Ekkor újra megszólalt a csengő.
- Nyisd ki az ajtót! - vetette oda Mido újdonsült testőrének. - Ha már itt vagy, vegyem valami hasznodat!
Houseki először nem mozdult, viszont mikor a tekintete találkozott Mido-éval, kelletlenül engedelmeskedett. Kinyitotta az ajtót, ami mögött egy vidor fekete hajú lány integetésre emelte a kezét, és akinek most arcára fagyott a mosoly.
- Hát ez meg ki? - mérte végig az ajtónyitásra beprogramozott személyt.
- Azt hiszem a testőröm, vagy ki - hangzott az egyértelmű válasz. - Amúgy szia, gyere be... Állj már félre!
Houseki leült Mido mellé a kanapéra, s tekintetét a fekete hajú lányra függesztette, s kicsit össze is húzta, mintha egy ismerőst vélne felfedezni benne.
- Sango a neve - Mido észrevette, hogy Houseki merev tekintettel vizslatja unokatestvérét. A fiú megpróbált egy kérdést feltenni Raizen lányának, de a Sango nevezetű lány megelőzte.
- Szia, Yusuke! Mi jót csinálsz?
- Seprek!
- Oh, jó, rendben! - Sango leült Houseki és Mido közé. - Valami baj van, Mido?
- Nem, ellenkezőleg! Kaptam egy testőrt, aki biztos még magát sem bírja megvédeni… De, most, hogy mondod! Találkoztam Vannyval!
- Kivel?
- Vannyval - s a jobb "kezére" mutatott.
- Jah, értem…
- Menjünk sétálni! - Mido hirtelen ötlettel felállt, megfogta Sango kezét, és kivonszolta. - Pillanatnyilag nem tudom elviselni ezt az idiótát!
- Oké, akkor sétáljunk… Nem is tudtam, hogy Vanny itt lakik.
- Én sem… Néha fura tud lenni a Sors, nem igaz?
- De-de.
És még mennyire fura! Amint kiléptek a szűk ajtón, Vanny épp szembe jött velük, jó pár adag pizzától görnyedezve.
- Hm… szia, Mido! Öhm… és szia…?
- Sango, Sango Jaganshi.
- Szia, Sango! - vigyorgott a lány, majd egy könnyed mozdulattal elejtette a pizzás-dobozokat. Gyorsan lehajolt, hogy összeszedje őket - és darabjait.
- Várj, segítek! - szólt gyorsan Mido, és Sangoval együtt el kezdték szedegetni a kukorica-darabkákat. - Hogy-hogy erre jártál? Valami buli lesz, hogy ennyi pizzát vettél?
- Oh, nem… csak tudod, anyát rávette az egyik hapsija, hogy főzzön... Ki tudja meddig lesz a konyhában olyan büdös, én viszont nem rohangálhatok pizzáért minden nap… tartalékolni kell… És ti?
- Hát… lényegtelen, csak sétálni volt kedvünk, igaz, Sango?
- Igen, persze!
- Jó, akkor most én rohanok is haza, mert sok a házim. Köszi, hogy segítettetek! És ha gondoljátok, átjöhettek hozzánk, mivel amióta Runa férje nincs, zavarótényező sincs - a konyhát leszámítva. Sajnos nem volt sok időnk megismerkedni. Ott lakom lent, egyenesen lefelé, majd balra az utolsó előtti utcában, egy narancssárga házban. Sziasztok!
Vanny elkezdett lefelé rohanni, fele annyi pizzával a kezében - a felét ugyanis ki kellett dobnia. És még mindig futott, és még mindig… most már elfáradt, úgyhogy a maradék kilométereket már gyalogolva tette meg. Befordult balra, és a negyedik ház kapuját üggyel-bajjal kinyitva bement az udvarukba. Az egyik pizzás-dobozt lerakta extra-ultra-hiper-szuper kövér macskája elé, aztán bement a házba.
- Szia, anya! - nyögte fuldokolva a lány, és intett a sűrű, fekete füsttől alig látszó anyja felé - akit csak sejtett a gomolygó sötétségben. Felrohant a szobájába, és becsukta az ajtót. Hogy bénaságával újból szembesüljön, megint elejtette a maradék két pizzás-dobozt. Szerencséjére nem esett ki belőle semmi. Gyorsan felvakarta őket, felrakta az íróasztalára és lehuppant az ágyára.