Ikebana a füléig elvörösödött - ismét egy olyan vonás, amelyet Mido sikeresen örökölt: kínos, köznapi szófordulattal élve "ciki" helyzetekben a már amúgy sem fényes szituáción még az arcszínük eme drasztikus bepirosodása is sokat ront. Mindig. Sosincs kivétel.
Ikebana egy hosszúra nyújtott "ööö"-t tudott mindössze produkálni, majd kínos csönd telepedett Sangora, Housekire, Midora, Ikebanára, az idegen férfira (Hiei és Yusuke azonnal dobbantottak, ahogy megérezték az öreglány erejét a házban). Mivel senki sem mozdult, a "rajtakapott" - igen, azt hiszem, nyugodtan nevezhetjük így - nő egy valamivel értelmesebb magyarázatot volt kénytelen kipréselni magából.
- Felnőtt vagyok, nem?! Azt csinálok, amit akarok...
San elképedve pislogott olyan ötöt-hatot egyhuzamban, majd megdörgölte szemét és a bizarr párocskáról tudomást sem véve felsétált az emeletre. Houseki behúzott nyakkal követte.
S íme, a helyszín és körülmények már meg is teremtették a tökéletes harmóniát... anarchiát? a legdrámaibb helyzetre: a feszengő Ikebana, a fáradt/nyűgös Mido, és egy egyáltalán nem elhanyagolható idegen férfi, aki a legelőször említett személyt még mindig szoros ölelésében tartja.
No de...
- Nem, ehhez nincs kedem - sóhajtott a tényleg hullafáradt és már most csöpögő orrú Mido (tudod, a havas kis akciója...), s felcapflatott (nem tudom lebetűzni...) a többiek után az emeletre, próbálva nem gondolni arra, mi fog vagy épp már mi történt Ikebana és az idegen férfi között. A legviccesebb az egész szituációban mégiscsak az a tény volt, hogy a férfi ember és még csak nem is démon... ez a démoni erő teljes hiányából tökéletesen leesett mindhárom hazatérő, meggyötört hősünknek.
Houseki felvont szemöldökkel várt védencére, aki a szobájában azonnal levetette magát az ágyra. Fáradt sóhajtás hagyta el száját, majd arcát a tenyerébe temette.
- Jól vagy?
A fiú cseppett ideges kérdésére kipillantott ujjai közül s hirtelen mozdulattal felült. Elcsúszott egészen az ágy széléig és a mellette lévő helyre mutatott.
Houseki nem szólt semmit, csenben lehuppant mellé, várva, mi fog történni.
- Minek küzdjek ellene? - tette fel a filozófikus kérdést Mido. - Úgysem győzhetek... Minek ellenkezek valamivel, ami már évezredek óta változatlan?
A fiú elfordította fejét, s egyenesen a velük szemben lévő falra meredt. Válaszra nyitotta volna száját, ám a szavak a torkán akadtak; Mido gyors mozdulattal, minden előzetes jel nélkül átölelte. Houseki megdermedt, először fel sem fogta, mi történik. Óvatosan a lány felé fordult s gyengéden fejtegetni kezdte Mido görcsösen a karjába kapaszkodó ujjait.
- Te... sírsz?
A lány arca vörös volt, csukott szeme sarkában néhány könnycsepp csillogott.
- Miért kell mindig ellenállnom? Miért nem tudok beletörődni?!
- Hidd el, nem ennyira rossz a helyzet...
- De igen, az.
- Nem véletlenül vagy ilyen.
Mido felpillantott. Houseki komolyan csillogó szemekkel nézett le rá.
- Szabad...? - kérdezte remegő hangon, s a fiú helyeslő bólintása után ismét átkarolta s zokogni kezdett.
- Mert már nem bírtam tovább...

***

San idegesen vágta le az egyik serpenyőt az asztalra.
- A francba! A fenébe! A...
- Nyugiiiiiiiiii...
Sesshoumaru erőltetett vigyorral a képén próbálta lenyugtatni a zaklatott védencét.
- Hogy lehetnék nyugodt, ha egyszer...
- Csak csináld a vacsit - vágott közbe ismét a fiú.
Sango dacosan elhallgatott.
- Te ma úgy sem kapsz.
- De mééééééér'?
- Ikebana és a... a... aaa... "pasija" miatt...
Most Sesshomarun volt a sértődött elhallgatás sora. Levágta magát az egyik székre s szúrós pillantásokat vetett a sürgölődő lányra, magában átkozva ezt az ismeretlen férfit, aki csak úgy bepofátlankodik az életükbe... a vacsorájukra.
- Mido! Mido!!
Tompa puffanás hallatszott az emeletről, majd egy elég halkra sikerült kiáltás.
- Tessék!
- Lejönnél pár percre, légyszíves?

***

Ikebana kritikus hozzállással szemlélte az elébe rakott vacsorát. Rizs, rántott hús, saláta, finomfőzelék és fasírozott - azért ez már bizony vacsora.
- Áron vegetáriánus - jelentette ki fensőséges hangsúllyal, s a jobbján helyet foglaló férfi (akit ezek szerint Áronnak hívnak) bólintott.
Sango próbált nem figyelni arra a hangra, ami igencsak kedves választ akart kikiabálni a fejéből, (és amúgy is, ki akar ezzel a magyar pasassal kavarni?) s vigyort erőltetett arcára.
- A rizst, salátát még így is megeheti. Sőt, a főzeléket is.
- Alllergiás a zöldségekre.
- A rizs mióta zöldség? - kotyogott közbe Houseki.
Ikebana felemelte kezét, mintha fejbe akarná vágni a fiút, de valami megállásra kényszerítette - elképedve engedte lehullani karját, majd elkapta tekintetét Midoról.
- Nem szereti... a rizst - nyögte ki végül. Akárhogy is akadékoskodott, legyőzöttnek érezte magát.
- Pedig Mido csinálta - mondta San. - Nagyon jó lett!
Az eddig vígan falatozó Yusuke és Hiei (akik érdekes módon pont akkor toppantak be, mikor a lányok végeztek az asztalterítéssel) hirtelen köhögni kezdtek, és egy-egy szalvétába köpték a szájukban lévő rizst. Szóval ezért volt olyan furcsa íze...
Ikebana felállt, megköszönte a vacsorát, majd Áronnal együtt távoztak. A férfi mindvégig egyetlen szót sem mondott.

***

Tivadar elszántan gügyögve próbálta lecsendesíteni a bömbölő gyerekét, nem törődve a mellette álló tömeg szúrós pillantásaival. Nem messze tőlük Áron és Ikebana álltak, szorosan egymás mellett, a férfi keze Yusukéék nagyanyjának derekán. Hiei morcos-mogorva tekintettel szobrozott egy oszlop mellett, s elszántan ugrált, hogy lássan valamit a "színpadról". (Hiába, ha valaki alacsony...) Vanny anyja fejvesztve (nem szó szerint) rohangált fel s alá, mindent igazgatva vagy épp a nagy lendületével fellökve.
Neli száját nagyon-nagyon csúnya káromkodás hagyta el, ahogy próbálta felráncigálni magára azt a kék-fehér egyberészes szoknyát, amit az osztályfőnökük tukmált rájuk azzal a jeligével, hogy tökéletesen illeni fog a tánchoz. Ő maga is olyanban feszített - hát azt inkább nem részletezném. Szerencsére most halló- és látótávolságon kívül volt, így hőseink nyugodtan szitkozódhattak.
- Nem tudom, mi bajod van; én leszek a legelső, aki hasravágódik a magassarkúban - vetette oda neki idegesen Mido. - Majd Houseki megfog. Remélem... - tette hozzá elfúló hangon.
- Kicsi ez a szar ruha! Nem jön fel a zipzár...!!!
- Ne pánikolj már mert...
- Menni fog, sokat...
- Csendben maradnátok végre egy kicsit?! - vetett véget a zűrzavarnak Vanny. - Neli, a ruhát épp fordítva próbálod felvenni, nem csoda, ha nem jön fel rendesen.
A lánynak még épp volt ideje rendesen felvenni a göncöt, már meg is jelent a démontanárnő.
- Urameshi, Hiroko; előre. Nem, nem maga, Urameshi; a húga. A többiek utánam párban - jelentette ki és megragadta egy szerencsétlen fiú kezét.
Sango nagy levegőt vett és megfogta a dagadt srác feléje nyújtott, izzadt tenyerét.
Hát eljött végre az az este, amire annyira készültek...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés