"Ez így annyira nem jó..." Mido fejében ilyen és ehhez hasonló gondolatok fogalmazódtak meg, miközben a csillagos eget bámulta. Este volt már, az idő körülbelül éjfél körül járt, ő pedig a házuk előtti puha füvön feküdt. Néha jó kijönni, és csendben, sötétben, egyedül gondolkodni...
"Avyt elrabolták. Kashim-ot szintén. Az a rohadék tanár meg még mindig megtisztel minket idegesítő társaságával. De... ma valami furcsa volt benne... mintha... megingott volna. Ez vajon jelentheti azt, hogy bajok vannak a túszejtőknél?" - a gondolatok egymást kergették, s szőtték tovább magukat; csakúgy, mint a gondok. Hiába, a baj soha nem jár egyedül...
- Szia - köszönt rá egy hang. Mido összerezzent és oldalra fordította fejét.
Sango volt az.
- Szia...
- Látom, elfoglalt vagy. Pont, mint kiskorunkban.
- Igen. Amikor valami baj történt, mindig kilógtunk,és csak néztük az eget... - emlékezett vissza Mido.
Sango letelepedett unokahuga mellé, s csendesen megszólalt:
- Apát még mindig nem találjuk.
Ezután már csak magukban morfondíroztak tovább, mígnem Sango arra lett figyelmes, hogy Mido egyenletesen szuszog mellette: elaludt. Fárasztó napjuk volt mindkettőjüknek, és a holnap sem tartokgat túl sok boldogságot... Így Sango is oldalra fordult majd ellátogatott az álmok világába, ahol mindenki a megváltást reméli...

Vanny álmosan ébredt ágyában.
"Öt órát aludtam..." - állapítja meg keserűen. A óra pont reggeli hetet mutat.
Kislattyogott szobájából, s levánszogrott a földszintre. Hajnali kettőkor sikerült végre elaludni, annyi gond gyötörte...
Egy gyors reggeli után összekészülődött, és Rena elvitte a suliba (természetesen Jensei, Mizuto, Sango, Mido és Houseki társaságában).
- Rakjatok el minden tankönyvet, és emljétek fel a kezeteket! - recsegett rájuk a démon-tanár. -  Megnézem, ne csináltatok e puskát! Kinézem belőletek! Táskakákat felrakni, az ajtó felőli oszlop az A csoport, a másik a B! A padokat is ellenőröm ám! Engem nem lehet becsapni nyakkendőbe rejtett puskákkal! A cípő belsejébe írt segítség is már divatjamúlt!
- Ez mindig ilyen? - suttogta Mido padtársának. A fiú csak bólintott.
Mint már kitalálhatjátok, első órűn voltak az iskolába, s retteget bioszdoga elébe néztek.
Mido, Sango elő sem vették a könyveket, Vanny pedig élénken emlékezett arra... hogy nem tanult eleget. Minek is dobta el tegnap a bioszkönyvet?!
Miután megtörtént a puska-keresési hadművelet, megkapták a feladatlapokat. Természetesen kb. középiskolás szintűek voltak, és semmi kapcsolatban nem álltak a tanult tananyaggal. Ezért pedig még csak nem is szólhattak: a válasz úgyis az lett volna, hogy "miért nem tanultad, meg?! mind bent volt a tankönyvben!". Mido rábámult a fekete-fehér feladatsorra, de az egyetlen dolog, ami eszébe jutott, hogy milyen szép is a fekete meg a fehér szín együtt...
"Mégis mindek kell ezt csinálunk?! Olyan átlátszó! Ha elég erőm lenne rá, biztos megöltem már volna!" - gonodlta dühösen, és rápillantott az elégedetten vigyorgó tanárra. Ki tudja miért,a tanárok többsége élvezi, ha a diákoknak jópár kellemetlenséget okozhatnak a dolgozatokkal (nem állítom, hogy minden tanár ilyen szemét, de akadnak sokan).
Mikor tekintete találkozott a dühösen pislogó Midoéval hirtelen elbizonytalanodott. Ő érezte azt, amit a többiek nem: a láyn szellemi erejének szintja ugrott egyet. A változás nem volt olyan szembetűnő, de éppen elég arra, hogy említést tegyen a főnökének.

- Ez nagyon nehéz volt - sóhajtott Neli a szünetben.
- Igen. Nem tanultam rá eleget. De nektek feltűnt, hogy semmi köze nem volt a tananyaghoz? - kérdezte mérgesen Vanny.
- Ilyen szemétséget...
- Nem érdekel különsöebben a biológia - szólt közbe Mido. - A tanár viszont annál inkább. Ki ő? Honnan jött? Miért van itt? Kinek dolgozik? Ezek a kérdések most mindennél nagyobb elsőbbséget élveznek.
- Igazad van - felelt Sango. - Ki kell derítenünk jópár dolgot. De nekem most van egy kis elintézni valóm: Senki eltűnt. Ha megtlaálom, esküszöm megfizet apáért. Egy áruló bátyjal nem merjen velem maradni! Kijátszotta apa bizalmát, ő és a szemét famíliája!
- Meg akarod ölni? - szegezte neki a kérdést Vanny.
- Igen!
"Az csak egy látszat. De mit keresek én itt? Meg kellene mentenünk Avyt és Kashimot. Természetesen meggondolatlanság lenne, ha ekkora erőfölénnyel rendelkező csapatnak esnénk neki, de akkor is... Az nem vezet semmire, ha tétlenül ülünk, és várjuk, mikor támadnak meg minket..." - gondolta Mido. - "Jajj, de fáj a fejem..."

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés