LX. rész

San  2012.02.18. 22:48

Xellos mogorva képpel bámult maga elé és próbálta húzni az időt. Nem akarta a lányokat ekkora veszélybe sodorni, hiszen ennyi embert egyszerre bevinni nem tudott volna, s csak úgy jutottak volna be, ha belógnak. De ha elkapják őket, biztos halál vár rájuk. Viszont elég volt felpillantania, máris szembe találta magát San szikrát szóró szemeivel.

- Nos? – kérdezte ingerülten a lány.

- Hát… nem is tudom.

- Xellos ne szórakozz velünk. Ha a miatt valami baja lesz a többieknek, mert te lusta voltál minket elvinni, akkor nem állok jót magamért. – kiabálta egyre sötétedő tekintettel San. – Mido az unokahúgom, Avy és Vanny a legjobb barátnőim. Sesshoumaru meg… mindegy. – most már mintha az egész szoba egyre sötétebb lett volna, s ez a sötétség egyenesen Sanból áradt. – Azonnal vigyél oda!

Avy tesója jobbnak látta, ha nem ellenkezik tovább. Helyette szótlanul intett, s elindult az ajtó irányába, San pedig azon nyomban követte.

- San, ez nem valami jó ötlet – próbálta Neli visszatartani barátnőjét, de elég volt neki is csak a szemébe néznie, és máris nem mert ellenkezni. – Öööö… én inkább itt maradok, tette hozzá szemlesütve.

- Tégy, ahogy akarsz.

Így hát Neli magára maradt a könyvtárban, kezében a gondolatokat továbbító kővel, arra várva, hátha a többieknek szüksége lesz valamire. Nem sokkal Xellosék távozása után berobogott a szobába Hiei és Yusuke, akik megrökönyödve vették észre, hogy amíg ők a konyhában fosztották ki a hűtőt, jó pár dologról lemaradtak. Egyre borongósabb hangulatban hallgatták végig Neli kevésbé élvezetes élménybeszámolóját, ugyanis a lány sok lényeges dolgot hagyott ki, s csak utólag tért ki rájuk, mikor már semmi értelmük nem volt az adott szövegkörnyezetben.

 

Sessh és Avy szájtátva bámulták a barlang talán egyik legnagyobb termét. Hatalmas belmagasság, faragott oszlopok (melyek közelebbről szemügyre véve úgy néztek ki, mintha egymásba csavarodott démonok és/vagy emberek halálsikolyát örökítették volna meg). A mennyezetről óriási aranycsillárok lógtak le, száz és száz gyertya ontotta fényét a teremben lévőkre. A csarnok közepén egy óriási trón állott, melyet mindkét oldalról még 3 - 3 másik szegélyezett. A bennük ülő démonok visszataszító látványt nyújtottak, mégis sugárzott belőlük valamiféle szépség, és persze a hatalom. 

- Üdvözlet tinéktek! – szólalt meg mélabú hangon, a legnagyobb trónon helyet foglaló illető. Valószínűleg ő lehetett a fő fővezér. Kinézetre egészen emberinek tűnt, bár kettővel több füle volt, s ölébe húzva simogatta puha bojtban végződő farkincáját. Ruhája éppoly nevetséges, mint amilyet hőseink is magukra aggattak, csak az övé valahogy sokkal impozánsabb volt, s nem is állt rajta olyan idétlenül. – Mi szél hozott bennetek erre?

- Üdv néked Nagyúr! – lépett egyet előre Sesshoumaru. – Azzal a szándékkal jöttünk, hogy csatlakozni szeretnénk ehhez a nemes társasághoz.

Avy tenyerét szájára tapasztva próbálta visszatartani előtörni készülő nevetését. Még sosem hallotta Sesshout ennyire megalázkodva és nyájasan beszélni. 

- Ugye tisztában vagytok vele, hogy azt nem lehet csak úgy kiérdemelni? Kemény próbákat kell kiállnotok, amiben a rátermettségetek valamint a mentális és fizikai erőtöket is próbára tesszük. Felkészülési idő nincs. Vagy most alávetitek magatokat a próbáknak, vagy soha többet nem térhettek vissza ide. Feltéve persze, hogy élve kijuttok innen. 

Avy szemében félelem csillant, s remegve nézett Sesshoumarura, valami megerősítést vagy biztatást várva. De az még csak rá sem nézett. A küldetés, az küldetés.

- Elfogadjuk. – jelentette ki a fiú, mire Avy hátán végigfutott a hideg.

- Jól van hát. Első próbátok egészen könnyű. Szinte csak bemelegítés. Mindketten besétáltok a mögöttünk lévő ajtón. Hogy hová vezet? Ez csak rajtatok múlik. Ugyanis odabent mindegyikőtöknek saját félelmei kelnek életre, melyet le kell győznötök. Na mitől féltek a legjobban? – ezzel a főnök ördögi kacajt hallatva hátradőlt a székében, s a mögötte feltáruló ajtóra mutatott.

Súgó Még nincs hozzászólás.