|
XLII. rész
by Sango 2007.01.12. 22:53
Senki szoknyája és Sango apja veszélyben
Sango és Mido nagyban készítették az ebédet, mikor egyszer csak megjelent a konyhában a falfehér arcú Senki.
- Senki valami baj van?- kérdezte San, ahogyan rápillantott a testőrére.
- Nem, csak… háát… tudod, 5 órakor… szóval… ma lesz a…
- Nyögd már ki végre!
- A Balettbemutató! Ma lesz!- nyögte ki végül a testőr.
- Jaj tényleg! Majdnem elfelejtettem!- csapott a homlokára a védence. – Hallod, Mido?
- Aham… tényleg! Akkor siessünk az ebéddel!
Így hát a lányok gyorsan befejezték az ebédet, megebédeltek és elindultak. Az út eseménytelenül zajlott, ha azt nem vesszük, hogy Houseki mindegy egyes madárnál megnyalta szája szélét és sóvárogva pillantott utána. Ilyenkor Mido mindig fejbe vágta. Senki pedig falfehér arccal ült a vonat legtávolabbik zugában és cuccait szorongatta. Nagyon ideges volt. Hiszen ha most elrontana, akkor Sango kitekeri a nyakát. Neki pedig arra még szüksége van, hiszen még el sem mondta Sangonak, pontosan miért is van itt. Hiszen neki tanítania is kéne a lányt!
De tovább nem tudott gondolkodni, mert Sango jelent meg előtte.
-Siess! Ki kell szállnunk.
-Már ott is vagyunk?- kérdezte Senki remegő hangon?
- Igen, de gyere már!- s Sango elkezdte leráncigálni testőrét a vonatról.
Miután leszálltak elindultak a színház felé, ahol a bemutatót tartják. Persze kb a fél város megbámulta őket: Sango, aki maga után ráncigálja testőrét, Mido, aki Housekit tartja pórázon és messze a madaraktól, Vanny, aki Jenseit győzködi arról, hogy nyugodtan levehetné a köpenyét, mert ennél hülyébbnek már úgysem néznék, Avy, Yusuke és Hiei. Az utóbbi három személy pedig jókat nevetett a védencek és testőrök „harcán.”
Végül, miután már háromszor mentek el a színház mellett, rájöttek, hogy nekik oda kell menniük, ezért hát gyorsan bementek. Míg Senki elment készülődni, meg bejelentkezni, meg stb., addig a többiek vettek jegyet és elfoglalták a helyüket.
Odabent az öltözőben Senki kinyitotta táskáját és elszörnyedve látta, hogy a normális ruhája helyett, és rózsaszín kis balettszoknya-, ami lányoknak való- van.
- Mi a…- kérdezte megrökönyödve?
- Talán nem tetszik?- kérdezte egy nagyon ismerős hang az ajtóból.
- Sango, hogy tehetted ezt velem?
- Könnyen és egyszerűen. - válaszolta San.
- Gonosz vagy!
- Tudom. De nyugi, nálam van a normális ruhád is, de csak akkor kapod meg, ha a bemutatkozáskor ebben a szoknyában leszel!
- Amikor mindenki elé ki kell állnom és beszédet mondanom?
- Aha.
- De nem lehetsz ilyen! Különben sem azért jöttem ide, hogy bohócot csináljak magamból, hanem, hogy kiképezzelek!
- Kiképezni engem?
- Igen téged. Ezen kívül azt hiszem, most már elmondhatom, miért voltam olyan furcsa ma.
- És mégis miért?
- Mert hírt kaptam arról, hogy apád…
- Igen? Mi van vele?
- Halálos csapdába került a Gyilkosok barlangjában.
- Nem! A Gyilkosok barlangja az egyik legveszélyesebb hely az Alvilágban! Ez lehetetlen!- kiáltotta elszörnyülködve Sango, majd kirohant az öltözőből.
- És velem mi lesz?- kiáltotta oda neki Senki!
De Sango már nem figyelt rá. Sírva rohant végig a folyósokon, majd mikor megérkezett a többiekhez, odarohant Hieihez.
- Mi a baj Sango? Miért sírsz?- kérdezte bátyja.
- Azonnal haza kell mennem… apa veszélyben van. Meg fog halni. – mondta a lány, majd átölelte bátyát és csak sírt és sírt.
- Jól van nyugodj meg- nyugtatta a fiú. – Azonnal odamegyünk.
- Mi is megyünk!- áll fel Mido és Yusuke.
- Nem!- tiltakozott Sango. – Túl veszélyes.
Így hát Sango és Hiei egyedül indultak el hazájukba. Gyorsan kerestek egy sikátort, amiben megnyithatták az átjárót, s átmentek. Ott aztán első útjuk Raizen király palotájába vezetett. Ott aztán felrohantak a legfelső toronyba, majd Sango Mido példáját utánozva, kopogás nélkül berontott a terembe. És Raizen király most kivételesen nem a trónján ült, hanem fel-alá mászkált a teremben.
- Tudtam, hogy idejössz!- mondta, ahogy rápillantott a lányra.
- Hol van apa? Miért nem mentél már oda és segítettél neki?- kérdezte könnyeivel küszködve Sango.
- Mert kaptam egy levelet, amelyben leírták, hogy ha én odamegyek, őt azonnal megölik. Nektek kell mennetek!- mondta komoran a király.
- De…- kezdte Sango.
- Nincs semmi de! Menjetek!- kiáltott rájuk Raizen.
Sango és Hiei elindultak hát. Iszonyatos sebességgel közeledtek a Gyilkosok barlangjához. Miközben futottak, Sango azon töprengett, hogy vajon mit csináltak az apjával és miért? Mit árthatott nekik? Hiszen ő olyan kedves. Könnyek gyűltek a szemébe, de nem akart gyengének látszani, ezért megrázta a fejét, s elfojtotta könnyeit. Inkább az útra koncentrált. Hamarosan el is értek a barlang bejáratához. Ez a barlang tele volt csapdákkal és jobban hasonlított egy útvesztőre, mint barlangra.
- Gyere- mondta Hiei, majd elindult. Testvére pedig követte.
Egy darabig egyenesen ment az út de aztán elérkeztek egy elágazóhoz, ahonnan hét út vezetett a belsejébe.
- És most?- kérdezte Sango- Merre?
- Bízz az ösztöneidben-, mondta neki Hiei. – Te merre mennél?
- Hát biztos, hogy a legrövidebb utat választanám, de a legveszélyesebbet is. Főleg, ha el akarok valamit rejteni. Menjünk egyenesen előre.
Így hát egyenesen indultak el. Alig mehettek tíz percet, mikor visszaértek ugyanoda, csak épp egy másik útról.
- Ez így nem jó! Így soha nem érünk oda. - kiáltotta kétségbe esve San.
Eközben a balettbemutatón épp Senki lépett a színpadra, hogy bemutatkozzon. S mi volt rajta? Nem más, mint az a rózsaszín szoknya, amit Sango adott neki. Mindenki a hasát fogta a nevetéstől, aki csak meglátta. Senki kissé elpirulva a mikrofonhoz lépett és beszélni kezdett.
- Üdvözlöm önöket! A nevem Senki Semmi Soha Sehol.
Erre a nézőközönség még jobban nevetni kezdett.
- Azért jöttem erre a bemutatóra, mert megfogadtam a védencemnek, hogy én leszek a legjobb balerina. És mindent megteszek ezért, különben elbúcsúzhatok a fejemtől! Hisz már odaadtam neki az ajándékomat… amit tőle kaptam… és ami egy nagy kés volt… és azt mondta, ha rossz leszek, ezzel fog megbüntetni… de mindegy! Szóval ezért jöttem!- hadarta el mondandóját a testőr, majd gyorsan távozott.
- Már megint!
Hiei és Sango, már harmadszorra értek vissza ugyanabba az elágazásba.
- Akkor már csak egy út van. – sóhajtott fel Hiei.
Így hát elindultak a legsötétebb járat felé, nem is sejtve, milyen veszélyek lesnek még rájuk.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
