- Azt mondtad, házvezetőnő? - törte meg a kínos csendet Mido. - Hát igen... ennek a háznak sem ártana egy házvezetőnő, mióta Senki... szóval tudjátok.
Biztos mindenki értette (kis betűvel mindenki), mire gondol a lány, de senki (megint kis betűvel) sem válaszolt.
- Nah, én most megyek! - állt fel az asztaltól Yusuke. - Vigyázzatok a házra, bla bla bla!
- Érdeklődhetek affelől, hogy mikor óhajtotok visszajönni? - kérdezte élesen Sango, miután látta, hogy Hiei is indulni készül.
Pár napja mindig szó nélkül eltűnnek és csak késő este jönnek haza.
- Hát, majd eldől - válaszolt kurtán Hiei, és távoztak.
- Remélem nem keverednek bele semmibe... - suttogott gondterhelten Mido.
- Sesshoumaru, meddig fogsz még.. itt tartózkodni? - kérdezte hirtelen Sango. Majd miután rájött, hogy ez nem volt túl vendégmarasztaló kérdés, magyarázatként hozzátette: - Csak mert ha itt akarsz éjszakázni, akkor kell valami, amin aludhatsz... Valószínűleg nem szeretnél a szőnyegen, mint... mint Senki...
Sesshoumaru vállat vont.
- Ott a kanapé...  - mondta "szívélyesen" Mido. - De ha az nem jó... marad a kád - és elkacagta magát.
Erre Houseki felkapta fejét.
- Mi van? Hiányzik a kényelmes fürdőkádad? - nevetett Sango is.
- Szó sincs róla! De itt ajánlgatja az én dárga kanapémat! - méltatlankodott Houseki.
- Hogy is volt az a Világtanos dolog...?
A testőr inkább elhallgatott. Helyette azonban Sesshomaru szólalt meg:
- Nekem egy fotel is megteszi.
- Olyan... túl komoly... - suttogta Sango a mellette álló Vannynak. - Na jó! - folytatta hangosabban. - Ki akar mosogatni?
Minden jelenlévő valami nyomós okot próbált előteremteni arra, hogy neki fontos dolga van, amit nem halaszthat el.
Miután az utolsó szabadkozó démon is távozott, Sango meghallotta unokahuga hangját:
- Houseki! Mész vissza! Mégis, milyen "úriember" vagy te?! Hagyod, hogy San egyedül kínlódjon... vagyis, mosogasson?! Tűnsz vissza!
Housekinek azonban az esze legkisebb égéban sem volt, hogy mosogasson. MOst minek strapálja magát, ha más úgy is elvégzi helyette? Majd...valamikor...
Sango hátrapillantott a háta fölött. Az edények közül még csak kettőt mosott el, mikor egy magas alak jelent meg a konyha bejáratánál.
Sesshoumaru volt az.
Amint beljebb lépett, Sango érezte, hogy nem véletlenül tévedt erre - és mellesleg: nem mosogatni jött...
- Hello - mondta bátortalanul a lány.
A fiú nem felelt. Ehelyett elindult a hűtő felé, ám félúton megállt.
- Igazából, azért jöttem, hogy... - hagyta, a mondat had lógjon a levegőben befejezetlenül, legalább fél percig, majd folytatta: - Hogy a testőröd legyek.
Még be sem fejezte, mikor Sango meglepetten felnyögött.
- Hogy mihh?! A testőröm?!
- Igen.
Szerencsétlen Sango (hm... alliteráció^^) még magához sem tért első meglepetéséből, mikor Mido trappolt be, gallérjánál húzva a rúg-kapáló Housekit.
- Azt mondtam, mosogatsz! Ha nem akkor mehetsz vissza a... a... - Mido hirtelen abbahagyta a kiabálást, és a csöndesen maga elé néző Sesshoumraura pillantott. Tekintete ezután átvándorolt a megrökönyödött Sangora.
- Talán... megzavartunk valamit? - kérdezte bocsánatkérően.
- Nem, dehogy... pont a legjobbkor jöttél, hogy... - ellenkezett Sango, de unokahugaí felkiáltott:
- Houseki, nyomás innen! Nem illik zavarni azokat, akik kettesben beszélgetnek! - majd fogást váltva, a csuklójnál ragadta meg szerencsétlen testőrét. És mindeketten, elviharzottak.
- Jobb lenne, ha ezt még meggondolnád - szólt halkan Sango. - Láttad, Senki hogy végezte. Nem garantálom, hogy Te túlélsz engem.
Seshoumarut láthatólag ez egy cseppet sem zavarta.
- Senki egy szerncsétlen volt, akárcsak Akárki. Az egész család erre volt kárhoztatva - felelte könnyed hangon. - Ez pedig egyébként sem kérdés, hanem bejelentés volt.
Sango látta, hogy itt nincs mit tenni: újdonsült testőre már döntött is... marad...

- Huhh - vetettte le magát ágyára Mido.
- Most széttörted a csuk-- - kezdett méltatlankodni Housekit, ám védence egy jókorát sikított:
- Hogy a fenébe is! Mi a francot keresnek ezek az én... AZ ÉN SZOBÁMBAN?! - és hadonászva a szoba túloldalára bökött.
Houseki odapillantott.
Egy rakat szellem, voltak vagy tucatan, vigyrogva nézegették a furcsa párost. Sőt, még fényképezőgép is volt náluk.
- Hello - köszönt az egyikük.
Mido teljesen kiakadt.
- Mégis mi az, hogy "hello"?! Mit kerestek a szobámban?! Takarodjatok innen, amíg szépen mondom! Felháborító! Még a fény... fényképezőgép is... hát ez már... ááá...
- Mido, nyugodj meg egy kicsit. Biztos csak valami vonulási útvonalba esik a szobád... hamarosan itt lesz egy Shinigami, és elviszi őket - nyugtatta a teljesen kiborult lányt Houseki. - A fényképezőgép meg biztos azért van náluk, mert mikor meghaltak, kirándulni voltak.
- Ajánlom is nekek... meg annak a Shinigaminak is, hogy siessen, mert esküszöm, nem állok jót magamért... - fenyegetőzött Mido.

- Apa! Miért nem mondtad, hogy ő egy testőr! - panaszkodott Sango Kashimnak. - Be se engedtem volna akkor a házba, ha ezt tudom!
- Látod, pont ezért! - felelt bölcsen az apja.
Ekkor sikoltást hallottak.
- Ez Mido lesz - szólt Sango, majd ő, az apja és Sesshoumaru rohanni kezdtek felfelé.
Az említett személy szobájában azonban csak őt és Housekit találták.
- Mi történt? - kérdezte San a zaklatott Midotól.
A lány válaszul a szoba ama bizonyos sarka felé bökött.
Sango értetlenkedve meredt az "üres" sarokra. - De mégis mi van ott?
- Áh, értem, TE bezzeg nem látod - mondta
Mido és vádlóan testőre felé fordult. - Akkor én, mégis minek látom?!?!
- Mert az elemed a lélek - felet Houseki. - De csak úgy szólnék, hogy mióta itt laksz, van egy állandó lakótársad a szobában... aza a kísértetlány, ott ni... - és rábökött egy lélekre, akin jókora láncok csörgedeztek és valóban kirítt a többi közül.
Mido először csak tátogott.
- Együtt... életem... egy... egy... HALOTTAL?! Mondjátok, hogy csak álmodom... álmodom - és behunyta a szemét. Ám mikor újra kinyitotta, a sokaság még mindig ott állt.- Ébren vagyok - sóhajtot letörten, majd felpattant ágyáról. - Gyerünk, mindenki, kifelé! Van egy kis...köhöm... elintézni valóm ezzel a potyalakossal!
És az összes megrökönyödött élőt és halottat kituszikolt (igen Vanny:p) az ajtón.
- Most pedig meghalsz, vili? - fordult Mido a láncos lány felé.
- Hülye, már meghaltam egyszer, azért vagyok itt - felet az pimaszul grimaszolva.
- Engem aztán hidegen hagy, mint a decemberi hóesés! Mert most én öllek meg, de úgy... A lelkedet is kinyírom, ha a tested már nincsen is.
Mido elindult a kísértet felé, aki látta, hogy élő szobatzársa nem viccelt. Rémülten hátrébblebegett, de ez nem segített rajta: a falakon valamilyen különös okból kifolyólag nem tudott átlibegni...
Mido eredetileg fel akarta szeletelni a lelket kardjával de rájött, hogy azt Houseki még mindig nem adta vissza.
"Azt akarja, hogy megidézzem" - gondoltamagában - "ezért én most megidézem."
Ám sehogy sem akart összejönni, és a kísértetlány megkönnyebbülten felsóhajtott, és oly sok erőlködés után átúszott a tömör falon.
És tudjátok, mi szokott ezután jönni a filmekben meg a könyvekben: soha nem látták többé...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés