Szemével körbevizslatta szobáját. Tekintete megakadt az egyik tankönyvén, amit mellesleg már kikészített, hogy tanulni fog. Tanulni…
Vanny feltápászkodott és elvonszolta magát az asztalig. Félrelökte a pizzás-dobozokat, minek következményeként azok megint a földön landoltak. Kissé mérgesen beléjük rúgott, így a szoba sarkában kötöttek ki. De Vannyt nem zavarta. Majd összeszedi.
Kinyitotta történelem tankönyvét, és elolvasta az első mondatot:
"A Szent Koronával megkoronázott Salamon (1063-1074) és német felesége önérdeküket a haza érdekei elé helyezték, ezért a hercegek ellene fordultak.".
Felsóhajtott, majd erőt vett magán, és tovább olvasott:
"Amikor László herceget királlyá választották, kiváló hadvezéri képességeit személyes…"
*Bamm*
Vanny ijedten kapta fel a fejét, de már sejtette, honnan jön a hang...a konyhából.
Úgy döntött, jobb lesz, ha megnézi, mielőtt esetleg leég a ház.
Levánszorgott a lépcsőn, és bekukkantott az említett helyiségbe. Vagyis csak akart, mert a sűrű, fekete füsttől az orráig sem látott.
- Anya? - kérdezte tétován. - Megvan még a tűzhely?
- Áh, persze! Legalábbis azt hiszem… - hangzott a tétova válasz.
Vanny megvonta a vállát. Az anyja már csak ilyen…
Ekkor megszólalt a csengő. A lány jobbnak látta, ha inkább megnézi ki az, mintsem hogy segítsen takarítani a kormot, ami már az előszobát is ellepte.
Kinyitotta az ajtót, és megkönnyebbülten állapította meg, hogy anyja legújabb hapsija helyett Mido és Sango érkezett.
- Szia! Gondoltuk, feljövünk, ha már meghívtál minket. - szólt Mido. - Minél messzebb Housekitől, annál jobb… - tette hozzá suttogva.
- Hm? Kerüljetek beljebb! - invitálta őket Vanny.
A két vendég "kicsit" megdöbbenten fogadta az előszobában és a konyhában uralkodó állapotot.
- Áh, csak anyám főz... - legyintett Vanny, látva a két lány megrökönyödését. - Az emeleten viszont minden rendben van. Inkább menjünk fel, rendben?
Miután felmásztak a lépcsőn, Mido lehuppant vendéglátójuk ágyára - elvégre akkor is az ágy a legkényelmesebb ülőalkalmatosság -, Vanny pedig puha fotelére mutatott, jelezve, hogy Sango akár oda is ülhet. - És, hogy teltek napjaid, mióta nem találkoztunk? - kérdezte Mido, miután unokanővére is helyet foglalt.
- Semmi különös. Tanulás, tanulás, tanulás… és talán takarítás.
Az elkövetkezendő 10 percben kínos csend telepedett rájuk. Mindannyiuk fejében kérdések óceánja kavargott, de mire az egyik megfogalmazásával végeztek volna, jött is a következő; így inkább hallgattak.
A csendet végül Vanny törte meg.
- Örülök, hogy megismerhetlek - mondta Sangonak. - Vanessa ...
- Tudom. Mido már beszélt rólad. Arról is értesültem - szólt a lány, különösen nagy hangsúlyt fektetve az "arról" szóra. - Én Sango Jaganshi vagyok, Mido unokanővére.
- Igazán különös, hogy pont itt, ebben a kis városkában találkoztunk újra. - mosolygott Mido (igen, mert azt is tud, nem csak bosszankodni, meg őrjöngeni).
- Igen.
Ekkor olyan hangot hallottak, mintha valaki felfelé botladozna a lépcsőn. És valóban: fél perc múlva Rena, Vanny anyja lépett be az ajtón, teljesen kormosan.
- Oh, bocsánat, azt hittem, Joseph érkezett meg… - pirult el. Zavarában valószínűleg még a két lányt sem vette észre.
- És szerinted beengedtem volna a szobámba? - szegezte neki kérdését lánya.
- Hát…
Csengettek. Rena sarkon fordult, és lerohant. Most végre az jött, akit várt.
- Joseph anyám legújabb "barátja". Egy angol befektető… - magyarázta Vanny. - Elvileg neki akart főzni, de nem nagyon jött össze, mint láthattátok. Ja, tényleg, nem vagytok éhesek?
- Pizza van? - kuncogott Mido.
- Van az is… - pillantott a sarokba a szoba tulajdonosa. - A hűtőben több az ehető dolog, csak sajnos most nem jó ötlet lemenni.
- Köszönjük, nem vagyunk éhesek.
Ezután végre megtört a jég, és csak beszéltek, beszéltek, beszéltek. Mindenről, hogy mit, miért, hogyan, mikor és hol csináltak az utolsó találkozás óta.
Az idő nagyon gyorsan haladt, szinte észre sem vették, és a délután estébe csapott át.
Sango és Midoriko elköszöntek, majd távoztak. Vanny visszasétált a házba, majd a seprűtartóba belépve gyorsan megúszta a találkozást Joseph-fel. Miután kitisztult a levegő, visszavánszorgott a szobájába, és levetette magát az ágyára.
Félálomban még hallotta, hogy Rena valami olyasmit mond, hogy a hapsijával elmennek valahova, majd elnyomta az álom.
Éjféltájt ébredt fel, arra, hogy csengetnek. A sötétben letámolygott a lépcsőn, majd hasra esett a saját lábában. De még ettől sem tudott teljesen felébredni.
Vanny kinyitotta az ajtót. Elég lassan fogta fel, hogy tulajdonképpen mit rejtenek a homályos fekete foltocskák, amit az alakból látni vélt az álmosságtól csak résnyire nyitott szemeivel; azonban annál gyorsabban reagált.
- Ááá! - sikított fel, és gyorsan becsapta az ajtót. A biztonság kedvéért még rá is támaszkodott.
"Ki a fene ez? Úgy néz ki, mint egy… mint egy…"
Ismét becsöngettek.
Vanny vett egy nagy lélegzetet, és résnyire kinyitotta az ajtót. Ott még mindig az a süveges hapek állt.
- Öhm… - kezdte rekedten Vanny. - Ki maga? Sajnos anya most nincs itthon, de átadhatom neki az üzenetét, amennyiben igényt tart még a társaságára…
- Arról nem volt szó, hogy magáznom kell. – morogta hangtalanul az alak, majd hangosabban folytatta. - Jensei Mayonaka vagyok, és az édesapja, Sowa-sama küldött. Az, hogy az édesanyja nincs itthon, nem jelent különösebb gondot.
- Hogy? Maga hozzám jött? Én azt hittem, hogy anyám megint kifogott egy újabb balekot…
- Hm? - a Jensei nevezetű furcsa szerzet lemondott arról az unaloműzési tevékenységéről, hogy a szőnyeget fixírozza tekintetével. - Elnézést, nem értettem pontosan…
- Öh, lényegtelen. Fáradjon beljebb!
Vanny kinyitotta az ajtót, hogy az alak bejöhessen, azonban hirtelen meggondolta magát, és rávágta az ajtót.(*bamm, puff*)
"Ez egy idegen! Mi van, ha terrorista? Vagy bankrabló? Vagy egy őrültekházábólmenekülésdi-t játszó idegbeteg? Miért engedném be?"
Immár harmadszorra csöngettek.(most kicsit hosszabban)
- Igen? - Vanny kinyitotta résnyire az ajtót. - Miben segíthetek?
- Kisasszony! Kérem, engedjen már be! Az apja kicsinál, ha nem teljesítem, amire kért! - fogta könyörgőre a dolgot a sötét alak. - De előtte árulja el nekem, ön lenne Vanessa Sowa? Mert ha nem, nem szenvednék tovább… - hangnemváltás.
- Öh…igen-igen...azt hiszem én vagyok...
S azzal Vanny végre beengedte a meglehetősen sok lila-kék-piros folttal virító köpenyes, süveges furcsa alakot…