A por lassan eláramlott, s unokahúga végre megpillanthatta Sangot, akivel szinte semmi sem történt... szinte, de ezt majd később taglaljuk...
- Tudtam. - szólalt meg váratlanul Jensei, aki úgy állt ott, mint egy cölöp, olyan arckifejezéssel, akinek beigazolódott a gyanúja.
- Mit? - kérdezték pár perc múlva - Mido odament Sangohoz, hogy megnézze, rendben van-e. A lány persze egy legyintéssel elintézte a dolgot, s már ő is csatlakozott a testőr elkövetkező szavait várókhoz.
- Majd szűkebb körökben elmesélem! - köhintett egyet és tekintetével körbevizsgálta a terepet.
- De hiszen senki sincs itt! - botránkozott meg Neli.
- Dehogynem! Egy csomó lélekkel egyetemben mind itt szállnak; például az ott mögötted! - nézett farkasszemet a fiú a lány mögött lebegő lélekfoszlánnyal - mivelhogy az kisé károsult a pusztító erő során.
- Hogy?! - ijedezett a lány, és inkább arrébb ment.
- Én is látom! - szólalt meg Avy, bár elég csendesen. Érdekes módon, míg a többiek észre sem vették ezeket a lényeket, addig őt egyenesen az őrületbe kergették.
- Kész tömör ötlet volt őket idehalasztani! - mérgelődött Vanny, aki ugyancsak észrevette a megboldogult sereget.
- Mégis miről beszéltek? Én miért nem látom? - kérdezte zavartan Houseki.
- Mert nem haltál meg. - szólt kurtán Jensei.
- De te se... Jah, te meghaltál, bocs! - Mido testőre csak zavartan pislogott - emiatt nem látta Jensei szája szélét megrándulni -, majd kis idő múlva egy újabb érvvel szolgált: - De Vanny és Avy még élnek!
- Houseki, nem kellene történelmet tanulnod? Vagy egy kis világtant? - Jensei kezdett kikeülni béketüréséből.
- Megbuktam Világtanból... - sóhajtott Houseki, de Mido már megelégelte testőre visszaeső viselkedését, ezért témát váltott.
- És mikor kerülünk szűkebb körökbe?
- Nem látom értelmét ennek a bájcsevegésnek! - szólalt meg egy ismeretlen hang - akit természetesen csak a három "halott" látott.
- Hát eljöttél végre? - kérdezte megrovóan Jensei. - Késtél!
- Á-ná! Hát tudod, hogy ez mindig így van... - felelte nemtörődöem az ismeretlen. - Igazán lazíthatnál egy kicsit a modorodon...
Ásított egy nagyot, majd elkezdett Avy felé menni - útközben kezet rázott az egyik lélekkel, akinek időközben visszasegítette a karját a helyére.
- No, hát te lennél az? - kérdezte a csippáit törölgetve.
- Ki? - Avy zavartan hátrált egyet.
- Á-ná! Csak azt ne mondd, hogy nem tudod a nevedet...
A lánynak hirtelen az a benyomása támadt, hogy ez a bizonyos személy egy kicsit többet vedelt a kocsmában a kelleténél.
- Av... Avenzis Metallium! - nyögte ki végül. Válaszát nyomban követte a férfinek szegezett kérdése is: Miért?
- Á-ná! Csak nem jó helyen járok? - csuklott egyet az alak. - Jensei, ha tudnád értékelni a javulást, most büszke lennél rám!
- Meddig akarsz még tegezni? - a testőr morcosan biccentett.
- No, de barátom, attól, hogy magassabb beosztásban szere...hikk...pelsz, még én vagyok az id..ősebb, nem?
"Elegem van! Mi ez már megint? Semmit sem értek! Semmit se látok! Magyarázatot követelek!" Az utóbb beállt csöndet ezek a szavak törték meg Sango, Mido, Houseki, Neli, Hiei, Yusuke és a kis sárga fickó részéről - akiről még mindig nem tudták meg, hogy mi a neve, mert Neli valahogy elfelejtette megkérdezni.
- Ahogy láthatod, nem vagyunk időmilliomosok - kezdte ridegen Jensei, igaz, az ismeretlennek intézve. - Mi lenne, ha végre elkezdenéd?
- Jaj, ha nem mondod, el is felejtehikk!
- Most tulajdonképpen mi van? - kérdezte Vanny, aki eddig az alak ruhájára kötött kardot bámulta.
- A nevem Ichiro Sato, én vagyok 13. osztag 8. tisztje. Azért jöttem, hogy megmutassam neked feladatodat.
- Hogy?
- Á-ná! Csak azt ne mondd, hogy nem tudod, mi vagy... - dörmögött Sato.
- Mondták már magának, hogy büdös a szája? - fintorodott el a lány, s tett hátra még egy lépést.
- Á-ná! Egy shinigaminak nem tudni, hogy ő egy shinigami! - csóválta a fejét mosolyogva a férfi, majd karon ragadta a lányt, s elment vele az egyik sírkő felett gubbasztó lélekhez - valami fontosat magyarázott Avynek, a lelkek alkotóelemeiről, állagáról, "testrészeiről".
Jensei letörten sóhajtott egyet, majd szimplán fogta magát, s leült a fűbe. A többiek követték példáját, igaz, a sóhajt a kérdő pillantások váltották fel.
- Nos? - vonták ferl szemöldöküket a többiek. - Mi lesz?
- Most nem! Éhes vagyok! - válaszolt Jensei fáradtan.
- Mit szólnál egy kis babhoz? - kérdezte gúnyosan védence.
- És álmoss! - jelentette ki határozottan a fiú, s hátradőlt a temetési föld szagú fűben. - Majd ha mindenki itt lesz, akkor elkezdem... hosszú!
Azzal el is nyomta az álom. Hiába, ez a póttestek átka.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés