Kietlen, kopár föld látható mindenütt. Vanny, Jensei és Houseki még mindig hármasban trappolnak előre.
 - Hol vannak már a többiek? - tette fel a kérdést Vanny megint testőrének, vagy 100-adszorra. Pontosan negyvenkét perce és 59 másodperce kezdte el a faggatást, de Jensei válasza mindig ugyanaz volt.
         A lány azonban nem fejezte be. Elég jól ismerte testőrét ahhoz, hogy észrevegye az arcán : a ,,mindjárt ott leszünk" mögött rejtőzik valami. Ezt akarta kideríteni.
         Houseki nyelve már a földet súrolta, és kutya módra lihegett. Úgy látszik, a régi szokásait nem felejtette el. Csakhogy most Mido nem volt ott...
 - Hol vagyunk? - tette fel a kérdést Neli, a kopár sivatagban körbenézve.
 - Ez nem a Túlvilágnak néz ki...-motyogja Mido, közben ő is a távolba mered, hátha valami holtat felfedez.
         Mizuto Mido példáját követve összehúzott szemmel lesi a vidéket. De semmi eredménye. Avy is csak körülöttük téblábol, hátha valahova el tudja magát teleportálni. De valahogy ez sem működött. Így a megcsonkult csapat elindult valamerre...előre.
        Jensei váratlanul megállt, így Mido testőre egyenesen nekiment.
 - Mi van...? - kérdezte ingerülten a fiú, de Jensei csendre intette. Ugyanis egy immár villogó szemű lány, történetesen Vanny állta el az útját.
 - Na ha most rögtön nem mondod meg, mikor érünk oda, és mit titkolsz előlem...megnyúzlak!!!
 - Hát jó... - sóhajt testőre megadóan. Nem sokat ellenkezett, hiszen védence kifejezését látva rögtön tudta, hogy nem viccelt.
 - A többiekről van egy kis sejtésem, hol vannak...
 - Szóval nem is tudtad...?! - kiált fel ingerülten Houseki.
 - És azt hiszem, hogy ők nem hol...hanem mikor vannak - fejezte be türelmesen. Két hallgatója elkerekedett szemmel nézett rá, arcukra kiült az értetlenség.
 - Mi van? - törte meg a csendet Vanny.
 - Szóval, amikor a kapun átrohantunk, valahogy elkeveredtek, és nem hova, hanem mikorban vannak... - értetlen kifejezésüket látva kifejtette - vagyis...egy másik időben érkeztek, mint mi. Az idő nagyon kiszámíthatatlan, főleg a kapun átmenéskor. Valószínüleg ők egy másik időben érkeztek. Az is lehet, hogy pár perce, vagy több évszázada jártak itt, ahol most állunk. Nem lehet tudna, attól függ...
 - Micsoda?! - kérdezte megrökönyödve Houseki, és a földre szegezte tekintetét, hátha lát lábnyomot. Ott azonban a repedéseken kívül semmit sem látott.
 - Te eszetlen! - dühödött fel Jensei, és egy szép irányított ütéssel a földbe verte Houseki fejét - szerinted a nyomok nem tűnnek el? Nézz mögénk! Látsz nyomot???
       Houseki kihúzta sajgó fejét a földből, és körbenézett. Tényleg nem látott nyomot, leszámítva a feje nyomát a földben.
 - Szóval, akkor hogyan keressük meg őket? - türelmetlenkedett Vanny.
 - Csak egy reményünk van. És az...-elfintorodott, és nagy nehezen kinyögte - Mizuto lesz. Csak ő tudja az ilyen idő-eltolódást. Kivéve, ha nem egyedül van, és nem keveredtek el jobban...de reménykedjünk, hogy visszafordul, és megpróbál a mi időnkbe jönni. - mindehhez olyan fájdalmas képet vágott, hogy Mizuto eszében reménykedik, Vanny már-már együttérzően nézett rá. Majd megint elindultak előre, a végtelen kietlen sivatagba.

 - Állj! - kiált fel Mizuto. Az ő fejében is felötlött a gondolat az idő-eltolódással kapcsolatban - éreztem valamit.
       Vele egyidőben Jensei is megállt, következményeként Houseki megint nekiment.
 - Éreztem valamit...lehet, hogy nem is idő, hanem dimenzió...? És lehet, hogy...-még összehordott sok dolgot, amiből Vanny egy szót sem értett. Houseki meg végképp. Így a fiú lecsüccsent szépen a földre, és hallgatta Jensei hablatyolását.
Ebben a pillanatban Avy szép ívben orra esett, Houseki felkiáltott.
 - Valami nekiment a lábamnak!!!
       Neli felszedte a földről a lányt, aki az orrát szorongatta, és megkérdezte az okát.
 - Nincs ott semmi, de éreztem, hogy valaminek nekimentem...-motyogott.
        Jensei képe felderült, ahogy Mizutoé is. Soha nem gondoltuk volna, hogy ennyire örülnek egymásnak, mi? ^^' Mizuto próbaképpen, hogy sejtését igazolja, a levegőbe csapott. Jensei arcán csattant valami, ő pedig a földre penderült. Már ő is biztos volt, hogy az ,,öccse" áll előtte. A fiú keze meg kivörösödött. A többiek viszont a két fiút kivéve, leesett állal bámulták az eseményeket.
      Egy biztos : külön dimenzióba kerültek. De akkor hogyan találkoznak végre, egy dimenzióban...?
                      

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés