- H-hukk! Hukk! Hukk!
- Houseki... - morogta a palpan alól Mido. - Te is hülye vagy... nem, nem eheted meg az ebédem... MONDOM NEM EHETED MEG!!! - és hirtelen kipattant az ágyból. - Hogy..? Mi...?
- Johregghelth... - motyogta teli szájjal Houseki.
Mido sóhatjtott. A fiú sajnos itt áll előtte, ám ennek is van egy pozitávíuma: így az, hogy megette az ebédjét, csak rossz álom volt.
Akkor bemelegítés képpen jöhet a nap első ordibálása:
- Houseki!!!!!! Hányszor mondtam már neked, hogy ne merészelj belépni a szobámba, mikor alszom?!?!
- Bohcshánath...
- Egyébként - folytatta normális hangnemben Mido -, mi van a szádban?
Majd várakozón félrebillentette a fejét.
- Hhátth... cshak ehgy izhé... - motyogta a testőr.
- De mi az az izé? - érdeklődött tovább a lány.
- Egy... hát nem tudom - nyelte le a rejtélyes dolgot Houseki. - Itt csiripelt a szobád előtt álló fa ágán, és tudtam, hogy hogyha felébreszt, akkor mérges leszel. Ezért megettem...
- Hogy...? Egy.. madarat...? Ráadásul... nyersen...?!
Houseki buzgón bólogatott.
Mido pedig sóhajtott. Úgy döntött, ma nem fog kiakadni testőrére. Szegény úgy is csak szimplán hülye...! (Persze, ekkor nem tudta, hogy téved. Édes tudatlanság!) Azért volt eme nagylelkűsége, mert aznap szombat volt.
SZOMBAT!!!
Housekit maga után ráncigálva leugrándozott a lépcsőn, és boldogan rikkantott bele  a levegőbe:
- Hétvége!!
- Igen! Jó reggelt, Mido!
- Szia, Sango. Kész a reggeli?
- Még nem, de már csak öt perc.
- Ok. Addig is tévét nézek.
- Mido! - szólt közbe ebbe az idilli beszélgetésbe Houseki.
- Hm?
- Nos - kezdte -, el kellene kezdenem azt, amiért jöttem.
- Alárendelő mondat... - motyogta önkéntelenül Mido.- Méghozzá... nem tom milyen...
- Hogy? Najó, mindegy...  Szóval, azt tudod, hogy jártál Shinigami iskolába.
- Még jó, hogy tudom... én voltam.
- Jah, tényleg... És van egy kardod.
- Igen, tisztában vagyok vele.
- Ne szólj közbe! Tehát a kardod segítségével meg tudod védeni magad, és tudsz is harcolni. Engem meg azért küldtek, hogy továbbfejlesszem a képességedet. Mivel a karddal már tudsz bánni, ezért kevesebb dolgom van, mint amire számítottam. Ám ez sem kevés. Ugyanis nem véletlenül küldtek engem: csak nekem és neked van ilyen képességünk az egész Alvilgában. Az edzéseket pedig m...
- Állj már meg! Először magyarázd el, hogy miről beszélsz nekem? - kérdezte megrökönyödve Mido. - Szinte semmit nem értettem belőle. Hogyhogy? Azért küldtek, hogy taníts te, engem? 
- Igen - bólintott tőle szokatlan komolysággal Houseki. Majd miután kitüsszentett két marék tollat, folytatta: - Nem hiszem, hogy észrevetted, de nekünk ugyanaz az erőnk forrása. És az én feladatom, hogy megtanítsalak arra, hogyan vagy képes használni ezt a forrást. Nem dísznek, vagy koloncnak küldött ide apád: bár lehet, hogy eddig úgy látszott.
Hatászünet után folytatta:
- Az előző mestered, Hokushin-sensei megtanított a kardforgatásra, és pár alapvető harcművészetre. Ezeket szintén tovább kell fejlesztenünk, és tökélyre vinnünk. Ehhez jön hozzá az is, hogy a képességedet haszálni tudd.
- Ezt... eddig miért nem mondtad?
- Most láttam elérkezettnek az idejét. Apád nem véletlenül küldött, ezt már ugyan mondtam, de nagyon fontos. A lelkek erejét nem szabad eltékozolni.
- Lelkek? - kérdezte meglepetten Mido. Ez az egész egyre különösebb. Houseki normális?!
- Igen, a lélek. Azt biztosan tudod már, hogy hat elem létezik: a tűz, a víz, a levegő, a föld, a sötétség és a fény. De ezeken kívül van még egy: a lélek. Olyan lény alig születik, aki képes a lelkeket irányítani. Te és én azon kevesek közé tartozunk,a kikenk megadatott ez az esély, és jól kell kihasználnunk. Valószínüleg ez így túl sok neked, de muszáj volt elmondanom.
Mido fejét lehorgasztva gondolkodott. Tényleg, eddig eszébe sem jutott, miért van velük Houseki. A következő kérdés, ami felmerült benne, azonban sokkal lényegretörőbb volt:
- Apám miért akarja mindezt? Úgy értem, nem volt jó neki eddig, pedig nem tudtam a kéességemről?
- Erről sajnos nem tudok semmit. Az egyedüli információ, amit kaptam, az az, hogy képezzelek ki.
- Hogy képezz ki... - ismétlelte önkéntelenül Mido.
- Kész a reggeli!
A lány meglepetten kapta fel a fejét. Már tlejesen megfeletkezett arról, hol is van.
Sango, bár az egész beszélgetéből semmit sem hallott, mégis megérezte, hogy valami különös dolog történt.
- Mi a baj? - kérdezte. 
- Hogy...? Áh, semmi - rezzent össze Mido -, csak egy kicsit elkalandoztam... de miért kérded?
- A reggelidben csak turkálsz. Máskor már megetted volna, mert ez a kedvenced. Talán nem ízlik? Vagy a suli?
- Nem, dehogy! Köszönöm szépen a reggelit! - mondta sietve, majd elviharzott. - Finom volt!
Sango még sokáig bámulta unokahuga félbehagyott reggelijét. Még soha nem hagyta ott azt a kaját, amit elérakott... (kivéve, mikor még csak tanult főzni...) Hacsak nincs valami baj...
Mido egész délelőtt a fejét törte, vajon miért is történik mindez. A hosszas plafonbámulás után végül felült, és elsétált az íróasztalához. Gyorsan levakarta a vázlatot biológiából, mert ez volt a házi, majd összerittyentette a info házit is. Semmi kedve nem volt tanulni...
Houseki hibásnak érezte magát, amiért védence bezákózott a szobájába. Úgy gondolta, most emészti magát, amiért nem értett meg mindent. Mert ahogy egyre jobban megismerte a lányt, rájött, hogy az addig nem nyugszik, míg ki nem derít valamit, vagy rá nem jön egy dolog utolsó homályos darabjára is. Tehát míg Mido önkéntesen válaszott szobafogságát ülte, Houseki ott gubbasztott az ajtaja előtt, és csendben törölgette a shurriken-jeit. Nemsokára valószínüleg szükség lesz rájuk...

Pont delet ütött a templom órája, mikor Mido elhagyta szobáját - bár a harangozás nem jutott el a házukig.
Houseki felpattant, majd jobban szemügyre vette védencét. Mido haja pont úgy nézett ki, mint ébredése után: kócos volt, nagyon-nagyon kócos. A lány arcán a szombatonként megszokott "mindjárt alszom, ne szólj hozzám" kifejezéssel lebakatatott a konyhába.
- Mido, meg kellene fésülködnöd, nem...? - kérdezte tétován a sütő előtt sürgölődő Sango.
- Ühüm, majd megcsinálom.
- Nem akarsz segíteni?
- Ühüm, majd megcsin... izé, de szívesen! Miben?
- Hát először is tört fel ezt a tojást, majd...
Houseki az ajtóból figyelte, hogy a két lány hogyan sütöget (több, illetve kevesebb sikerrel). Ő és védence között furcsa szószünet állt be. Reggel óta Midonak egy rossz szava sem volt rá, ami igen különös. A fiú gondolataiba méllyedve megvakarta a mellésompolygó Shousuke fülét. Nos, ezt nem kellett volna tennie, mert a kutya nem bírja elviselni ha Houseki a közelben van. Akárki simogathatja, de az előbb említett egyén nem. Shou kutya-öszntönei miatt utálta a fiút.
- Ááá! - kiáltott fel Houseki, ugyanis a kutyus beleharapott a combjába.
- Houseki? Shou, engedd! - parancsolt rá könnyed hangon Mido állatukra.
Shou vakkantott egyet, majd "kivette a szájából" a fiú combját.
- Ejnye-ejnye! Elszakítottad Yusuke egyik kedvenc farmerét! - korholta korábbi hangneménél is kedvesebben Mido. - Shou, most menj ki!
A kutyus csaholva, és mit sem bánva kirohat az udvarra ( a bejárati ajtón cicaajtó volt, amin ő is kifért).
- Houseki... - kezdte tétován, a földre szegezett tekintettel Mido. - Benne vagyok. Úgy értem, ha igaz amit mondtál, akkor óriási baklövés lenne elszalasztani ezt az alkalmat. És értem ne aggódj: kemény fából faragtam ám - tette hozzá mosolyogva.
Houseki megkönnyebbült.
- Rendben van...
- Jah, de egyvalamit ne felejts el: attól még azt teszed, amit én mondok! - kacagott a lány. - És te akkor is csak a hasznavehetetlen Houseki leszel!
Majd Mido visszaszaladt további öt tojást ripityára törni :)

Fél órával később azonban valaki csengetett az ajtón.
- Megyek már! - kiáltotta Mido, és odacsörtetett. (puff egy vázának!) - Öhm... jó napot...
Midoriko elbizonytalanodását az ajtüban álló, dühös szomszéd idézte elő.
- Tudom, hogy maguk voltak! Hogy képesek ilyen kegyetlenségre?! Nem volt gyerekszobájuk?! - kiabálta a kövér asszony vörös képpel. De aztán rájött, hogy a "nem-volt-gyerekszobátok" kifejezést nem túl szerncsés gyerekekre használni... - Tehát, milyen nevelést kaptatok?! Az ilyeneket, mint ti, nevelőintázetbe kellene dugni, örök időkre! Ti... kegyetlen kis senkiházik! idejöttök, feltúrjátok a vidéket, meg ilyeneket tesztek!
A széltében termestes asszony nagy dühében elfelejtette, hogy az elején még magázta a meghökkenten álldogáló Midot.
- De... pontosan mi is történt...? - kérdezte az előbb említett személy bizonytalanul.
- Nagyon jól tudod! Szegény nyulak! Mit tettetek velük! Ti rohadt kis senkiháziak!
- Mi van a nyulakkal?
- Te senkiházi! Adod itt az ártatlant, de tudom, hogy ti voltatok! Azelőtt soha nem tűnt el egy nyúl sem! De ezért még megfizettek! - ordította még, majd elsietett.
Mido pedig megdöbbenten állt az ajtóban. Amikor beköltöztek, nem ilyennek ismerte meg ezt a "hölgyet". Akkor nagyon kedves volt veülk, bár feltűnően sokszor használta a "senkiházi" kifejezést, mondjuk a férjére, a fiára, a lányára, az unokáira, a szomszáéra, stb...
Most pedig magából telejsen kikelve leordibálta a fejét.
Midonak ekkor jutott eszébe, hogy már kerek fél órája nem látta Housekit. Ezért hát bezárta az ajtót, és elrikkantotta magát:
- HOUSEKI!!!
- Igenis, itt vagyok! - rohant a fiú. (puff még egy váza!)
- Mond, a madarakon kívül... ettől még valamit? - hangzott a tétova kérdés.
- Hát...ettem valami olyat is, ami puha volt és szőrös... jah, és finom...
Ekkor eget-földet megrázó durranás hangzott el. (HATALMAS FEJBEVÁGÁS)
- Ostoba! Azok a szomszád nyulai voltak! És én... (FEJBEVÁGÁS) én... nyuszibarát vagyok (FEBEVÁGÁS)!!! - torotlta meg a véres eseményt eléggé véresen Mido. - Most ránk van kiakadva! De miért etted meg, eh?!
- Az ösztöneim voltak... az ösztöneim... - bizonygatta fejét dörzsölgetve a pórul járt a testőr.
- Az ösztöneid...? Mért, neked vannak ösztöneid?!
- Igen...
- Még, mi vagy te?
- Hát... még nem akartam elmondani de... most, hogy szóbakerült... át tudok változni egy állattá. Pont, mint Jensei.
- Mond, hogy sültcsirkévé...
- Nem egészen...
- Akkor, sült malac? Azt is szeressem...
- Nem! Én... - hatászünet - én - hatászünet - ...
(Még egy fejbevágás)
- ... hiúzzá.
Mido először pislogott egy párat, majd megszólalt:
- Az olyan, mint a hiéna, ugye, Sora?
Houseki ezen teljesen kiakadt.
- Egy: nem, a hiénak sokkal rondábbak, mint mi, és sokkal fejletlenebbek is. Kettő: NE HÍVJ SORA-NAK! - darálta kissé emelet hangon.
- Ühüm, értem, Sora. Majd este utánanézek egy képes állat-lexikonban, milyenek is vagytok ti, hiénák. - vigyorgott gonoszan Midoriko. - "Ez az! Érzékeny pontra tapintottam!" - tette hozzá gondolatban.
- Midoriko...
Ám a lány különösen boldog hangulatban visszaugrándozott "főzni".
Houseki így menekült meg a nyúl-evési büntetés elől. Persze, azon vitatkozhatunk, hogy az jobb lett e volna, annál, amit ez után kapott: Sora, a hiéna :)