bele.

Másnap reggel Vannynak nem volt kedve már felkelni - fájtak az ujjai és a keze, meg a lába. Szeptember 6-a, szóval nyugodtan mehet szabadságra - gondolta.
Csakhogy Jensei egyfolytában  böködte - a vállán(!!!!) -, hogy kelljen már fel, így végülis - hacsak annak is az erejéig, hogy testőreét egy réglátott kékeszöld búbbal gazdagítsa - kikászálódott az ágyból.
- Menj már a francba! - lökte el maga elől a lány.
Fél óra múlva már Rena kocsijában gubbasztott, azon töprengve, hogy ma vajon milyen büntetést érdemelnek ki az oly szetett osztályfőnöküktől. Nemsokára Mido, Sango és Yusuke is csatlakozott hozzájuk, és ezeken a gyötrelmeken csak azért nem fantáziáltak tovább, mert Rena is bevetette a nyalókás trükköt.
A három lány első órája irodalom volt. A magyar tanár igazán szinpatikusnak tűnt számukra, ugyanis kedves, megértő, nem hirtelen haragú és türelmes, valamint engedékeny volt. Mindenkinek elnézte, hogy nem emlékszik Arany János néhány, korábban vett versére; és röviden, tömören összefoglalta az egész 6-as anyagot, mint annak rendje. Természetesen az egész osztály figyelemmel kísérte érdekes monológját, s majdnem a felét szóról szóra megjegyezte - könnyű volt így a tanulás!
Szünetben Avytől megtudták, hogy akit ez a tanárnő tanított, mindig négyes vagy ötös volt irodalomból.
Következő órájuk angol volt - itt mindenki az egész órát végigröhögte. A tanár felejthetetlen élményekkel jutalmazta a diáksereget a nyaralási tórtúrájáról. Nem beszélt éppenséggel szalonképes szavakkal, nem használt odaillő kifejezéseket, de nézzük el! Oroszországból származott, s ez az akcentus kifejezetten nagyot dobott a történeteken!
Végre kaja! Azonban amíg a bagázs épp a gyomrát pakolta teli, Houseki átment Vannyék házába.
- Mijaz? - nyitott ajtót morcosan Jensei.
- Hátöhm...semmi...csakk! Beengednél?
Jensei sóhajtott egyet, majd kinyitotta szélesebre a fiú előtt az ajtót.
- Mit akarsz? - mordult rá ismét, most már egy kanapé társaságában.
- Mizuto? - pislogott körül Houseki.
- Mi van vele? - húzta le a száját Vanny testőre, és tűntetően az ablak felé fordult.
- Iskolakerülő lett? Nem szoktam látni Rena kocsijában...
- Ezért jöttél? Vagy van valami tényleges közlenivalód is netán?
- Hát... Igen, van! Bocsi azért, hogy felébresztettem az egész házat! Nagy hibát követtem el, ne haragudjál már rám, légyszíves!
- Oké, de akkor mondd már el, mit akarsz!
- Nos... - kezdte megkönnyebbülten Houseki. - Először is, meg kell jelennük a suliban, és be kell vetnünk magunkat. Rena ma telefontált, amikor Senki épp menni készült a délelőtti balettórájára. Így én vettem fel a kagylót, és Rena meg mondta, hogy beirat minket a suliba, ugyanis Raizen neki is üzent. Kicsit berágott rám, amiért otthon csücsülök, mikor direkt azért küldött, hogy ... de persze, ez mindegy! - terelte el a szót Jensei mogorva pillantását látva.
- És tulajdonképpen nekünk miért is kell bevetnünk magunkat a suliban?
- Azért, hogy Tab népe megszokjon minket, s mert úgy nézünk ki, mint az átlagos gimnazisták - na jó, te nem, a füleid miatt, de majd eltüntetjük...
- Mi az hogy eltüntetjük?!
- Később! Nos, ott tartottam, hogy azért kell még beépülnünk a suliba, hogy a lányokat meg tudjuk védeni. Most már szorul a hurok, és nemsokára egy kiképzésben is részesítnünk kell őket...
- Igen, már terveztem.
- Valamint Avenzis-t is, szóval össze kell szednünk magunkat. Neked még nem üzent Sowa-sama?
- Hmm, de most, hogy mondod, nemrég igen... - Pontosan mit is kell tennünk?  
- Rena azt mondta, hogy kerítsünk valami elviselhető külsőt magunknak, utána menjünk a munkahelyére, és vegyük el tőle a lapokat, aztán menjünk az igazgatóhoz a suliba, és irassuk be magunkat.
- De mégis hová?
- Rena azt mondta, hogy elintézte, hogy Yusuke osztályába kerülhessünk, ha minden igaz. És elvileg a a barátnői gyerekei vagyunk, figyelj oda! A többit nem mondta el, de azt mondta, hogy majd beavat...
- Oké, nekem rendben...
- Remek!
*Fél órával később.
- Most komolyan gondolod, hogy én ezt felveszem?
- Igen, komolyan! Ilyenekben járkálnak a mai fiatalok! Mido is ilyesmi göncöket eröltetett rám...
- Nagyon ajánlom, hogy igazad legyen!
- Viszont köpenyt nem húzhatsz! - szólt rá Houseki Jenseire, aki már az ózsdi, 80-as évekbeli ruhadarabokra húzta volna fel hatalmas köpenyét. - A mai fiatalok nem hordanak ilyen dolgokat! Fő a lenge öltözet!
- Ha te ezt annak nevezed.... - Jensei keservesen sóhajtott - mint már fél órája minden egyes percben.
- Rendben! Akkor most a füleidet kell eltüntetni!
- Mi a franc bajod van?! Héé! Nem nyúlsz a füleimhez, azok jó helyen vannak!!
- De nem járhatsz ilyen rókafülekkel az utcán...!
- Eddig is úgy jártam!
- Csak van módja, hogy normális füleid legyenek!
- Ezek pont megfelelőek!
- Hmmm... Gondolkozz már egy kicsit, mert lejár a nap! Nincs valami módja, hogy emberi alakod legyen?
- Két alakom van, te idióta, és elhiheted, hogy a második egy cseppet sem hasonlít egy átlagos, buggyant emberéhez, olyanhoz, mint te!
- Nem vagyok ember!
- De még meg tudsz halni...!
- Hm! Jó ötlet! nincs valami módja, hogy visszatérj az életbe?
- Csak póttest van, az életbe visszatérni csak különös engedéllyel lehet, és minden felelőség Sowa-saman van.
- Remek, akkor kerítsd elő azt a póttestedet, és induljunk végre!
*Háromnegyed óra múlva.
- Könyörögtem Sowa-sama-nak, és adott póttested - mondta Jensei, majd fásultam folytatta. - Viszont monstantól már muszáj ennem, amíg ebben a testben vagyok, vagy átmegyek macskába...
- Ez a másik alakod?
- Idióta! Induljunk, mert csak 12 órás maximum ez a póttest naponta!
- Induljunk!
Amint az utcán végigbaktattak, mindenki megbámulta őket furcsa öltözékük miatt, de most nem szabad öldökölni! Miután Rena munkahelyéről távoztak - pár divattanáccsal - és a lapokkal, az igazgatónál beirítták magukat a 11B-be.
Eközben Senki nagyban gyakorolt a fellépésükre, ami ma lesz, délután 5-kor, a szülinapján!
- Heh, kifáradtam! - nyögte, és egy törölközővel a nyakán, spicces lábbal kibotorkált a teremből az öltözőbe, hogy igyon egy korty italt. Azonban nagy meglepetésére egy rózsaszín, viszonylag nagy csomag volt a padon.
- Hát ez meg mi? Valakinek eszembe jutott a szülinapom? - kérdezte töprengve, majd odaosont, és óvatosan kibontotta - az elmúlt évek tapasztalatai miatt már előrelátóan ügyelt arra, hogy egy bomba se perzselje kopaszra a fejét.
A csomagban viszont nem volt eddig semmi különösebben veszélyes dolog: csak egy nagykés, egy kalitka, amiben egy madár szunyókált és egy cetli.
- Vajon ki adhatta? - Senki elkezdte olvasni az üzenetet:

Boldog szülinapot!

A kés nálam lesz, és ha rossz kisfiú leszel... a papagáj meg...majd megtudod.

Sango

- De kedves! - Senki felemelte a madarát, és kiszedte kalitkájából. - Most bemutatom ezt a kis aranyost Amariellának!
- Senki, te hülye vagy! Senki, te hülye vagy! Senki, te hülye vagy!
- Hogy? - rökönyödött meg a kiszolgáltatott, szerencsétlen testőr.
- Senki, te hülye vagy! Senki, te hülye vagy! - prutty. Egy madárürülékkel gazdagabb váll. - Senki, te hülye vagy!
 Nem akarom tovűbb rombolni az idegeket, így folytassuk tovább... mondjuk a lányoknál!
- Ez a matek szenzációs volt! - sóhajtotta sango. - Soha életemben nem hallottam még hatványokról! Mért nem tanították meg a régi suliban?
- Azért mert akkor egy hónapot hiányoztál... és nem volt kedved bepótolni. - felelte fásultan Mido. - Mi van Vanny? Midoriko odanézett, ahol a lány feje megrökönyödötten megállt. -  Anyám, ugye nem?!
- Hhh... én nem láttam! Kaja! - Vanny nagy trappolások közepette felvágtatott - tűntetően maga elé nézve - a 7. emeletre, berontott az ebédlőbe. Nyomában Sango és Mido is felpakolta étellel a tálcáját.
Igen, rondát láttak! Jensei és Houseki éppen Yusukével beszélgettek. Yusukének nem volt ínyére, hogy még itt is Houseki társaságában kell élnie, ugyanis kizárólag azért járt iskolába, mert akkor nem kell ezzel az ökörrel találkoznia - meg azért, mert Rena mondta.
- Nekem semmi kedvem itt lenni! - lógatta le kezét a kórláton Jensei. - Ha átvinnénk a lányokat a Túlvilágra és ott védenénk meg, az sokkal jobb lenne.
- Szerintem is! - helyeselt Yusuke.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehezek ezek a matekpéldák! - sóhajtott letörten Houseki, aki csupán két karót kapott ebből a gyönyörű tantárgyól, az első óráján...
- Akkor menj haza!
- Én is haza akarok menni! Szinte nem hallok semmit sem! Olyan a hallásom, mint gyerekkoromban!
- De Sowa-sama és Raizen ezt mondta! Nem mehetünk haza, a lányokat kell megvédenünk!
- A lábunkat lógatjuk, te idióta! Egyáltalán tudod, hogy most pont épp hol vannak?
- Hátöh...
- Mögötted... - bicentett Jensei, és kissé elhúzódott.
Nagy csattanás, Houseki vérző orral próbálja magát levakarni a korlátról.
- Hát te meg mit keresel itt? - vicsorgott Mido a kezében biológiakönyvével.
- Jensei? - Vanny felvonta a szemöldökét. Arcára a fáradság és az unalom ült ki.
- Hm? Kijelentem, hogy nem én voltam!
- Ettél már? - a lány kérdése igazán meglepte Jenseit. - Hol vannak a füleid? Ember lettél, nem?
- Honnan...?
- Következtetéssel! - Mido, miután végzett Housekivel, jenseire támadt. - És te is mit keresel itt?
Jensei jobbnak látta, hogyha inkább egy "éhes vagyok"kal felmegy Vannyval az ebédlőbe.
- Ezért még megfizetsz. - jelentette ki ünnepélyesen a lány, mintha csak azt mondta, hogy a tojás egy állat...etto, ez nem jó példa...mintha csak azt mondta volna, hogy a fából készül a papír. 
- Nem is mondtam! - terelte el a szót Sango még a korlátnál, mielőtt még elfajulnának a dolgok. - Senkinek ma van az 1001. szülinapja! És ma lesz egy fellépése is 5-kor, amikor is mi ott leszünk, és megnézzük!
- Komolyan? - Midonak megállt a kezében a cafatokban lógó biológia könyve, és Houseki ezáltal megmenekült egy végzetes csapástól! - Ma már nincs több óránk, viszont itt kell maradnunk 3-ig szétválogatni az új kilicseket. - majd miután látta a többiek kérdő tekintetét, hozátette. - Büntetőmunka azért, mert ma biológiaórán nem tudtuk, hogy milyen csontvász volt az az agancs fent a falon...
- ohm, kár... De houseki segít nekünk, ugye Houseki...?
- Igen, természetesen!
- Jensei és vanny hova lett? - nézett körül Mido.
- Asszem kajálni mentek...
- De Vanny már evett!
- Hidd el nekem, hogy nem azért ment vele, hogy repetázzon...

Az ebédlőben...

Jensei a tálcáját idegesen szorongatva leült Vanny társaságában az egyik üres asztalhoz - de mintha a lány arcán az unalom mellett egy keserű vigyor is fellelhető lett volna!
- Jó étvágyat! - rángatta ki merengéséből védence.
- Oh... - Jensei nyelt egyet. - Hát, akkor essünk neki...!
Remegő kezébe vette a kanalat, s lassan belemerítette a levesbe. Már 221 éve, hogy utoljára evett! Hadd ne részletezzem: végül eljutott odáig, hogy lenyelhette a löttyöt.
- WOW! - ez az elismerő vallomás nem egy szakácsnő orcájára vetített pírt.
Két perc múlva a levesből már egy csepp sem maradt, s a buzgó táplálkozást produkáló testőr már a húsgombócokat tuszikolta le a torkán /nem érdekel!/.
- Ez a kaja nem is rossz dolog! - vetette oda védencének két nyammogás közben. - És én bármikor ehetek! Tök jó!
- Oh, ne is reménykedj! - legyintett Vanny. - A kajából már semmi sem marad, mire elér hozzád!(a gonosz vigyor elkerülhetetlen)
- Ott a hűtő! Abból szoktátok kirámolni a dolgokat...
- A hűtő olyan vészhelyzetek esetére van tartva, mikor péáldául anyám főz!
- Van zöldséges kert; ott is van kaja!
- Hát télen max. a föld alatt pár méterrel - egypár incsiklandozó izeltlábú, rendelésre!
- Tudod mit? Megyek boltba!!
Jensei felállt, kivitte üres tálcáját, majd gonosz vigyorokat ejtő Vannyra rám sem hederítve kiviharzott az ebédlőből - s valószínüleg az iskolából is.
- Olyan jó érzés! - sóhajtott a lány. - Eddig még nem is tapasztaltam, kár hogy még csak most tanultam el Sangotól és Midotól...
Azzal ő is kiment - igaz, a lépései zaja kevésbé volt hangos, mint testőréé.

Végre elérkezett a 3 óra, s Mido&Sango&Vanny végre elmenekülhetett a kilincsek válogatásától.
- Ez az! - sóhajtott Mido, mikor m,ár az utcán sétáltak hazafelé. - Senkinek 5-kor fellépése! Rám fér a nevetés!
- Én is feloldhatnék már! - helyeselt Sango.
- Én inkább aludni mennék... Hé, ott van anya!
A három fáradt lányt Rena és kocsija megmentette a további kacsázástól - s néhány izomlázas problémától.

Az a pár perc, mialatt a nő eljutatta Midot és Sangot vilájukba, illetve lányával végre hazaértek, semmisnek tűnt.
- Anya, tudtad, hogy ma lesz Senki fellépése?
- Igen, tudtam! eddig egyszer sem ment ki a fejemből, és még mindig felteszed nekem ezt a kérdést. Ezért mentem el értetek kocsival! Az ajándékodat a szobádban találod! Boldog szülinapot, kicsim!...Mit mondtál?
- Köszi anya, kedves tőled, de ma Senki fellépése lesz és muszáj elmennünk!
- Jah...jó, rendben... - azzal Rena - mivel már nem tudta jobban takargatni nevetését - bement a a mamához - így hívták az öreg hölgyet - , hogy megkérdezze, mit kér vacsorára. /Oh, jaj semmit! Megvárnám inkább Runa lányomat, addigra biztosan megéhezem!\.../
Ahogy Vanny belépett szobájába, egy ismerős, nagy, fekete foltot pillantott meg - az ágyán.
- Te meg hogy kerülsz ide? - üdvözölte testőrét a lány.
- Olyan jó ez a kaja! És utána aludni egyet! Felemelő érzés! - merengett fátyolos hangon Jensei. - Már olyan régen aluttam utoljára...!
Vanny léeült a fotelba és kiváncsian meredt testőrére.
- Mondd csak, te hogyhogy nem szoktál aludni? Az ételt még megértem, valahogy...de azt sem pontosan...
- Áh, a Túlvilág gyönyörű dolog, mindenki boldog lehet, aki életében legalább egyszer meghalt már. De ott nincs szükségünk ételre és alvásra. Alhatunk és ehetünk is, ha kedvünk tartja, de nem szoktunk, mert nincs mit. Inni viszont muszáj havonta minimum kétszer a Pokol Kútjából. De csak a Pokollakosoknak.
A fiú megvonta a vállát és mégjobban kiterült az ágyon.
- Úgy szeretnék már elmenni a Túlvilágra... - sóhajtott Vanny.
- Lehet, de az élők ott mind szomjan halnak... ti nem olajat szoktatok inni...
Vanny: ????! *csepp*

Sangoék éppen akkor csengettek, mikor Vanny próbálta meggyőzni testőrét affelől a tény felől, hogyha nagyon sok mindent összezabál, akkor elrontja a gyomrát, s így - még a legjobb esetben is - nem kis embertömegnek okoz kellemetlenséget - Jensei mindenféle ételt megszeretett volna kóstólni.
Rena nyitott ajtót.
- Sziasztok! Senki fellépésére megyünk? - mosolygott a nő, akárcsak egy hétéves, rajongásteli kisgyermek.
- Igen. - bólintott Mido. - Azért jöttünk, hogy még időbe el tudjunk indulni.
- Addig felmegyek öltözni. Vannyt a konyhában találjátok meg.
Mikor a két lány, és Yusuke meg Hiei belépett a konyhába, Vanny már lemondott arról a törekvéséről, hogy lebeszéli testőrét a marhaságokról. Új taktikához folyamodott - ami persze, mint majd később kiderül, sikerrel járt.
- Jól van, Jensei! - sóhajtott a lány, majd ördögi vigyorát rejtegetve megfogta azt a tál babot, amit Runa készített ki, hogy ebédet készítsen belőle. - Akkor kóstóld meg ezt! Már úgy is kiérdemelted (büntetésed).
Vanny átnyújtotta a fiúnak a tálat, aki azonnal belemarkolt, s öklömnyi mennyiségű nyersbabbal megtöltötte a száját. Másodpercek is alig kellettek hozzá, hogy elérje hatását.
- Olflajat! Olajat! - köpökdte, s az egyész konyhát kétszer is körberohangálta, végül valami úton-módon kikeveredett a garázsba.
Negyed óra sem telt el, s Rena bejelentette, hogy készen van, indulhatnak.
- HOVA TŰNT A KOCSIMBÓL AZ OLAJ? - üvöltötte a nő pár perccel később, mután szembesült az üresség nyomasztó érzésével...az autója. - JENSEI!
Így hát szegény Jenseiünknek kellett elmennie a messzi-messzi benzinkúthoz, hogy olajat hozzon. Jah, és Rena megtíltotta, hogy egy hétig valamit is megpróbáljon enni!
És így hát, a csapat gyaloútra kényszerült. Bezzeg Avy meg Neli! Ők két utcával laktak arrébb a Ballett-épülettől!