Miután mindent befaltak, beszélgetni kezdtek. Azt nem mondhatom, hogy a maradékok romjai felett, mert bár igen hangzatos kifejezés: nem maradtak romok sem.
Mido úgy döntött, megbízza Yusukét azzal, hogy keressen Housekinek valami száraz ruhát. Közben furcsa elégedettséget érzett. A "testőre" amúgy is az idegeire megy... így kevesebb kaja és hely jut nekik...
- Hm... nem is rossz... - nézett végig Housekin Sango, miután az Yusuke egyik ruhájában "pompázva" kilépett az előszobába. (Ehhez csupán annyi hozzáfűznivalóm lenne, hogy förtelmes és botránkoztató ruhában állított be hozzájuk a jövőbeli testőr: amolyan leopárdpöttyös Tarzan-felszerelésben; az egyetlen jó pont az volt, hogy illet a narancs-barna-fekete pöttyös hajához. Mentségére szolgáljon, amit később mesélt el: Raizen palotájában csupán egyetlen könyvet talált, "Élet az őskorban" címmel. Lévén, hogy Houseki semmit sem - vagy csak alig valamit - tudott a Halandók Világáról, úgy gondolta, beleolvad környezetébe, és szokásos köpenyét-csizmáját (meg a többi göncét) ilyen, idézem: "furcsa, különös és meglehetésen kényelmetlen" hacukára váltja.)
- Igen, egész tűrhető - bólintott Vanny.
- Borzalmas - jegyezte meg nemes egyszerűséggel Mido. - És most szerintem menjünk aludni… Nem tudom, Vanny, van e kedved hozzá…
- Aludni? Hát azt mindig! - mosolygott a lány.
- Akkor jó. Fel tudom ajánlani a kanapét, ha az megfelel…
- Rendben.
- Öhm…
Mido úgy döntött, nem vesz tudomást az "öhm"-ről. És a következőről, és következőről és a következőről sem. A tizedik után megelégelte.
- Ha valami problémád van, akkor azt most mond. - Én hol aludjak?- vetette fel kérdését Houseki.
Mido gonoszan elvigyorodott.
- Találtam neked egy tökéletes helyet.
- Mit?
- Hát... a fürdőkádat!
Mido kijelentését furcsa csend fogadta.
- De... most komolyan?- kérdezte megrökönyödve Houseki.
- Szerinted úgy nézek ki, mint aki viccel?!
Houseki, mint a vert sereg, ballagott ki a konyhába, majd a fürdőbe. Jó alaposan megnézte magának a fürdőkádat, ami kivételesen - Mido tegnap esti rendrakó-hadműveletének köszönhetően - egész szépen csillogott. A fiú elfintorodott, és kénytelen-kelletlen, de beleült, illetve belefeküdt a kemény kádba.
- Szép álmokat...! - nézett be hozzá némi együttérzéssel Sango.
- Rém álmokat - kukkantott be az együttérzés teljes hiányában szenvedő Mido is.
Egy óra... két óra... három óra... négy óra...
Kerek hét órát aludtak! Ami ugye nem kis teljesítmény.
Houseki arra ébredt, hogy Mido, "teljesen-merő-véletlenből" lelökött egy újabb Ikebana vázát, ezúttal a konyhában. A "testőr" álmos-kómás arccal kitántorgott a fürdőből, és fájó nyakát, hátát, lábát, fejét, stb-jét dörgölgetve szépen hasra esett, és egyenesen a konyhai asztalon terült el, amely - hagyományos japán módon (Ikebana miatt) nagyon alacsony volt. A fiú sajgó feje - ami az asztallappal való találkozás után szinte szét akart robbanni - örök időre megjegyeztette vele a "kajatartó" pontos helyét.
Mido a találkozásuk alkalma óta, most másodszor is megsajnálta a szegény fiút. Végül, bizalma jeléül, segített neki felkelni a földről, és főzött neki egy csésze teát (ami túl citromos lett, de végül is a szándék a lényeg, nem igaz?). És miközben elgyötört "testőrét" nézte, még azt is sikerült kiböknie, hogy ezentúl aludhat a kanapén. Houseki arca erre a kijelentésre végre visszaváltozott, ugyanarra a kötelességtudó, "meghalok-ha-nem-telejsítem-amit-kérsz" stílusba, amit olyannyira elsajátított már, hogy versenyen is indulhatna, jó eséllyel.