Meg kell hagyni, Rena tökéletes munkát végzett. Mikor új részeket tárt fel a házban, néhány fal lebontásával egész tágas tért sikerült a karácsonyi bál szolgálatába állítania. Talált egy fél szinttel magasabb, korhadt, sötét fapadlójú emelkedőt is, amely végül a színpad szerepét töltötte be; elé pedig Eric segítségével felaggatott jónéhány méter, bordószínű, nehéz esésű anyagot függöny gyanánt, amelyre egy régi ládában akadt rá. Ez tehette lehetővé, hogy a lámpaláztól remegő csapatot még ne lássa a közönség, Jensei pedig e hatalmas előnyt kihasználva odalépett Mido testőre mellé, s komoly hangon fülébe suttogta:
- Nekem is furcsa... semmit sem érzek belőle. Szünetben kérdezz már rá...!
- Rákérdezhetnél te is! - vágott szavába Houseki. - Ez egy hárpia...
- Milyen hárpiáról pusmogtok ti itt?! - förmedt rá Mido a két fiúra, majd nyelt egyet, hogy idegességén kicsit felülkerekedjen.
Ekkor besipolt a mikrofon. A démontanárnő megköszörülte torkát, s rekedtes-öblös mély hangján bekonferálta a nyitóműsort. Az üdvözlőtaps lassan elhalkult, a bordó kárpit kettévált, s miután Jensei sebtében visszatért Vanny mellé, - a Mido-Houseki párossal az élen - a fellépők megindultak előre, majd beálltak a koreográfia által megszabott helyükre. Megszólalt a zene, s a kis csapat -  lépéseikre különösen koncentrálva -  végre maga mögött tudhatta a sok, kínkeserves délutánt. Az előadás egészen jól sikerült - ha leszámítjuk azt az aprócska bakit, amit nevezetesen Neli ejtett meg, miképpen magassarkúja beletört Avy ruhájába, s ott lifegett egészen addig, amíg egy pörgés alkalmával be nem röpült a közönség soraiba.
A kis csapat megkönnyebbülten meghajolt a jól megérdemelt ováció közben. Yusuke az állva tapsolók közül kiszűrt néhány túlságosan ismerős arcot, ezért oldalba bökte húgát és unokatestvérét. Senjutsu Raizen, Veyra Viltesla Midorikawa és Kashim Jaganshi Hiei mellett álltak az első sorban - ez mosolyt húzott a két lány arcára, s minden eddigi rosszérzésüket elfeledtette velük egy pillanatra. Ami ekkor Midonak nem szúrt szemet, azonban Vannynak igen, nem volt más, mint Houseki, aki levágtatott a közönség soraiba, s végül Ikebanától kérdezett valamit, mire az öreg hölgy megbotránkozva fintorgott egyet és vállat vont, majd a testőr jelentőségteljes pillantást váltott a védence mellett álló Jensei-jel.
- Miben sántikáltok? - próbálkozott Vanny, persze válaszul csak egy morgást kapott. Végül mindannyian lesétáltak a színpadról, Rena pedig a büszkeségtől remegő hangon szünetet rendelt el. Jensei búskomor arckifejezése továbbra sem tűnt el, de legalább a szeme érdeklődést sugárzott - ez pedig, miközben megnyugtatta védencét, kiváncsivá is tette - minden áron ki akarta deríteni, mi folyik itt, így hát nem volt hajlandó tágítani a fiú mellől: elkísérte a pogácsákhoz, a forrócsokis pulhoz. Hála istennek, Houseki nem váratott sokáig magára, lerótta tiszteletét Raizen előtt, biztosította affelől, hogy tökéletesen végzi munkáját, s máris csatlakozott Jenseihez. Vanny kezdett türelmetlenné válni.
- Mégis mi a fenét csináltok? Mi történt?!
- Hja... - Houseki legyintett egyet. - Az az igazság, hogy nem vagyunk biztosak abban, hogy ez a Tivadar tényleg az alvilágból jött, vagy mi a csoda. Megkérdeztem Ikebanát és tényleg nem ő küldte ide hozzánk...
- Úgyhogy, jobbhíján mi járunk utána a dolognak. - folytatta Jensei. - Nem hinném, hogy veszélyes, de az tuti, hogy halandó... a kölyök viszont nem... talán félfajzat...
Ekkor a démontanárnő odacsoszogott hozzájuk a rumoscsokoládétól bodultan.
- Egy perc és kezdődik az előadás - vetette oda szórakozottan, majd sietős léptekkel megpróbálta utolérni a tánctanárt, aki bizony kihasználta az alkalmat, amikor a nő(?) nem figyelt oda, s a lehető leggyorsabban olyan helyre ment, ahol nem keresheti: a wc-re.
Ígyhát Vanny a két testőr kíséretében visszament, s miközben Neli és San verset szavaltak, felöltötték a bárány és király jelmezeket. Avy éppen kék Mária-kendőjével vesződött, mikor Mido kezeit tördelve elújságolta, hogy szülei is itt vannak. Határtalan boldogságának senki sem akart véget vetni azzal, hogy megosztják a legújabb fejleményeket Tivadarral kapcsolatban.
Ez az előadás viszont nem sikerült a legfényesebben. Ha csak a hiteltelenségét említem, máris lehet következtetni a minőségére, azonban az, hogy az alvilági népség hangosakat horrkantott, s olykor hahotában tört ki, a közönség többi tagját kicsit kényelmetlenebbül érintette. Raizen megjegyzései a darabot követő szünetben sokakból mély ellenszenvet váltott ki.
- Méghogy Jézus nem létezett...! - hőkölt hátra egy öreg néni, aki valószínűleg unokájára volt csak kiváncsi annyira, hogy ebben a hidegben ilyen sokat gyalogoljon Vannyék házához.
- Ráadásul úgy mondta, mintha biztosra tudná...! - tóditotta tovább egy fiatal anyuka.
- Ennek az embernek nincs hite! - húzta össze szemöldökét egy apuka megbotránkozva - Vagy ami mégrosszabb, magában a Sátánban hisz! Biztos a Sátán küldte ide...!
Azt persze egyikük sem sejthette, hogy Raizen túlvilági kapcsolatai révén sokkal jobban informált, s ha bizony Gouiyang nem tett említést ilyen jézusokról meg szűzmáriákról, akkor azok valószínűleg nem is léteztek - az emberek ezen vakhitét pedig meglehetősen nevetségesnek tartotta, s nem tudta elképzelni, hogy ez a sok marha mégis hogyan tud ilyen marhaságokat elfogadni igaznak.
Így hát a közönség nagy része nem maradt az afterparty-ra, akiket pedig kevésbé vágott mellbe az a néhány elejtett mondat, felszabadultan beszélgetett újonnan megismert szülőkkel, nagyszülőkkel - nem az első pohár alkoholtartalmú ital kortyolgatása közben.
A démontanárnő - mondjuk ki - eléggé szétcsapta magát, ígyhát Renának nem kis erőfeszítésébe tellett kihúzni belőle azt a néhány megnyugtató mondatot, amellyel a banya megígérte, hogy nem fogja többet kérdőre vonni a gyerekeket a hiányzások miatt.
- Jau-jau...cs..csakk hadd dőljek le hrarrra a kanapére, mme-mmer nagyhjon széedülök...
Mindeközben a kis csapat végre napirendre térhetett a Tivadar-téma felett.
- Szóval azt mondjátok, hogy halandó - ráncolta össze szemöldökét Mido.
- Egy démonbaba, milyen aranyos! - meg kell jegyeznünk, hogy San feletébb ambivalens érzéseket táplált a kicsi iránt: nem tagadta, az éjszakai virrasztások igenis az idegeire mentek, de ha a kisfiúra gondolt, mindig kedvesen csillogott a szeme.
- De akkor honnan tud rólunk? - töprengett tovább Mido. - És honnan tudta, hogy Ikebana a nagyanyánk?
- Lehet, hogy hülyén hangzik, de szerintem kérdezzük meg tőle! Az a biztos! - vetette fel Vanny. - Most hiába ácsorgunk itt, úgysem fogjuk kitalálni...
- Hát... végülis nem fog kardot rántani és vérfűrdőt rendezni, hiszen csak egy halandó - vélekedett Houseki.
- Oké, menjünk, kérdezzük meg! - adta be a derekát Jensei is.
A zsúfolt nappali egyik sarkában találtak rá a férfire. Runa hosszasan gügyörészett a kezében tartott csöpséghez, s szeme sem rebbent, mikor a kicsi füstöset böfögött. Végül Avy szólította meg - aki köztudottan a legjobban kezeli az ilyen kényes beszélgetéseket a többiek közül.
- Szervusz, Tivadar! Az... Ne ijedj meg, de..az a helyzet, hogy tudjuk, hogy nem Ikebana küldött.
A férfi elvörösödött, s szomorú-kétségbeesett tekintét a kicsire szegezte. Runa felkapta a fejét.
- És azt is tudjuk, hogy halandó vagy - folytatta a lány. - viszont a baba nem.
- Nem. - válaszolt Tivadar rekedten. - Valóban nem. Én csak... én csak abban bíztam... hogy segítetek megtalálni az anyját... Egyik napról a másikra az alvilágban ébredetem... nem tudtam hol vagyok, de nem ijesztett meg a dolog, mert mindig is érdeklődtem a misztikum iránt... hh... első látásra beleszerettem, együtt terveztük a közös jövőnket.. aztán egyik napról a másikra eltűnt, a babát is otthagyta... nagyon aggódtam... hallottam, hogy Ikebana unokái itt vannak a testőreikkel... azt hittem, ha beépülök és majd engem is megszerettek, mint Housekiéket, akkor... akkor talán lehet róla szó... lehet arról szó, hogy megkeressük Xerophine-t.
A lányok könnybelábadt szemmel hallgatták, Houseki értetlenkedve kapkodta a fejét a babáról az apára és vissza, Jensei pedig a szokásosnál is komorabb arccal meredt a távolba.
- Mit tehettem volna?! - fakadt ki a férfi. - Odalent senki sem akart segíteni! Én nem tudom egyedül felnevelni a fiamat! Egy-két éves korára már nem csak ilyen sebeket fog okozni!
Azzal felrántotta pulcsija ujját, s a kis csapat szeme elé tárult a fekélyekkel és égési nyomokkal teli kar. Neli elfintorodott, s szánakozva nézett a férfire.
- Persze, hogy segítünk!
- Hogyne segítenénk? - helyeselt Sango és Mido is.
- Akkor irány az alvilág! - kiáltott fel Vanny.
- Lassan a testtel, te nem mész sehova! - kapta fel a fejét Jensei. - Még egy tőrt sem tudsz eldobni!
- Mert nem vagy hajlandó edzeni velem! Mert a Túlvilágba csak akkor megyünk, ha úgy van kedved! - feleselt a lány. - Akkor is elmegyek, neked meg az a dolgod, hogy megvédj, nemigaz?! Nem eshet bántódásom!
- Mikor megyünk? - vetett véget a kialakuló vitának Avy.
- Hát... - Mido lesütötte a szemeit. - Olyan rég karácsonyoztam anyáékkal... és azt mondták, hogy itt maradnak arra a pár napra, hogy együtt tölthessük az ünnepeket...
- Ez igaz... - szontyolodott el San.
- Remélem, nem baj, ha karácsony után indulunk - szólalt meg Neli.
- Nagyon köszönöm... - Tivadar hálásan nézett a kis csapatra.
 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés