Jensei bólintott, és büszke volt tudására. Vanny lemondóan sóhajtott egyet, majd másra terelődött a szó.
- Indulás pakolni! - szólt Mido, és felrohant a szobájába. Kiáltásaitól visszhangzott a ház. - Houseki!!! Hol vagy már?! Pakolj, te szerencsétlen!
Sango elmosolyodott, majd Hieit magával ráncigálva felment az emeletre.
- Én akkor is rendes ruhában fogok lenni... - füstölgött az előbb említett személy.
Yusuke vállat vont, majd kikísérte Vannyt és Jenseit. Végül ő is az emelet felé vette az irányt.

Másnap már hét órakor, "hajnalok hajnalán" mindenki nyüzsgött az Urameshi-Jaganshi házban.
- Senki! Mindent elpakoltál?
- Houseki! Nem érted, hogy ezt a nevetséges köpenyt ne hozhatod?!
- Ez nem nevetséges!
- De igen, az!
- Mido, mikor indulhatunk már?
- Várj, fennhagytam a kulcsomat...
- Mindenki készen van?
- Igen! - hangzott végre az egybehangzó válasz, háromnegyed nyolckor.
Nem sokkal később csengettek.
- Sziasztok! - köszönt Vanny. - Mehetünk?
Miután mindenki átvonult a szomszéd házhoz, és bepréselődtek az autóba. Vanny, Rena, Runa, a két gyereke, Jensei, Mido, Sango, Senki, Houseki, Yusuke... és Hiei már végképp nem fért be. A csomagokról nem is beszélve...
- Hm... Ez így nem lesz jó... - aggodalmaskodott Rena. - Máshogy kell eljutnunk a Balatonhoz, mert még Avy is van...
- És mi lenne, ha busszal mennénk? - vetette fel Runa.
Mido diszkréten megköszörülte a torkát.
- Rosszul vagyok a buszokon.
- Akkor marad a vonat.
Gyalog elsétáltak a (sajnos igencsak) messze lakó Avyhez, majd miután Xellos a felnőttek lelkére kötötte, hogy vigyázzanak rá, elindultak. A sétát egyedül Shousuke élvezte, aki örült neki, hogy nem kutyakosárban végezte, mint ahogy azt tegnap este kitervelték gazdái.
- Senki, tegnap nem voltál baletton - korholta testőrét Sango. - Ma muszáj menned.
- Ez azt jelenti, hogy én nem utazok? - kérdezte reménykedve a szerencsétlen balerina.
- Dehogy! - kacagott gonoszan Sango. - Ez azt jelenti, hogy ma délután hazaküldünk balett-órára, busszal. És utána jössz a Balatonhoz, megint.
Houseki vigasztalóan sorstársa vállára tette a kezét, és olyan különös "tudom-milyen-nehéz-neked-de-ki-kell-bírnod" pillantást vetett rá. Tekintetéből - ha valaki figyelt volna rá - ki lehetett olvasni, hogy hülyének tartja az Urameshi-Jaganshi famíliát - de mivel senki sem figyelt rá, ezért eme gondolata soha nem látott napvilágot.
Mindenki nagy örömére végre elérték a vonat állomást, és jegyet váltottak. Shou sértetten vakkantott, mert ő csak csomagként szerepelt a felsorolásban.
Rena, Runa, a két gyerek, Vanny, Jensei, Mido, Houseki, Yusuke, Sango, Senki, Hiei és Avy, no meg Shou végre-valahára elfoglalta méltó helyét a vagon egyik fülkéjében, és a vonat zakatolva elindult.
Jah, igen. Volt valaki, akit kihagytam a felsorolásból, és aki otthonmaradt. Hogy miért? Nem tudom... de otthon maradt. Ez a valaki nem más, mint Mizuto.
Önként vállalkozott a magányra. Persze, ekkor még senki sem (igen, még Senki sem) sejtette, hogy nem önfeláldozásból és házvédelemből maradt a városban, hanem mert így végre övé az egész kanapé, és az egész TV. Jah, és az egész hűtő (csak sajnos később csalódottan vette tudomásul, hogy az üres...).
Siófokig csendesen beszélgettek, majd átszálltak egy Keszthelyre induló vonatra. Az utazás több órát is igénybe vett, amit Shou nem nagyon díjazott. Utált egyhelyben, csendben ülni.
Keszthelyen buszra ültek - Midonak végig hányingere volt -, majd vééégreee megérkezhettek a Balatonra, ami mindenkit kárpótolt az utazás alatt átélt gyötrelmek miatt.
A víz csendesen hullámzott a gyönyörű napsütésben, s a szél kis hullámokat keltett.
- Juhéé! Irány a víz!
A csapat úgy döntött, előbb fürdik egyet, aztán majd elfoglalják a szállást, amit Renának köszönhetnek. Egy olyan kis fülkében átöltöztek - kivéve Hieit, aki közölte, hogy nem fog egy szál fürdőgatyában rohangálni, majd a vízbe vetették magukat.
- Ez vizes... - nyafogott Houseki, aztán egy óriásit csobbant a vízben. - Héé... ki volt ez?! - méltatlankodott, miután újra kapott levegőt.
- Oh, bocsánat - nevetett Mido. - Véletlenül meglöktelek!