Az égtelen ricsajra betoppanó Vanny és Avy (nyomukban természetesen Jensei kedvessel, Bou sikeresen lekopott) az ajtóben leöcvekelve álltak, miután sikerült Jensei egyik dárdájával betörni az ajtót.
- Üdv - üvöltötte Vanny. - Az ajtó zárva volt, úgyhogy betörtük. Remélem, nem jelent nagy gondot.^^"
- Ahogy elnézem, a jelenlegi helyzet mellett kevésbé - szólt normál hangerőn Avy, minek következményeképpen minden jelenlévő egyszerre üvöltött fel:
- Tessék?! Nem hallottuk emiatt...
Ezúttal Houseki oldotta meg a helyzetet, hogy egy jóirányzott seggrehuppanással (hm. vajon van ilyen szó?) Dávid hátára ugorva egy meglepődött nyikkanás kíséretében beálljon az idilli CSEND.
Avy megrázta fejét, majd legyintett.
- Áh, nem fontos... De mi az istenért ordít ez a gyerek itt az előszoba közepén?
Mido diszkréten megfordult és megsimogatta Houseki fejét.
- Jó kutya - mire testőre boldog csaholásba kezdett. - Fogd már be!
Avy kérdése egy ideig megválaszolatlanul lógott a levegőben, aztán San toppant be a konyhából, fülén mobiltelefonnal.
- Igen, igen - hadarta idegesen. - Egy... hát mit tudom én, mi baja van?! Beállított ide, aztán valami "senki"-t keresett, hogy "hol van senki?" erre érdeklődtem az elmeállapota iránt, mire ő hasravetette magát a nappalinkban és vonyítani kezdett. Mi? ... Hogy most mért van csendben...? Hát... Houseki ráugrott a hátára, szerintem eltört pár csigolyája, de amúgy... nem, mondtam már, hogy én jól vagyok... ezt a srácot kell kipaterolni a lakásunkból... NEM, ANYA NINCS ITTHON! - üvöltött végül, majd elhadarta még a lakcímet és lecsapta a telefont - persze csak képletesen, hisz ez már nem a jó öreg vezetékes telefon, aminek külön van kagylórésze...
San idegesen felsóhajtott, aztán mikor Dávid újra kezdte volna a visítozást, a fejére dobta a telefonkönyvet - ami természetesen egy vadiúj, kibővített kiadás volt, nem csak Somogy megyei telefonszámokkal, hanem az ország minden megyéjének vezetékes számai benne voltak, s mivel egy korszerű újítást is bevezettek, ezért nem a hagyományos puha fedelű volt, hanem kemény kötéses.
Avy pislogott egy párat s épp lemondott volna a válaszról, mikor Yusuke megszólalt.
- Kiderült, hogy... nos, Senki... gyengéd érzelmeket táplált eziránt a visítozó emberi... domb iránt - öööhhh...
*Mindenkin csepp*
- Jól van, más nem jutott az eszembe...
Vanny felsóhajtott, majd épp készült kilépni az ajtókeret otthonos légteréből, mikor valaki megkocogtatta a vállát.
- Jensei, kushadj már el.
A megszólított megköszörülte a torkot. Újabb kocogtatás.
- Jensei, ha nem maradsz nyugton nem ihatod meg legközelebb a kocsiból az olajat - szólt egyre dühösebben Vanny, majd hátrafodult és a következő fenyegetés a torkán akadt... - Öh. Jónapot.
A férfi, aki mögötte - bár most már előtte... - állt fehér köpenyt viselt egy nagy piros + jellel.
- Én... - nyögött Vanny, de a férfi nem törődött vele, csak fogta s arrébbtolta.
- Üdvözletem - morgott Mido kicsit dühösen. - Megtudhatom, kit tisztelhetünk...? - Beszéd közben lassan a férfi és az elé táruló Houseki-Dávid páros közé csússzant.
- Az elmegyógyintézetből jöttem - jelentette ki a jövevény.
- Nagyszerű - sóhajtott fel Houseki, Mido jótékony takarásában. - Nem elég ez az egy hülye - s itt a súlya alatt fogva tartott fiúra bökött -, még jön mégegy. Ez a világ igazán furcsa. Itt minden elmebeteg csak úgy szabadon mászkál, hogy aztán ebben a lakásban kössön ki?
Mido zavartan elmosolyodott de mielőtt szóhoz juthatott volna, a férfi nyugodt hangon így szólt:
- Nem, valamelyikük velem beszélt telefonon.
- Öhh ^^"... én... voltam... - integetett San.
- Elmesélné kérem, hogy mi történt pontosan? Ismeri ezt az illetőt a... földön?
- Hát... olyan 10 perce kopogott valaki az ajtón, én meg kinyitottam... látja, ott a nyoma: a sok vázadarabka... És ez... illetve ő állt előttem. Azt mondta, hogy senkit keresi. Senkit. Érti ezt? - nevetgélt zavartan a lány.
- Én magácskával ellentétben teljesen harmonikus életet élek, és az elmeállapotom is tökéletes - felelt a férfi.
San inkább elnegedte a füle mellett a választ, és folytatta.
- Aztán mondtam neki, hogy nincs itt semmiféle senki... Minekutána őrjöngve levetette magát az előszobánk közepére és visítozni kezdte, hogy "Senki szerelmem, drágám, egyetlenem!!!"
Dávid felnyögött, majd egy halk puffanást lehetett hallani. Mido mocorgott egy picit, s Yusukével kiegészülve most már totálisan takarta a Houseki által fojtogatott és betömt szájú Dávidot.
- Ekkor hívtam ön...öket - fejezte be Sango s felöltötte legkedvesebb mosolyát. - El tetszene végre vinni ezt a... dombot... izééé... fiút? ^^"
A férfi vetett egy furcsa pillantást a vállt-vállnak vetve álló Midora és Yusukéra, majd feltett egy igen kényes kérdést:
- Maguk mit keresnek itt ennyien? Csupa fiatalkorú.
Mivel kerek egy percig senki sem válaszolt, a férfi bejjebb akart lépni, hogy további terepszemlét tarthasson. A megváltás ezúttal Avy személyében talált rá a csapatra.
- Fel fogunk lépni a karácsonyi bálon és azárt jöttünk, mert valahol gyakorolnunk kell. Ez a ház pedig elég nagy hozzá - szólt természetesen hangon, s az Urameshi-testvérpár elé furakodott. - Ha gondolja, nézzen majd meg minket. Keringőzünk.
A férfi elmosolyodott.
- A barátom keringőt tanít.
Mido felnyögött.
- Látom, maga ellenzi - nézett rá szomorúan. - Pedig el kellene fogadni az emberiségnek, hogy mi mások vagyunk.
Mido szája legörbült, majd lefejelte Yusuke vállát.
- Segítsél már - nyöszörögte. - Tele vagyunk b... szóval olyanokkal...
A fiú kínjában megvakarta a fejét.
- Mi tudnék tenni...?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés