Mido hirtelen megtorpant a kövekkel kirakott ösvény elején. Kinyújtott karjával csak úgy mellékesen megragadta a mozdulattól teljesen ledöbbenő Houseki pólójának nyakát, majd sűrű bocsánatkéréseket kiabálva vissza, az ellenkező irányba kezdte ráncigálni a fiút. A többiek is megrökönyödtek egy múló pillanatra, de valószínűleg mindannyian rákenték a dolgot Mido egyik rigolyájára/nyavalyájára, vagy csupán változó hangulatára, így ők szépen sorban bemasíroztak a házba Vanny vezetésével.
- Nah, most mi va... - kezdte Houseki, de védence közbevágott:
- Baj.
A fiú szívesen faggatta volna tovább a lányt, vajon mit is ért pontosan ez alatt a "baj" kifejezés alatt. Hétköznapi esetben ez odaégett reggelit, elromlott tűzhelyet, fél pár zoknikat vagy késéseket jelentett, de mivel itt a felsoroltak közül egyik sem túl valószínű ("Volt reggeli, sőt, már más kaja is... a tűzhely tökéletes, ugyanolyan zoknit vett fel és nem késtünk el sehonnan..." - végzett gyors eszmefuttatást Houseki.), ezért ama fél perc alatt, míg visszatrappoltak a villához, a testőr oldalát szépen lassan fúrta a kiváncsiság.
Mido megtorpant ajtajuk előtt, és vettet egy olyan tipikus Mido-féle "te-meg-most-mit-csinálsz" pillantást a zoknija felé feltűnően érdeklő Housekire, és drámain berontott a házba.
Ugye az elmaradhatlan vázaleesés ismét emgtörtént...
- Semmi baj, majd hozok újat! - csendült egy zsarnokoskodó, öblös női hang, mely túlon-túl ismerősnek hatott a beálló csendben...
- Tudtam - sóhajtott lemondóan Mido.
- Mit mondtál, Viltesla?! - csattant fel a hívatlan jövevény, aki nem volt más, mint...
- Semmit, semmit; nagyi - a lány élvezettel és minden tőle telhető kárörvendéssel mondta ki az utolsó szót.
- Viltesla, megmondtam, hogy ne...
- Öhm...
- Már ezerszer megmondtam, hogy...
- Asszonyom...
- Túlságosan öregít, és amúgy is...
- Asszonyom...
- Mi van már?! - csattant fel Ikebana és két mérges, vizenyős szemét Housekire függesztette, akit kicsit megremítette, hogy próbálkozásai, miszerint felhívja magára az öreglány figyelmét, ilyen hirtelen és nem várt agresszióval váltak valóra.
- Öhh... csak annyit... csak annyit akartam mondani, hogy... hogy... - Houseki elhalgatott. Mit is akart pontosan mondani...?
Ikebana még pár másodpercig várt, a testőr hátha kiböki azt a vélhetően irtó fontos indokot, ami miatt félbeszakította sivalkodását, hogy őt aztán ne hívja senki sem nagyinak, milyen dolog már ez, ő még nem olyan öreg, és egyátalán, kell valami, ami miatt dühönghet. Mikor aztán látta, hogy Houseki olyan szépen belesült mondanivalójába, mind az ebédre elfogyasztott csirke a tepsibe, Midohoz visszafordulva kezdte tovább ecsetelni, miért nem öreg még... illetve csak kezdte volna, mert ugyan feltett szándéka volt, hogy most szépen kiosztja "drága és szeretett" unokáját az őt megillető tisztelet arányáról, mértékéról, nagyságáról meg ki tudja még miről, de kénytelen volt szembesülni ama elkeserítő ténnyel, hogy Mido pontosan ettől tartva Houseki bénázásának 2 perce alatt köddé vált. Ha pontosítani akarunk, nem illant el, mint valami szobahőmérsékeleten elpárolgó kémai anyag, aminek úgyis elfelejteném a nevét, hanem szépen, halkan felsétált az emeletre, hogy utánnanézzen édesanyjának. Mire Ikebanának feltűnt a hiánya, a lány már csalódottan tudomásul vette, hogy anyukája nem tartózkodik az Ikebana-vésszel sújtott ház falai között, valószínűleg elment vásárolni, vagy hazaugrott egy kis időre.
- Vilteslaaaaaa! - harsant a semmi jót nem ígérő kiáltás lentről.
- Itt vagyok, nem kell ennyire kiabálni már - méltatlankodott a lány. - Ha akarnék sem tudnék meglépni előled...
Ikebana, aki nagylelkűen elengedte a füle mellett az utolsó mondatot, sebesen feltrappolt a szögenyezett lépcsőn. Housekiben a nő után bámulva felsejlett egy aprócska felismerés, miszerint most már tudja, védence honnan tanult meg ilyen gyönyörűségesen trappolni. Gyorsan elhessegette ezt az elképzelését, mert amíg nem bizonyosodott meg arról, hogy Midonak nincsen gondolatolvasó képessége, bármikor megbűnthetheti azért, hogy hasonlóságot talált közte és utált nagyanyja között. Lelkében ama elszánt elhatározással, hogy holnap, vagy még ma utánanéz Midonak, vajon van e valami köze a gondolatok kifürkészéséhez, Ikebana után vonszolta magát fel a lépcsőn.
Mire felért, azok ketten már elszántan vitatkoztak azon, vajon ízlésesen van e berendezve a Nappali II. Érvek és ellenérvek röpködtek, a levegő szinte izzott, és szegény fiú nem értette, mit lehet ennyit vitatkozni azon, hogy a nagy fotel miért került bal oldalra, és miért nem jobb oldalra. Csakis színtiszta jószándéktól vezérelve megint megköszörülte a torkát, hogy szólni óhajt, ám miután Ikebana és Mido ugyanazzal a megrovó, lenéző hangtónusban rárivalltak, hogy "ELHALLGASS!!", nyakát behúzva lehuppant a nagy, fekete fotelre. Ezután már meg sem próbálta megakadályozni eme két nőnemű teremtmény veszekedését.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés