Jensei belesuhintott a levegőbe. Nem hagyja nyugodni, hogy Mizuto ott áll előtte, csak egy másik dimenzióban. Az előbb melített fiú érezte, hogy valaki fejbevágja, ennek következményeként elterült a földön. Miután összeskaparta magát, felállt és lekvert még egy pofont a levegőnek, pontosabban Jensei-nek. Jensei viszonozni akarta az ütést, ám Houseki megragadta a karja.
- Mi lenne, ha később verekednétek? - kérdezte kissé idegesen.
- Jah tényleg... - morogta Jensei.
- De most mit fogunk csinálni? - akadékoskodott Vannya.
- Hát... öhm... mondjuk... telepatikusan kapcsolatba léphetnék Mizuto-val... - dörmögte Jensei.
- Mért, te olyat is tudsz? - csodálkozott védence.
- A Túlvilágon sokkal többet tudok - vetette oda kissé mérgesen a testőr. - "Mizuto! Hallsz?"
- "Persze bátyó!" - felelt Mizuto.
- "Mondtam már, hogy ne hívj bátyónak!! Egyébként, hogy tudnánk megint visszakerülni ugyanabba a dimenzióba?"
- "Hát... nyithatnék egy kaput... de nem hiszem, hogy sokáig fenn állna, tekintetttel, hogy én nem haltam meg..."
- "Jól van, csináld már!" - Jensei a telepatikus besézlgetés közben szörnyen vicces képet vághatott, mert Vanny és Houseki még ebben a "drámai" helyzetben is a hasukat fogták a nevetéstől.
- Mi olyan vicces?! - förmedt rájuk Jensei.
- Ahogyan grimaszoltál... olyan pofákat vágtál - kacagott Vanny.
A testőr elfordult, és várta  akapu felbukanását.
Hirtelen valami fekete köd jelent meg előttük. Ebből a ködből mind jobban és jobban kibontakozott egy furcsa jelekkel ellátott kapu alakja, míg végül már ott tornyosult feléjük. Ez ugyan lényegesen kisebb volt, mint amin átléptek a Túlvilágra, de azért ez sem volt kicsi...
A kapu kinyílt, és átlépett rajta...
... Mizuto.
Nyomában Midoval, Yusukevel, Sangoval, Hieijel, Avyvel és Nelivel.
- Noh, végre... - sóhajtott fel Mido, aztán megpillantotta Housekit. - Jajj, már azt hittem elvesztél! Most elrontottad az örömömet!
Houseki *csepp* 
- Nem kellene tovább mennünk? - kérdezte Jensei idegesen. Szemmel láthatólag cseppet sem volt elragadtatva, amiért újra találkozhat öccsével. Ellenben ő...
- De, bátyó... csak mi már nagyon elfáradtunk...mert élünk...tudod... - csacsogta Mizuto.
- Hagyd már abba ezt a folytonos nyafogást! Minek jöttél el velünk, ha már most elfáradtál?! - ordította le a fejét Jensei.
- Hé...
- Azért jöttem, mert hívtál, valld be! - kiáltott vissza Mizuto.
- HÉÉÉÉ!!!
A két civakodó felkapta a fejét. Vanny állt előttük, dühösen. Olyan, de olyan dühösen...
- Abbahagyni! Jensei, mond meg, mikor érünk oda! És hogy van e rövidebb út!
Jensei lesütötte tekintetét, és lassan megszólalt:
- Van... egy rövidebb út...
- Halljuk! - kiáltotta a csapat összes tagja.
- Csak találnunk kell egy fát. És ha felmászunk a fára, akkor elteleportál bennünket a... de ne szaladjunk ennyire előre. Előbb a fa...
Az összes ember (na jó, csak Mizuto ember...), démon, halott, egyszóval mindenki azt a nyomorult fát kereste, amit nemrégiben láttak. De mintha szőrén-szálán eltűnt volna...
- Kikészültem - sóhajtott Mido. - Így meg fogok halni?!
- De nézd a jó oldalát: legalább nem kell messze menned - bölcselkedett Houseki.
Ám ezzel cska azt érte el, hogy védence alaposan fejbe kólintotta. Miután megint megismerkedhetett a homok összetéveszthetetlen ízével, felült.
- Nézzétek, ott egy fa! - kiáltotta hirtelen.
A csapat tagjai felkapták a fejüket. Housekivel nem törődve, mindnyájan odatrappoltak a lehető leggyorsabban, mintha attól féltek volna, hogy a fa megszökik előlük.
Houseki *csepp*
Végül a fen írt személy is feltápászkodott és utánukrohant.
- Mindenki elhelyezkedett? - kérdezte Jensei.
Hát, az hogy "elhelyezkedett" enyhe túlzás volt: a sok lény mind ott nyomorgott a kiszáradt fán... illetve, nem is lehet fának mondani azt a holt növényt... de ha Jensei már így hívta, maradjunk mi is a "fa" elnevezésnél (bár mint írtam ez nem fedi teljesen az igazságot)...
- Ha arra gondolsz, hogy felnyomorogtunk e már, akkor igen - nyöszörgte Houseki, akinek -szegény...(hehehe) - a hátán ott gubbasztott Mido. Jól van, máshol már nem akadt hely a kiszáradt karón... fán...
- Akkor indulunk!
Jensei elmormolt valaami varázsigét egy ismeretlen nyelven, és felpillantott.
Láthatóan várt valami változásra.
Egy perc....
Két perc...
Három perc....
Négy perc...
Öt perc...
Tizenöt perc....
- Jensei, itt fogok teljesen meghalni! - panaszkodott Vanny. - Mikor indulunk már?!
- Elvileg már negyed órája ott kellene lennünk - motyogott vissza Jensei,  tartva egy esedleges, nem túl kedves reakciótól.
- Hogy mihhhhh?!?!?!
- Nem tudom, mi baj lehet... - mondta és leugrott a "fáról".
Ekkor a fa hirtelen pörögni kezdett, majd eltűnt: otthagyva Jenseit, aki teljesen megdöbbent.
- Aham - bólintott. - Most már értem. Eggyel többen voltunk fenn, mint amennyit a fa elbír. De így hogy a fenében fogok idejében odaérni?!?!?!

És szitkozódva útnak indult: gyalog. Rohant, és rohant és rohant és rohant.... Elvégre halott, nem fog elfáradni... ^^'

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés