Ezalatt, egy teljesen más világban, egy teljesen más környezetben, teljesen más dolgok történtek.
Mido nem bírt nyugton maradni. Nagyon aggódott unokatestvéreiért. Tudta, hogy ha az apjáról van szó, Sango sok mindent képes megtenni: talán kevésbé szerencsés dolgokat is. Így míg üres és merengő tekintét a sorra fellépő balerinákra szegezte, aggodalmak sorozata fogalmazódott meg benne. Mit fog tenni Sango és Hiei? Vajon mi van a nagybátyával? És vajon... élve visszjönnek? És nem mellesleg: ki az, aki mindezt kitervelte?
Végül, az előadás közepén felpattant, és magával ráncigálta Housekit, aki az egészből nem értett semmit. Kicsörtettek a teremből (közben természetesen annyi lábra léptek rá, hogy azt észben tartani művészet lenne: az óriási terem ugyanis nem bizonyult elégnek, túl sokan jöttek az előadásra).
- Mi történt? - sutottogta kérdőn Vanny.
Avy felvonta a vállát, majd felderülő arccal rámutatott a színpadra.
- Most pedig, következzen... Senki Semmi Soha Sehol! Lássuk hát! - hallatszott a bemondóból.
Senki arca felvette a vörös legsötétebb árnyaltát. Komolyan mondom, egy rák már sárgulna az irigységtől, ha meglátná. (Vicc, ugye értitek: a vörösség miatt sárgulna a rák... bocsánat, nincsen semmi humorérzékem ··")
Visszatérve tehát, Senki szépen kisétált a színpad közepére, és meghajolt. Útközben azonban feltűnt neki, hogy nem jól kötette meg a "cípő"jét, és ezért most lehajolt, és tessék-lássék; megkötötte. (Ugye, azt mondanom sem kell, hogy a közönség pukkadozott a nevetéstől...)
Senki felemelte ronda vastag karjait, spiccbe vágta a még annál is vastagabb lábait, majd nekilátott a táncnak.

Ezalatt Midoriko a ház előtt toporgott.
- Most mit fogunk tenni? - kérdezte Houseki.
- Fogalmam sincsen... - suttogta letörten Mido. - Nem mehetek oda... Az démoni erőm termeszetesen hasonlít apáméra, így ha azt megérzik, Kashim nagy bajba kerülhet... Az egyetlen dolog, ami szóba jöhet is az, hogy ölba tett kézzel várakozunk... Hátha csoda történik, és mind megmenekülnek... élve...
Houseki, amint rápillantott védencére érezte, hogy jobb most csendben maradni.
Mert "néha a hallgatás többet mond minden szónál..."

A Gyilkosok Bralangját aranyfény ölelte körbe. Az egyetlen fákyla, mely bevilágította a katlant, sejtlemesen pislákolt, amint az simeretlen alak belevágta kardját Kashim Jaganshi holttestébe.
- Neeee!! - kiáltott szívszaggatóan Sango.
Érzte, hogy lábai megremegnek, majd hangtalanul a földre rogyott. Ez már tényleg túl sok volt szegény lány számára. Ki ez az alak?! Mit akar elérni azzal, amit csinál?!
Dühös, és kétségbeesett gondolatai közül Hiei csodálkozó felnyögése térítette vissza, a szomorú, kegyetlen jelenbe.
- Te jó ég... - suttogta, és ismét kitörtek szeméből a könnyei.
A rejtélyes alak épp, hogy csak kihúzta Sango apájnak szívéből kardját, az eddig halott férfi felemelte a fejét.
- Sango... Hiei... sajnálom... - nyögdécselte, majd könnyedén felült.
Ott is maradt, ültőhelyzetében.
Sango pedig nem akart hinni a szemeinek. Mi történt?! Hogyan?! A kérdések óceánjában nem volt olyan, melyre választ kapott volna. Így hát úgy döntött, a saját, két kezével vet véget ennek a kétségbeesett állapotnak.
Felállt a földről és odabotorkált apjához.
- Apa.. apa... apa..apa! - suttogta először alig halhatóan, majd kész kiabálásba fúlt át. - APA!!
Az utolsó lépésnél elsett, és odakúszott apájhoz. Átölelte, s nem törődött vele, hogy ruhája csupa vér lesz.
Kashim Jaganshi élt.
- Köszönöm, Sesshoumaru - szólalt meg végül.
- Apa, honnan ismered őt? - kérdezte remegő ajkakkal Sango.

Senki pörögni kezdett. Piruett, vagy mi... hm, nem tudom, nem vagyok balettszakértő. Ha valaki mégis az lenne, kérem javítson ki. De a lényeg az megmarad: táncolt, táncolt, ahogyan tudott.
Ám ez a nap megmaradt a kétségeké. Senki tudta, ki volt az, aki védence apját fogságba ejtette. Nem más, mint Akárki, a bátya.
Ilyenkor kinek van kedve táncolni?! De neki mégis folytatnia kell, mert már szinte érzi a nagykés jéghideg érintését a nyakán...
Mikor a közönség hatalmas hahótájával "dícsérve" távozott a színpadról, Mido és Houseki visszatértek a helyükre. (Következmény: újabb fájós lábak.)
- Lemaradtatok róla! - üdvözölte őket Vanny. - Nagyon vicces volt, ahogyan rózsaszín szoknyában ugarbugrált! Még a cpője is az elején...
- Sango apájt elrabolták - szakította félbe ridegen Mido. - És ő már utána is ment.
- Én azt hittem, Senki öltözéjében várja a nagykéssel! - suttgota rémülten Avy.
- Nem... és mi, teljesen tehetlenek vagyunk.

"Most mit tegyünk?"

Akkor most megragadnám az alkalmat, és valamelyest elmondanám, mi történt egy szereplővel, akiről még alig tettünk említést.
Ez a szereplő nem más, mint Nelia Minara.
Lehet, hogy az olvasóknak fel sem tűnt eddig ez a lány, de ő is fontos szerepet játszhat a történetben.
Nelia 13 éves, egy osztályba jár Sangoval, Midoval és Vannyval.
De nem egy átlagos, hétköznapi lány.
Nelia Minara vámpír. Édesanyja ugyan halandó, de édesapja egy fél-vámpír. Tehát, ha úgy vesszük, Neli egy negyed-vámpír. Ám mivel ilyen megkülönböztetéseket már nem teszünk, nyugodtan emlegethetjük fél-vámpírként.
Ő sem egyke. Van egy bátyja is, Mitarai Kioshi Minara, aki egyidős Yusukével; egy huga, aki két évvel alatta jár, és akit "nem nagyon" bír. Ezenkívül még egy kisöccsel is megáldotta (vagy inkább megbüntette? azt hiszem, ezt találóbb...) a Sors.
Neli barátnője Avy. Mivel egyikük sem ember, ezért megértették egymást, ezenfelül pedig már vagy 5 éve ismerik a másikat; vagyis amióta osztálytársak.
Ő még nem nagyon tűnt fel a részekben, persze ez nem végleges :)
Rövden ennyit írnék most róla. Egy személyről nem lehet csak mondatokban jellemzést adni; mindenkinek magának kell megismernie és vélemányt alkotnia róla a cselekedetei és gondolatai után.