A Himnusz végén pedig eljött az a perc, amit mindenki annyira… annyira… UTÁLT: előlépett az iskolaigazgatója és beszélni kezdett… és csak beszélt… beszélt… még mindig beszélt… Beszélt az új diákokról, a tanmenetről, a szünetekről, programokról, tanárokról, házirendről…

- Unom!- ásított Sango- Mindjárt alszok!

- Én már alszok is- suttogta Mido.

- Maguk ott ketten!- szólt egy tanár, aki a jelek szerint az osztályfőnökük volt. – Maradjanak csöndben!

Így hát San és Mido jobbnak látták, ha beszéd helyett inkább az alvást választják^^

Már fél óra eltelt… háromnegyed… és akkor megszólalt a… a… a Szózat!

- Végre- nyögte Vanny, de az ofijuk pillantását látva, inkább vigyázba állt.

A Szózat véget ért. S az osztályok lassan és összepréselődve próbáltak eljutni az ajtóig, aztán a termekig.

Mint kiderült Sango, Mido, Vanny és Avy egy osztályba kerültek… a fiúk meg kit érdekelnek.

Mikor a lányok bementek az osztályba, leültek a leghátsó padokba. Az osztályban már több diák is elfoglalta helyét. Két nagydarab gyerek viszont mogorva pillantásokkal közeledett Sango és Mido felé.

- Az a m helyünk!- förmedt rájuk az egyik.

- Nem volt rá írva a nevetek!- beszélt vissza Sango

- Ne pofázz nekem!- dörmögte tovább a kölyök- Újak vagytok úgyhogy nem tudjátok mi itt a dörgés.

- Különbem is én a régi iskolámban azt tanultam, hogy a lányoké az elsőbbség!- mondta Mido. – És ha nem vetted volna észre, akkor felvilágosítalak arról, hogy MI LÁNYOK VAGYUNK!

A fiúk jobbnak látták, ha inkább elmennek.

- Öhm… lányok!- szólt Avy - Szeretném bemutatni nektek a barátnőmet, aki olyan, mint mi. Ő itt Nelia Minara.

- Sziasztok- köszönt a lány, de nem tudtak tovább beszélni, mert bejött a tanár és kezdődött az óra.