Renji eközben lelépett. Úgy gobdolta, éppen elég egy napra ennyi a "drága" hugából. Most, hogy elment, megemlíteném, hogy büdös a szája. De ezt ne mondjátok neki, mert esetleg kiakad.
Yusuke és Hiei visszatért. Körbekoldulták az összes jurtát, kaját viszont - vajo miért? - nem találtak. Mikor közölték a lakókkal, mi járatban vannak, azok csak nevettek, hogy mégis minek kell egy halottnak ennivaló? Erre a két bátyó felvilágosította őket, hogy köszönik szépen, de nem halottak. Hát erre hogyan reagált a kedves szomszédság és a lakóközösség? Edényeket és egyéb használati tárgyakat vagdostak hozzá, azt kiabálva, hogy akkor meg mi a francot keresnek a Túlvilágon? Yusuke és Hiei jobbnak látta, ha inkább csendben felhúzzák a nyúlcipőt, mielőtt a felbőszült halottak végleg kinyírják őket. Az előbb említett közösség megtorpont, mikor meglátták, hogy a két fiú hova menekült be: Jensei házába. Füstölögve visszacaflattak jurtáikba, de még mindig ferde szemekkel néztek a jövevényekre.

Eközben Jensei visszatért Vannyék házába. Berontott a konyhába (a véletlenül nyitva hagyott ablakon keresztül) a sötétben elbotladozott a hűtőig, és kitárta. Elkeseredetten kellett tudámst vennie arról, hogy sajnos igen sok kaja van benne...

Neli szobájában csörömpölés hallatszott.
- A fene egye meg... - rontott ki a kis srága fickó a szekrényből, ahová Nelia elővigyázatosságból pár nappal ezelőtt betuszikolta.
Michiru - mert ugye így hívják a kis sárga fickót... de lehet, hogy nem jól emlékszem.... szóval Micihru körbenézett a szobában. Annyi esze természetesen nem volt, hogy villanyt kacspoljon, nehogy lásson valamit: inkább sötétben kitapogatta a lány íróasztalát. Talált is rajta egy cetlit. Ama csekély fényben, ami beszűrődött, elolvasta:
"Kedves... vagyis kedvetlen testőröm!
Elmentem. A Túlvilágon vagyok, ott megtalálsz.

Üdv,
Nelia Minara

Michiru dühösen levágta a földre a cetlit. De mivel papír volt, csak lassan szállt lefelé. Ez még jobban feldühítette. Ugye, milyen idegesítő tud ez lenni?
Dohogva kinyitotta az ablakot, és kiugrott. Már csak azért is meg akarja keresni Nelit.
"Minek kell nekem a testőrének lennem, ha egyszer úgyis mindig megszökik?!" - gondolta magában dühösen. - "Elegem van! ogy védjem meg, ha lelép?! Túlvilág... Hehh... Biztos ott van valamelyik barátnőjénél..."

Jensei megrakodta magát kajával. Most az egyszer kényztelenek leszünk beimserni, de jól jön, hogy mindig magánál tartja a köpenyét: kimillió zsebében kényelmes helyet biztosított minden egyes tápláló és éltetp élelemnek. Kilépett az ablakon és a híd felé vette az irányt. Pár lépés után azonban felbukott, és szép hasraesést mutatott be. Eközben véletlenül tele ment a szája fűvel.
- Hm... ez nem is olyan rossz... - nyammogta. - Majd megkérdezem Vannytól, hogy ezt szokták e enni...
De megrázta a fejét, és lenyelte a füvet. Továbbrohant.

A Túlvilágon
- JENSEI!!! TE VAGY A LEGJOBB!! - kiáltott Vanny. Jensei büszkén kihúzta magát, és vérta a feléje rohanó védencét. Biztosan valami ölelésfélére számított Vanny hirtelen közeledése miatt, ám a lánynak ez eszébe sem jutott.
- Hol a kaja? - követelte és árgus szemekkel követte Jensei minden mozdulatát, aki előtt megvilágosodott, hogy Vanny a legkevésbé sem az ő visszatértjének örül... inkább csak a vele érkezett kajájénak...
Az egész Túlvilág a nyammogásoktól visszahangzott. A kicsit nagy csapat kisült a gyepre kajolni - illetve, csak akartak a gyepre, mert addigra Houseki már szabályos alakban körbelegelte a jurtát -, így minden halott láthatta azt az egyetlen dolgot, amiért érdemes élőnek lenni: egy szép és bőséges uszonnázást.
Jensei titokban belekóstolt a fűbe, amikor azonban meglátta, hogy mennyi ismerőse bámészkodik a vendégeire, inkább abbahagyta. Pedig ízlett neki, és most szívesen csatlakozott volna Housekihez...

Két és fél órával később
- Jensei, te isten vagy! - dícsérte Vanny a fiút.
De tesőtre nem dőlt be neki. Tudta, hogy csak a jóllakottság beszél védencéből.
- Nem, nem isten, hanem halott vagyok - válaszolt élesen.
Jensei rosszkedve azonban fel sem tűnt Vannynak. Elégedetten csettintett nyelvével, és elterült a gyepen - ahol még volt gyep.
Houseki új mókát talált magának: szabályos alakokban legelte a füvet, elképesztve ezzel a holtakat, akik lenyűgözve tapsoltak a megkérdőjelezhető elmeállapotú fiúnak.
Éppen egy kislány nevének utolsó betűjét falta, mikor Mido odalépett mögé, és fejbevágta.
- Ehhhzhhttt... mohhhsthhh mihhhérthhh kaphhhthhtam? - motyogta teli szájjal Houseki.
- Egy: teli szájjal nem beszélünk. Kettő: nem illik öhm... lelegelni más füvét. Három: hagytunk neked is normális kaját...
Houseki a "normális kaja" kifejezésre rögtön jobban lett, és leült a többiek mellé.
- Jól van emberek... öhm... holtak...vége a műsornak, lehet menni! - oszlatta fel őket Mido.
- Anya, én is ehetek füvet? - kérdezte az egyik kislány.
- Ezsedbe ne jusson! Látszik ezeken, hogy nem normálisak! Enni! Ugyan már! Semmi értelme! - rézta a fejét dühösen a lány anyja. - Még egy ilyen butaság, és száz évre szobafogságra ítéllek!
Mido *kereszt* (tudjátok, mint mikor dühös valaki)
Már éppen visszaszólt volna valami arcpirító dolgot, mikor egy fekete izé landolt a fején.
- Ejhhh!
Avy macskája volt. Mido lekaparta a fejéről és az ölébe vette, majd ott simogatta. A kukalakó cica elégedetten dorombolt.

Sesshoumrau felébredt.
Sango ágyán feküdt és aludt: egészen mindeddig. Bár igaz, nem jóvoltából került oda... a lány leütötte őt, mielőtt elindultak a Túlvilágra. Egy gonddal kevesebb, ugyebár...
Sesshoumaru oldalra pillantott. Ismerős hortyogás ütötte meg a fülét, és gyanúja beigazodolódni látszott: a földön mellette Kashim húzta - igencsak hangosan - a lóbőrt.
Magyarázat: indulás előtt Sesshoumaru le lett ütve, Kashim kajájába pedig altatót kevert a lánya. Igazából mindketten csak zavaró tényezők lettek volna.
Mido is rakott egy kevés - jó, egy egész falkon- altatót Houseki kajájába, ám a fiú elővigyázatosságból nem evett belőle. Ugye, most már érthető, miért kapott rá hirtelen a legelésre a testőr?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés