- Hogy? - kérdezte meghökkenve Sango.
Ekkor a kövér pasas önkéntelenül becsukta a szemét, elernyedt a teste. A szájából valami furcsa, megfoghatatlan szürke dolog szállt ki. Eleinte alaktalan volt, később már egy undorító behemótra kezdett hasonlítani. Óriási, barna izmai közül a feje alig látszott ki - azt is csak azért lehetett észrevenni, mert a szájából az egyetlen foga nagy ívben kilógott.
- És most meghaltok! – Az undorító szájbűz az egész lakásban elterjedt, ahogy a szörny megszólalt.
Csengettek.
A behemót erre egy kissé hátratántorodott, ennek következtében egy másik Ikebana-féle váza tört ripityára.
- Ez ki lehet? - vonta fel szemöldökét Hiei, majd álmosan sóhajtott egyet. Cseppet sem palástolta unalmát.
- Kinyitom - szólt Mido. Reménykedve a szűk előszobába sietett, hogy talán ott már nincs olyan bűz - csalódnia kellett.
Az ajtó mögött Vanny integetett.
- Szia! Bocsi, hogy zavarlak, csak gondoltam, benézek hozzátok. Azt hiszem ti sem vagytok elzsúfolva laktató és finom ételekkel, így hoztam pár kaját, amit Runa csinált!
- Oh, igazán? - Mido gyomra kordult egy nagyot. - Öhm, csak egy pillanat! Kicsit rendbe hozom a házat…
Azzal Mido óvatosan becsukta az ajtót, hogy visszamenjen a nappaliba az izompacsirtához. Korgó gyomrára gondolva, s a finom ételek reményében halkan megszólalt.
- Bocs, most nem alkalmas, majd talán máskor. - Tett egy szép hátraarcot, hogy mehessen végre ajtót nyitni.
- Mi van!? Hogy merészelsz…!?
Igen, az elsötétült szemek… a kaja utáni vágy…
- Végre, sok idő után van egy csomó KAJÁNK! Ha nem hagysz enni…!
- Kaja? - Hiei és Yusuke egyszerre kiáltottak fel. - Úgy érted, étel? Amit meg lehet enni?
Mire Mido visszafordult, hogy egy a kezébe kerülő ismeretlen tárgyat hozzávágjon a behemóthoz, addigra már csak a helye füstölgött - és Hiei keze is. 
- Hol van?
- Majd én nyitom! - azzal Mido beengedte Vannyt, aki tényleg egy csomó kész ennivalót hozott - mögötte egy lucskos-tuskos Houseki lépett be.
- Véletlenül kizártál - mondta nagy szomorúan. - És esett az eső…
- Oh, tényleg? Észre sem vettem! - Mido hangjában nem kellett keresni a gúnyt.
Mire ez a párbeszéd befejeződött, a konyhában javában falták már az ételt a kiéhezettek…