A jövevénynek azonban esze ágában sem volt elárulni miért is van itt. Mosolyogva vonult be a házba, el a mérgelődő Jensei és a meglepődött többiek mellett, majd kényelmesen helyet foglalt a kanapén. S pár perc múlva förtelmes horkolásba kezdett.
A társaság bénultan állt és csak bámulta a hortyogó lényt.
- Köhöm… köhöm… - próbálta Michiru felhívni magára a figyelmet, semmi sikerrel. – Köhöm… - próbálkozott megint, szintén sikertelenül. Ez így ment még egy jó pár percig: Michiru az ajtóban állva köhöm… köhöm- özött, a többiek pedig szájtátva figyelték Tivadart.
Az idilli csendet (+a köhöm… köhöm –öt) hirtelen egy az Urameshi házban soha nem hallott hang zavarta meg: gyereksírás. Erre mindenki az ajtóban álló Michirura függesztette a szemét.
- Ha nem vettétek volna észre – szólt az – egész idáig próbáltalak titeket valamivel figyelemre bírni.
- Nem vettük észre – mondta Mido – De most már elmondhatnád honnan ez a ricsaj.
- Hát… öhm… ez… Tivadaré… mármint a gyerek.
Michiru felvett valamit a küszöbről, majd odamutatta a megrökönyödött társaságnak. A valami nem volt más, mint egy pokróc és benne egy aranyos kis szörnyeteg… vagyis izé… egy kisbaba.
- Na ne!- kiáltotta Hiei, mire a kis csöppség még jobban sírni kezdett. Torkaszakadtából üvöltött.
- Jaj ne sírj – mondta San, majd kivette Michiru kezéből a gyereket, és ringatni kezdte. Az nemsokára be is fejezte és édesdeden aludt a lány kezében.
- Hát nem aranyos? –kérdezte egy álmos hang valahonnan hátulról. Az alvó Tivadart úgy látszik, felébresztette a sírás, hiszen most már nem áztatta nyálával a kanapét, hanem élénken csillogó szemmel nézetett csemetéjére. Átvette a babát Santól. Majd leült és csak nézte a picit.
- Aranyosnak aranyos, de itt nem maradhat – szólt Hiei. – Már így is túl sokan vagyunk.
- Na de Hiei! – mondta Mido. – Hiszen tényleg nagyon aranyos.
Ám Mido ezt a mondatát másnap reggelig ezerszer és még annál is többször megbánta. A poronty ugyanis egész éjjel sírt, nem hagyva a többieket békésen aludni. Mire végre nagy nehezen elaludt, már alig volt vissza valami az éjszakából. Ám még az sem telt el említésre méltó nélkül. Ugyanis az egész házat átjárta az állott pisi és kaki szag, ami a koszos pelenkákból, vagy egyenesen a gyerekből származott. Az összes ablak kinyitásával sem tudták elérni azt, hogy a szag kimenje a házból, helyette a hideg jött be, s a bent lakók választhattak, vagy megfagynak, vagy megfulladnak. Végül nagy nehezen sikerült túlvészelni a napot, s a lakók szinte már a sulinak is örülni tudtak cserébe, hogy nem kellett a házban tartózkodniuk. Csak Hiei szívta meg, aki ugye nem akart suliba járni. De Ő is megoldotta egy egész napos sétálgatással, minek következtében szépen össze is szedett valami jó kis influenzavírust. A többiek egész este hétig a suliban voltak, s táncoltak, próbáltak, hiszen hamarosan karácsony. Utána, csakhogy ne kelljen hazamenni, megszállták Neliék házát, akinek a szülei épp nem tartózkodtak otthon, majd miután San összeütött valami kaját, eltespedtek a nappaliban és órákig bámulták a tv-ét.
Egyedül Tivadar volt a házban, és szeretetteljesen gondoskodott a kis csöppségéről. Őt nem érdekelte a bűz, se semmi, örült, hogy drága kis fia? lánya? vele lehet.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés