Hát igen! A kiképzések folytatódtak. Csak nem Sango számára. Amikor a többiek edzeni mentek, ő csak a szobájában ült és olvasott, vagy fekédezett. Bár ő is edzeni akart, olyan személy nem volt, aki segíthetett volna neki, megtanítani az új ereje használatára. Arra a különös erőre, amit akkor használt, mikor… Sango sokszor gondolkodott el azon, hogy mit is tett ő ott és akkor. S, hogy miért is történt mindaz. Ha Akárki nem rabolta volna el az apját, akkor Senki most öt is taníthatná…

Másnap matekóra:

- Amint látom, ma végre már itt van mindenki- szólt a tanár, s szúrós tekintettel nézett Sangora és Avyre.

Amint a tanár elfordult Sango odasúgta a mellette lévő padba Midonak:

- Nem, Mindenki nincs itt… ő már halott.

- Hát igen…

Az idő olyan gyorsan telt, hogy a lányok észbe se kaptak és már Ebédidő is volt.

- Kaja- rontott be az ebédlőbe Vanny, de aztán megtorpant. Előttük hosszú-hosszú sorban ácsingóztak a gyerekek, mind kajára várva.

- Most egy évig állhatunk sorba- dühöngött Neli.

Így hát a lányok csak vártak, vártak, vártak és vártak… fél óra múlva: vártak, vártak…

- Ezt nem hiszem el. Miért halad ilyen lassan a sor?- toporzékolt Sango- Éhes vagyok.

- Hát nem tom…

Még álltak ott egy darabig aztán végre le tudtak ülni egy szabad asztalhoz.

- Egyébként- kezdte San- Holnap lesz Senkinek és családjának a temetése. És azt hiszem, el kellene rá mennem…

- Te tudod- mondta Mido. – De ha te mész, akkor én is.

- Mi is- mondták a többiek.

Otthon a lányok, gyorsan megcsinálták a leckét, majd Midoék edzeni mentek. Sango pedig Hiei és Yusuke társaságában otthon maradt és kedvenc elfoglaltságát űzte: letelepedett a nappali₁ kanapéjára és olvasott. Épp egy izgalmas résznél tartott, mikor megszólalt a csengő.

- Sango, légyszi nyisd ki. – kiáltotta neki Hiei az emeletről.

Sango odabotorkált az ajtóhoz és kinyitotta… aminek következtében egy újabb váza tört darabokra…

- A fenébe…

Sango becsukta az ajtót, nem is törődve az ott álló egyénnel. Gyorsan összesöpörte a darabokat és egy másik vázát rakott a helyébe.

Újra csöngettek… és újra… most már folyamatosan nyomva tartotta a csengőt az az illető, aki az ajtó túloldalán állt…

- Megyek már!- kiáltotta San és az ajtóhoz rohant.

Kinyitotta az ajtót, majd szemügyre vette az illetőt, aki még mindig a csengőt nyomta…

A fiú- mert fiú volt… olyan magas volt, mint San. Barna haja és nemtommilyen színű szeme volt

- Most már elengedheted- szólt oda neki a lány.

Így hát a fiú elengedte a csengőt.

- Szia. - köszönt. - Az én nevem Dávid. És Senkivel szeretnék beszélni.

- Hát az… az nem olyan egyszerű – mondta San. – Először is inkább gyere be.

A fiú bement és San becsukta az ajtót. – A váza kicsit megingott, de a helyén maradt.

- Na akkor beszélhetnék vele?- türelmetlenkedett a fiú.

- Nem!

- Na és miért nem?

- Hát… tudod… ő… most… hát… nincs itt.

- Igen, mert te eltetted láb alól- szólalt meg Hiei, aki épp az előbb jött le a lépcsőn.

- Hiei!- kiáltott rá Sango- Ez nem is igaz!

- Mi… mit csinált?- kérdezte Dávid.

- Semmit… tudod a bátyámnak… élénk fantáziája van…

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.