Jensei arckifejezése hirtelen megváltozott. Megfordult és egyenesen előre tartott olyan határozott léptekkel, hogy Vanny kissé beleingott a felhők huppogásába. Pár másodpercig csak nézett utána, majd végül úgy döntött, jobb, ha követi.
Talán egy percet sem sétáltak ilyen békésen, mikor Jensei megtorpant és elkezdte viszgálni az előtte lévő rózsaszín felhőfalat.
A lány nem merte megkérdezni testőrétől, hogy mégis mit néz olyan furcsán, olyan rémisztő látszatott keltett a fiú. Valamire dühös volt...
Vannyt merengéséből egy nagy robbanás rángatta ki: Jensei kinyitotta - kirobbantotta - a kaput a falon.
- Gondoltam - mondta ridegen, és belépett az iskola földszinti lányvécéjébe.
- De miért...? - kezdte Vanny.
- Kuss!
- Rendben, akkor én most hazamegyek! Szia! - Vanny a lehető leggyorsabban kiugrott az ablakon, és hazarohant. Valahogy elviselhetetlen volt számára testőre jelenléte, minél messzebb akart tőle kerülni.
Jensei pedig visszament az átjáróba, de ezt inkább rohanásnak lehetne nevezni. Szemmel nem lehetett követni, ahogy végigsuhant a folyóson, és ahogy megérkezett a Túlvilági Kapu elé - ahová szimplán berontott...

Eközben Mido hirtelen hátrahőkölt.
- Mi a baj? - kérdezte gyorsan Sango.
A lány tágrta nyílt szemekkel az egyik üres széket bámulta, ami az asztaluknál volt.
- Hm? Nem értem... - rázta meg fejét unoktestvére.
- Hol van Vanny? - kérdezte Mido idegesen. - Olyan, mintha egész végig itt lett volna, de most mégsem... Pedig válaszolt a kérdésünkre, beszélgetett velünk... Ő kérdezte meg, hogy mire készülök, mielőtt... megidéztem a szellemet...
- Biztos vagy benne? Azt én kérdeztem... - vágott közbe Avy. - Viszont, nekem sem tűnt fel eddig, hogy nincs itt...
- Igen - helyeselt Neli, mert az ofő is mondta a nevét, hogy Sowa kisasz...
- Hol van Sowa? - reccsent rájuk egy rideg hang. Az előbb említett osztályfőnök. - Egész nap nem láttam az iskolában, de nem akartam néhány mihaszna miatt felborítani az órámon uralkodó egyensúlyt!
- Hogy? De...
- Nem értem... - rázta a fejét Mido.
- Elnézést, tanárnő! - kezdte Neli, akit bizony kevésbé annyirra utált a démon, mint a többieket. - MJa nem szólította meg az óráján?
- Dehogynem! De nem volt ott! Erre később jöttem rá...
- Oh, mennyi az idő! - kiáltott fel a recsegést megszkítva Sango. - Mindjért kezdődik!
- Hova rohannak, álljanak meg! Nyavajás, rühes, büdös...!
A lányok viszont már kiviharoztak az egész iskolából.
- Pontosan mikor is kezdődik? - lihegte Avy.
- 13-kor! Itt, a helyi temetőben! - válaszolta Sango, aki ugyancsak kiköpte már a tüdejét.
- Még van háronegyed óránk? Miért kell így sietni? - nyöszörögte Neli, akinek nem volt ínyére ez a kis "kocogás", mert lefele a lépcsőn letőrt a cipője orra. - Ááá!
A lány ismét elvágódott, s Vanny bioztosította, hogy már ne csak a lábujja fájjon, hanem az oldala is. Ugyanis Jensei védence is éppen "kocogott", és hát nem vette észre, hogy valakibe éppenséggel belerohan.
- Vanny! - kiálltották a többiek. - Mit keresel itt? Hogy-hogy nem jöttél? Mi a baj?
- Ühm, semmi! Hosszú történet... de ti hová siettek?
- Most lesz Senki temetése. - lihegte Mido.
- Ühm, tényleg? Nem is tudtam... - döbbent meg a lány, majd furcsán néző barátnőinek feltette a jogos kérdést: - Mi van?
- Mi történt?
Vanny és Neli felkászálódtak.
- Ma el akartam menni... haza. De Jensei utánam jött, és bementünk az átjárób...
- Ott én is voltam! - kiabált közbe Avy, majd egy cseppel a fején abbahagyta.
- Undorító egy hely... először Jensei sem nagyon akarta azt a valamit megtalálni, amit keresett... viszont egy idő után nagyon elszánt lett, és gyorsan nyitott egy másik átjárót - ami a lányvécében volt, a földszintiben. Meg akartam tőle kérdezni, hogy mi van, de nagyon ingerült volt - és nekem ki kellett mennem, nem bírtam elviselni, de nem tudom miért...
- Oh... Furcsa...
- Igen...
A lányok még pár percig töprengtek az előbb elhangzottakon, végül Sango törte meg a feszült csendet.
- Mindjárt kezdődik! Siessünk!
- Én, azt hiszem, inkább hazamegyek. - mondta Vanny. - Most nincs kedvem senkit sem el siratni...
- Hát jó, akkor szia! - köszöntek barátnői, majd elszaladtak a temető irányába - Neli sántikált...
Vanny erőt vett magán és lassan hazabaktatott. Vajon mi üthetett Jensei-be? olyan furcsán viselkedett... eddig egy rossz szót sem mert neki mondani, nagyon félt az apjától, de most...olyan ingerlékeny és nemtörődöm volt... valami baj van...
Elkezdődött a temetés. Sangoék épp hogy csak odaértek. Nem voltak sokan, több sírkő állt a földben, mint ahányan gyászolták a halottakat.
Sangot elfogta a remegés, ahogyan végignézett a márványlapokon. Van, Nincs, Mindenki, Valaki, Bárki, kisállatok... és Senki... Élhunytak: 2005.09.21., szerda.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés