Vanny gyorsan felkapcsolta a villanyt és becsukta Jensei után az ajtót. Most már jobban szemügyre vehette a fiút, aki - talán megszeppenve, talán várakozva, de az is meglehet, hogy fáradtan - állt a bejárattal szemben lévő asztal előtt. Egy óriási, nehéz anyagból varrt, fekete köpenyt, és egy boszorkány-süveghez hasonlítható sapkát viselt. A fejfedő alól két lekonyult rókafül-féleség lógott ki.
- Öhm… Bemehetünk a nappaliba, ha gondolja. És elnézést, hogy ilyen udvariatlanul fogadtam, de a nem kívánt vendégekhez vagyok szokva…
- Semmi baj. - Az alak megfordult, így Vanny megláthatta a kék-zöld-piros foltban-búbban úszó arcát. - Akkor szerintem menjünk be a nappaliba…
- Öh, rendben... - Vanny megszeppenve bevezette a fiút a nappaliba, és a tévé előtt álló - már új, hiszen meghalt Runa férje - kanapéra mutatott. - Foglaljon helyet! Öhm, hozok egy kis kenőcsöt, gézt és ragtapaszt a sérüléseire, egy pillanat!
Jensei bólintott, és ugyanazzal a bús-borús képpel, amivel Vanny először meglátta, ült le a felkínált ülőalkalmatosságra.
A lány kisétált a nappaliból és bement a fürdőszobába. Kinyitotta az egyik szekrény ajtaját, kivette belőle a nagy piros +-vel jelölt fehér dobozt, és mire visszaért a nappaliba, a Jensei nevezetű alak a köpenye alól kilátszó, barna, rothadt fából készült vastag botot szorongatott. Vanny alig hallható léptekkel visszament a fürdőbe, majd hangos trappolással indult a nappaliba - addigra Jensei "botja" eltűnt.
- Itt vagyok! - A lány belépett az említett helyiségbe, és leült Jensei mellé. - Ebben a dobozban van minden, ha jól tudom. Erősen ajánlott, hogy ne én lássam el, elnézést... - a lány szégyenlősen elpirult, majd felállt. - Hozok valamit enni, ha tudok! Biztosan megéhezett már.
A lány kiment a konyhába, és elkezdett katatni a kormos hűtőben. Ott csak két paradicsom és egy doboz vaj volt - egy nagyon kormos kerek dolgot, egy pizzát leszámítva.
- Oh, anya… - csóválta meg fejét a lány. Kivette a vajat, és keresett egy zacskó popcornt, amit kivételesen nem félreöntve egy tálba borított. A tápláló étkekkel karján visszament a nappaliba.
- Sajnos nem volt más, csak popcorn… Hoztam hozzá vajat is, tessék! - Vanny Jensei ölébe nyomta a két tálat, aki csak kérdően pislogott. Végül úgy döntött, hogy vesz egy marék popcornt, összevajazza, és a kék állára rakja - amin a géz aligha állt jobban, mintha Vanny csinálta volna meg. És ez nagy szó!
- Öhm, mit csinálsz? Fáj a kezed? - kérdezte megrökönyödötten a lány. Aztán gyorsan kijavította. - Illetve mit csinál, fáj a keze?
- Hogy? Nem, csak az állam...
- Áh, értem… de nem hallottam róla, hogy a sós-vajas popcorn megoldhatná a helyzetet... Esetleg nem evett még ilyent?
- Evett?
- Igen, enni… tudja…
Jensei megrázta a fejét. Vanny felvonta a szemöldökét.
- Én nem szoktam enni.
A lány arckifejezése már átváltott ijedtbe.
- Mondja meg, ki maga egyáltalán? Nem eszik, ilyen köntösben járkál… mintha… mintha...
- Jensei Mayonaka vagyok, és az édesapja, Sowa-sama küldött, hogy beavassam önt a világok rejtelmeibe, illetve, hogy testőre és tanára révén segítsek beilleszkedni a sok dimenzióba.
- Ahaaaam, értem. Így már mindjárt más…
- Rendben. Akkor azt hiszem, kezdhetem is! Nos, az apja nem más, mint a Túlvilági pokol "atyja".
- Nem hagyhatnánk már ezt a magázást? Idegesít!
- De, persze…
- De tudom, ki az apám, anya mesélt már róla. Inkább a lényeget mondja!...Mondd!
- Rendben. Bizonyára van egy medalionod, ami inkább egy rozsdás kőnek tudható be. Ezzel a kővel tudsz átjutni a Túlvilágra. Szeretném, ha ezt mihamarabb megtennéd, szóval két év múlva tárt karokkal várunk - de a Pokolban.
- Mióta mihamarabb a két év múlva?!
- Előbb nem lehet, és nem is tudna eljönni!
- Hm!
Csengettek. Jensei arca átváltott a dühös vérengző kinézetére. Vanny kicsit kótyagosan kiment az előszobába és kinyitotta az ajtót.
- Jó estét! Mizuto vagyok!
Azzal az alak pofátlanul belépett, és egyenesen a nappaliba… a szőnyegen megörökítve sáros bakancsa hagyatékát…
- Jensei-Jensei! Hogy merészeltél kint hagyni? - kérdezte nevetgélve a Vanny szemében egy kissé unszimpatikus alak - szőke és kékszemű mivolta miatt. Neki nem volt olyan cókmók-öltözéke, mint Jenseinek, mégis nagyon úgy tűnt, hogy ismerik egymást. Sőt, gyűlölik… legalábbis Jensei részéről nem lehetett mást elképzelni: morcos képpel bámulta a szőnyeget, és fintorgott, mikor a Mizuto nevezetű fiú lehuppant mellé a kanapéra. - Egy kis udvariasság szorulhatna beléd, ember!
- Nem vagyok ember! Tűnj el innen, míg meg nem fojtalak!
- Oi-oi! Állj! Héj! Nem kell összeveszni!
- Tratratratratra… - Mizuto unottan felnézett a plafonra, hogy ne lássa a vicsorgó kék-zöld foltos Jenseit.
Vanny odament Mizutohoz.
- Én értem, hogy önt Mizutonak hívják, de tulajdonképpen ki maga? Ön is egy Túlvilágbeli?
- Hogy? Áh, dehogy! Csak ennek a senkiházinak - itt jól meglökte Jenseit - az öccse. És csak gondoltam, ha már átugrott 10 év után a mi világunkba, mért ne találkozzak vele?
Vanny ásított.
- Oké. Akkor most azt szeretném tudni, hogy mindegyikőtöknek van szállása? Van egy üres szobánk, viszont nem hinném, hogy szívesen lennétek egy helységben…
- Ez parázik itt egyfolytában!
- Hagyj már békén, Mizuto!
- Az igazság az, hogy már nincs albérletem… Alhatnék itt?
- Öh, anya nem fog neki örülni, hogy két idegent fogadtam be, tehát ha nem akarsz arra kelni hajnali háromkor, hogy…
- A macskákat, szereti?
- Öhm… igen...
Mizuto átváltozott macskává, azzá a zerna macskává, akit Vanny látott, mikor hazajött.
- Te voltál az? És - Vanny Jenseihez fordult. -, akkor ezek szerint te lennél az a fehér macska?
- Igen.
- Rendben, akkor ez nem probléma! Viszont nem csinálhattok zűrzavart, amíg anyának el nem meséltem, mi folyik itt! Ennek érdekében, Mizuto megkapja a külön szobát, és neked, Jensei, fel tudom ajánlani a szobámban fotelt. Megfelel?
- Tökéletesen.
Akkor menjünk.
Vanny elvezette őket a helyükre, elintézte a maradék dolgát, és ő is nyugovóra tért.