- Tessék, ki az?- kérdezte leplezetlen unalommal a hangjában.
Egy olyan kövér hapsi állt az ajtóban, aki az összes fényt eltakarta tekintetes hájával.
- Örvendek a találkozásnak! - mondta kedvesen. - Én...
- Miért jött? - szegezte neki az új kérdést a lány.
- Mert meguk még kiskorúak, és én úgy gondoltam, hogy két ilyen aranyos testvérpár igazán megérdemel egy igazi családot, ezért vagyok itt, hogy örökbe fogdásuk előtt megism...
- Rossz helyen jár. - válaszolt Mido. - Itt nem lakik a maga által emlegetett "két aranyos testvérpár". - majd kecsesen rávágta az ajtót.
Ideges kopogás.
- Kisasszony! - hallatszik kintről.
Csengetés. Csengetés. Csengetés...
- Igen? - kérdezte túl nyugodtan Mido.
- Szóval...
- Nincsen szóval. Elhúz innen, értettük egymást? - hangzott a fenyegető kérdés.
Bumm! A hapsi megint találkozott az ajtóval. Pech...
"Na végre. Már csak a pihe-puha ágyikóm vár rám..." - gondolta megnyudodva Midoriko, ám mikor elsétált a konyha ajtaja előtt, különös ötlet jutott eszébe...
Hang nélkül besurrant a fürdőbe, és látta, hogí Houseki még mindig csak forgolódik a kádban.
- Na, figyelj! Alhatsz a kanapén.
- Tudtam, hogy te igazából egy nagylelkű...
- Szó sincs róla! Csak szeretnék megfürdeni.
Houseki felvonta szemödlökét, majd gyorsan spurizott a kanapéra, nehogy meggondolja magát a lány.
Már majdnem lehuppant rá, amikor észrevette, hogy az már foglalt: Sou szunyókált rajta.
A testőr megfogta a kutyát, és amilyen puhán csak lehet, lerakta a földre. De ez nem volt elég kedves....
Shou morogva visszaugrott a kanapéra. Csak azért nem harapott bele szerencsétlen Housekibe, mert Mido nem volt a közelbe, és nem szórakozna rajta.
A testőr így az egyik fotelbe ült/feküdt le, ám ez sem tetszett Shou-nak. Morogva adta tuftául, hogy neki igenis csak a fürdőkád marad.
Bő fél órával később Mido végzett a fürdéssel, majd Shou-val együtt bevonult a szobájába, Housekinek meghagyva, hogyha fel meri ébreszteni, akkor gondoskodik róla, hogy meghaljon a lehető legfájdalmasabb módon.
Ezalatt Sango és a többiek még mindig Vannynál voltak. Yusuke és Hiei még mindig a hűtőt bámulták megbabonázva, és Mizuto meg Jensei még mindig a TV-t nézték. Ám közben beesteledett.
- Hm... talán haza kellene indulunk, mert holnap suli van... - mondta tétován Sango.
- Igen... Te jó ég!! És nekem még egy csomó házim van!! - kapott észbe Vanny. - Sziasztok!!
Rövid úton kipenderítette a fiúkat a konyhából, közölve velük, hogy akkor sem fog tudni kaját sütni, ha egész életükbe a hűtő előtt állnak.
Miután a kis csapat távozott, Vanny kissé idegeskedve felment a szobájába, hogy tanéujon a holnapi irodalom dolgozatra, és megírja belőle egyik gyemrekkori emlékét. Egyik gyermekkori emlékét... 8 éves volt. Emberi transzmutáció.
Vanny megrázta a fejét. Nem. Ez túl durva. És ki hinné el?! Ugyan... Most aztán kereshet valami mást... De mit...
A hazafelé vezető úton Sangot is kétségek gyötörték. A gyámügyis dolga tuti nem marad annyiban. És valahonnan pénzt is kellene keresni, elvégre, nem élhetnek csak abból, amit Yuko Ikebana Raizen a vázáiban küld el minden hónapban... Jah, és még a suli is... A kicsi lakás... 
Na bezzeg Yusuke meg Hiei... Fejeikben oly kérdések kavarogtak, minthogy:
"De akkor ma mit fogunk enni?" meg "Éhes vagyok... lehet, hogy éhen fogunk halni?" "Mi az, hogy Vanny nem tud főzni? De azért biztosan ügyesebb lehet Midonál.. vagy nem...?"