- Mondd csak, Houseki - sompordált oda testőréhez Mido. - Azmegmiértvanafejeden? - bukott ki belőle a kérdés.
- Hagyj békében...
- Jó, de előbb mondd meg...
- Békében...
- Na...
- Békében...
- Mondtam már, hogy szeretlek? - kérdezte hirtelen Mido igancsak különös arckifejezéssel.
Szegény Housekiben mecsillant a remény. Vajon végre nem fogja csesztetni? Vajon végre felfogta, milyen nehéz is az ő munkája és sorsa? Hiszen még csak meg sem rebbent a szeme, mikor elmesélte, hogy kitagadták... nah persze, mert sorstársak...
Hát, mit ne mondjak, eléggé tévedett.
- Még nem... - mondta mohón.
- Helyes. Nem is fogom soha.
Houseki megint magába roskadt. Ennyit erről... Csodák nem léteznek. Sajnos.
- Amúgy meg utálom az ilyen érzelgős baromságokat - idézett Mido. Igen, pár órára ő is elcsórta Avy érdekes könyvét, ami véletlenül a Vérfüred címet viselte... - Nah, de halljam a választ!
- Azt mondták azért, hogy megfigyelhessenek, ne egyek több füvet.
- Sajnállak.
Houseki azonban nem dőlt be másodszorra is. De most olyan ártatlanul pislog védence... mintha tényleg sajnálná...
- Persze... - sóhajtott lemondóan.
- Te, figyelj... Biztos nem csak azért, hogy... egy jót röhögjenek rajtad? - kérdezte érdeklődve Mido.
Ekkor minden megvilágosodott a fiú előtt... a gúnyos kacajok... az a... a...
- MEGÖLÖM ŐKET!!! - bömbölte magából kifakadva. - MEGÖLÖM!!!
- Figyi, már mind halottak... - szólt közbe Mido.
- NEM ÉRDEKEL, MEGÖLÖM MINDET!!!
- Nyugi...
- KINYÍROM!!
- Nyugi...
- VÉGÜK VAN!
- BEFOGNÁD VÉGRE?! Neked kellene engem vigasztalnod! Meg nyugtatnod! Mert én aztán nem foglak téged...! - vesztette el nemlétező türelmét Mido. -Ha annyira zavar, hogy átvrtek, megaláztak, sárba tiporták a büszkeségedet, semmibe vették a...
- Kösssz, hogy ilyen kedves vagy és felsorolod mindet... Nehogy elfeljetsem... - vette közbe élesen Houseki.
-... akkor menj és mondd meg NEKIK de ENGEM hagyjál! - fejezte be védence.
A fiú azonban nem hallotta. Ugyanis mérgesen, az a zizegő izét letépve eltrappolt.
- Hát jó, végre csönd - sóhajtott megnyugodva Mido. - Akkor most olvassunk tovább, míg Avy meg nem találja ezt a drága könyvecskét... meg amíg haza nem indulunk... vagy... áh, csak olvasok! ^^'

- Mindenki készen áll? - kérdezte Jensei.
- Mindneki már meghalt - kottyantotta közbe Sango.
- Houseki még nincsen itt - mondta Vanny. - ÁU!
- Bocsi... - nézett rá "ártatlanul" Mido. - Mehetünk!
- De Houseki... - szólt fájós lábát dörzsolgetve Vanny...
- Nem véletlenül léptem rád... őt itt hagyjuk... - magyarázta Mido bocsánatkérően.
Ám ekkor legnagyobb sajnálatára meglátta testőrét, akik zizegő izé nélkül, de annál büszkébben jött feléjük.
- Ugye nem...?
- Kettő megszűnt létezni, egy meg... hát... hagyjuk őt... - magyarázta felettéb büszkén.
- Hülye vagy... - sóhajtott Jensei. - Mit kapok én ezért?!
- Induljunk már! - toporgott Avy kezáben a nyugtalankodó kukalakóval.

Persze, indultak is. Meg útközben négyszer rossz sarkon fordultak be a rózsaszín felhőcskéken. Aztán még egyszer, még egyszer és még egyszer. Sebaj, nyolcadszorra már a helyes úton kijutottak...
... a sulibeli lányklotyóba.
- Mi ki tudunk menni, de ti... - nézett Jenseire és Housekire Vanny.
- Oh, ugyan már... - kezdett kifelé mennni Houseki, ám Mido elgáncsolta.
- Fel tudod fogni, mit gondolnának rólunk, ha veletek együtt kimasíroznánk innen?!
- Mit? - kérdezett vissza a testőr.
- Atyám, látszik, hogy te nem ebben a világban éltél...
- De tényleg, mit? - erősködött tovább Houseki.
- Hagyj....
- Mit?
- AZT MONDTAM POFA BE!
Végül mégiscsak kijutottak. Hogy hogyan?
Jensei és Houseki elég kényelmetlen módon.
Az ablakokon. Keskenyek, szűkek és kényelmetlenek voltak, de végül, kifértek... Persze, hiszen mindneki őket tuszikolta :P
Ezután Yusukét, Hieit, Michirut és Mizutot is kilökték. Most mondjátok meg, milyen balszerencse, hogy a klotyó a földszinten van... :P
Jujj,nehogy kihagyjam Kashimot és Sesshoumraut!! Természetesen ők is a sáros füvecskében landoltak. Houseki úgy döntött, hogy ez a fű nem alkalmas kajolásra, szóval megmaradt.
A lányok pedig szépen, kénylmesen és komótosan kisétáltak az ajtón.
A "kint" azonban kongott az ürességtől. MÁr jóval délután volt, így a hetediken dolgozó takarírtókon kívül se közel se távol egy lélek sem tartózkodott.
Így nem volt, ki meglássa a lány WC-ből kitóduló fiúkat... ^^' Pech... Ezt persze nem mondták meg nekik...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés