A fiú erőt vett magán és kopogott a harmadik emeleti vendégszoba ajtaján, amely mögül artikulátlan bömbölés és a lélgezetvételek miatt tartott szünetekben gyengéd gügyögés hallatszott ki.
Pár tompa puffanás után Tivadar kócos feje jelent meg a ledöbbent Houseki előtt.
- Igen? - kérdezte a gyerek apukája, félperces csendben eltöltött bámulás után.
- Mégis minek visít ez a gyerek úgy, mintha ölnék?
- Mert kicsi még! - Tivadar hangjában mélységes sértődöttség csengett, úgy tetszett, mintha akárhogy is, de most nagyon szívesen kibelezné Mido testőrét.
- És nem lehetne lejjebb venni rajta a hangerőt? De legalábbis... elköltöztetni? Yusuke szerint egyik szoba sem hangszigetelt, viszont innen elég messze van egy panzió, ahol megszállhatnááá...ÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!

***

- Még mindig visít... - motyogta unottan az ágyáról fejjel lefelé lelógó Mido, rá sem pillantva belépő testőrére.
- Észrevettem.
- És? Hogyan fogadta? - A lány sokkal érdekesebbnek találta a szobája mennyezetén lógó csilláron fészket építő pókot, mint ezt a témát.
- Rámnéznél végre?! - fakadt ki dühösen testőre.
Mido tátott szájjal még lejjebb mászott az ágyról, így kezével meg tudta támasztani már fejét.
- Húú...
Houseki arcát hatalmas lila foltok tarkították, jobb szeme alatt pedig egy méretes kék karika húzódott. Láthatóan elég szépen helybenhagyta valaki, aki nem lehetett más, mint Tivadar.
- Dobjuk már ki! - fogta könyörgőre Houseki.
- Csak tessék.

***

- Egy, két, há' majd egy, két, há'...
- Ez valami borzalmas! Mennyi ideje is gyakorolnak már?!
A lányok (ésss fiúk) táncoktatója készségesen elárult a kezdés időpontját a dőhtől majd' felrobbanó démontanárnak.
- Olyan régóta?! És még csak ennyire megy?! Hát ez... én ezt.... gondoltam, hogy hasznavehetetlenek... de hogy.. hogy ennyire csapnivalók lennének... - kapkodott levegőért s közben olyan drámai képet vágott, amilyent el sem lehet képzelni.
Az iskola igazgatója csendben megcsóválta a fejét.
- Elnézést, uram... - szólította meg dühtől remegő hanggal, mégis elég ártatlan arccal Mido. - Ha valóban ennyire rosszak vagyunk (ami nem is igaz, csak ez a vén banya szeret ócsárolni bennünket - tette hozzá magában), nem lenne jó ötlet, hogy a tanárnő is fellépjen velünk ezzel a tánccal? Egy kicsit biztosan javítani a színvonalunkon, hiszen ő bizonyára egy született tehetség!
A vége ugyan kicsit túlzottra sikeredett, Mido mégis büszke volt magára, hogy legalább megpróbálta belehúzni az összes tanárnő által elszenvedett borzalomba magát a tanárnőt is.
- Ugyan... Hogy nézne ki, ha én tökéletesen táncolnék, ők meg elrontják? - A démon szeme dühösen villogott, ahogy a lányra nézett. - Csak nekik lenne rosszabb.
Az igazgató elgondolkodott.
- Szerintem viszont igaza van a kislánynak. Hogy is hívnak?
- M...Midoriko Urameshi - nyögte Mido.
A férfi összeráncolta homlokát, tekintete pedig a lány bátyjára, Yusukére vándorolt, aki kínosan mosolyogva széles vigyorra húzta száját (eddig ugyan sikerült megbújnia Houseki mögött a sarokban). Hát igen, nem túl jó pont, ha az ember (démon...) az iskola legnagyobb bajkeverőjének húga...
Nos, nemrég drága osztályfőnökük még megjátszotta azt a bizonyos "levegőért kapkodós fuldokló szerepét", most viszont tényleg nehezére esett rendesen lélgezetnie a meglepetéstől.
- Biztos ebben, igazgató úr?
- Teljes mértékben, kedves... ööö... mindegy, a lényeg, hogy biztos vagyok benne. - Az őszülő, középkorú férfi elvörösödött, mikor ráeszmélt, hogy nem is tudja a tanárnő nevét. Egy "húdemelegvan" kijelentéssel próbálta megmagyarázni vörösségének okát, még a nyakkendőjét is meglazította. - Most sajnos mennem kell, még rengeteg irodai munka vár rám...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés